Nemi hasonlóságok és különbségek a szakítás feldolgozásában

Gyakran dolgozom férfi és női kliensekkel is a szakítás feldolgozásában. Én úgy látom, a köztudatban élnek bizonyos mítoszok azzal kapcsolatban, hogy egy-egy párkapcsolati helyzetet, ebben az esetben a szakítást, hogyan élik meg "a férfiak" és "a nők". Véleményem szerint ilyen szintű általánosságokban nem érdemes gondolkodni, hiszen minden szakítás más. Ugyanakkor felfedezhetők bizonyos különbségek és jellegzetességek, erről szól az alábbi bejegyzés.

Érzelmek visszafogása és késleltetett feldolgozás  

A párkapcsolat vége mindkét fél számára komoly érzelmi terhet jelent, ám a férfiak viselkedése gyakran eltér a nőké­től a kötődési stílus, a társadalmi elvárások és a támogatói háló együttes hatása miatt. A férfiak sokszor nem azonnali érzelmi kitörésekkel reagálnak; ehelyett belülről dolgozzák fel a veszteséget, ami késleltetett feldolgozást és rejtett stresszreakciókat eredményez (Marshall, Bejanyan & Ferenczi, 2013).

Az elkerülő kötődésmintázat jellemzőbb a férfiaknál, ami azt jelenti, hogy érzelmeiket gyakran visszatartják és csak később, váratlan élethelyzetek hatására engedik szabadjára. Egy narratív elemzés szerint egyes férfiak hónapokkal a szakítás után, például munkahelyi konfliktus vagy magánéleti kudarc hatására, hirtelen átélhetik a korábban elfojtott bánatot és dühöt, mert a kezdeti időszakban igyekeztek kontrolláltan viselkedni (Oliffe et al., 2022).

Stressz-biomarkerek: láthatatlan fizikai reakciók  

Más kutatások feltárták, hogy a férfiaknál szakítás után hosszabb ideig magas marad a stresszhormon, a kortizol, valamint emelkedett vérnyomást is mértek náluk, még akkor is, ha külvilág számára nyugodtnak tűnnek. Ez a krónikus fiziológiai stressz jelentős hosszú távú egészségkockázatot hordoz – megnövelt szív- és érrendszeri betegségek, alvászavar és immunrendszeri gyengeség formájában (Sbarra & Ferrer, 2006).

Megküzdési stratégiák: rumináció, rebound és kockázati viselkedés  

A szakítást követően a férfiak is gyakran ruminálnak – ismételten átgondolják a „mi lett volna, ha…” forgatókönyveket, ami önvádhoz és fokozott pszichés distresszhez vezet (Gehl et al., 2024). Férfiaknál a statisztikák szerint gyakoribb, hogy azonnal vagy nagyon hamar új kapcsolatba kezdenek (rebound), ám ezek a kapcsolatok ritkán bizonyulnak tartósnak (Brumbaugh & Fraley, 2015). Ezzel párhuzamosan az alkoholfogyasztás és egyéb kockázati magatartások (pl. droghasználat, impulzív vásárlások) is gyakoribbak lehetnek a stressz csillapítására, de hosszú távon súlyos következményekkel járnak (Lee & Sbarra, 2014).

Társas támogatás: a támasz hiánya és pótmegoldások  

Míg a nők általában több párhuzamos támogató forrást építenek ki – barátok, családtagok, közösségi csoportok –, a férfiak életében gyakran csak a partner tölti be az elsődleges érzelmi támasz szerepét. A szakítás tehát azonnali elszigeteltséget és magányt idéz elő, ami tovább mélyíti a distresszt (Kalmijn, 2005). Tapasztalatom szerint ilyenkor óriási előrelépés lehet egy mély, nyílt baráti beszélgetés, ahol a férfiak is kimondhatják a fájdalmukat, például egy szakembernek vagy csoportban, amelyek biztonságos teret biztosítanak az élménymegosztáshoz.

Maszkulinitás normái: segítségkérés stigmatizáltsága  

A társadalmi elvárások, miszerint „egy férfinak sosem szabad gyengének mutatkoznia”, jelentős korlátot jelentenek a segítségkérésben. Sokan attól tartanak, hogy a terápiához vagy támogató csoporthoz való csatlakozás gyengeségként fog felmerülni. Pedig a pszichológiai kutatások és a klinikai tapasztalatok egyértelműen mutatják, hogy a közös élménymegosztás és a szakember támogatása kulcsfontosságú a veszteségfeldolgozásban, és hamarabb vezet tartós javuláshoz, mint a magányos küzdelem (Oliffe et al., 2022).

Záró ajánlás  

Ha támogatásra van szükséged, akár nőként, akár férfiként, szeretettel várlak hamarosan szakításfeldolgozó csoportjához. A csoport biztonságos, támogató légköre és a közös munka segíti a résztvevőket abban, hogy hatékonyabban dolgozzák fel a szakítást. További információ: https://brigittapuskas.com/szakitas-csoport/

Hivatkozások:

• Del Giudice, M. (2011). Sex differences in romantic attachment: A meta-analysis. Personality and Social Psychology Bulletin, 37(2), 193–214.
• Gehl, K., Brassard, A., Dugal, C., Lefebvre, A. A., Daigneault, I., Francoeur, A., & Lecomte, T. (2024). Attachment and breakup distress: The mediating role of coping strategies. Emerging Adulthood, 12(1), 41–54.
• Brumbaugh, C. C., & Fraley, R. C. (2015). Too fast, too soon? An empirical investigation into rebound relationships. Journal of Social and Personal Relationships, 32(1), 99–126.
• Kalmijn, M. (2005). Gender differences in the effects of divorce, widowhood and remarriage on intergenerational support: Does marriage protect fathers? Social Forces, 83(3), 1271–1293.
• Lee, L. A., & Sbarra, D. A. (2014). Divorce and health: Current trends and future directions. Psychosomatic Medicine, 76(5), 389–391.
• Marshall, T. C., Bejanyan, K., & Ferenczi, N. (2013). Attachment styles and personal growth following romantic breakups: The mediating roles of distress, rumination, and tendency to rebound. PLoS ONE, 8(9), e75161.
• Morris, C. E., Reiber, C., & Roman, E. (2016). An evolutionary explanation for sex differences in nonmarital breakup experiences. Adaptive Human Behavior and Physiology, 2, 234–251.
• Oliffe, J. L., Kelly, M. T., Gonzalez Montaner, G., Seidler, Z. E., Kealy, D., Ogrodniczuk, J. S., & Rice, S. M. (2022). Mapping men’s mental health help-seeking after an intimate partner relationship break-up. Qualitative Health Research, 32(10), 1464–1476.
• Oliffe, J. L., Rice, S. M., Kelly, M. T., Ogrodniczuk, J. S., Sharp, P., & Seidler, Z. E. (2022). Men, relationships and partner-initiated break-ups: A narrative analysis. Health Psychology Open, 9(2), 20551029221142465.
• Sbarra, D. A., & Ferrer, E. (2006). The structure and process of emotional experience following nonmarital relationship dissolution: Dynamic factor analyses of love, anger, and sadness. Emotion, 6(2), 224–238.