Mik a céljaink a világban? – Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete 2.

Erikson elmélete

Erikson egész életen át tartó fejlődéselméletében nyolc fejlődési szakaszt különböztet meg. Figyelembe vette a testi-fizikai érést, a mentális műveleteket és a társas kapcsolatok változásait, és ott jelölte ki a fejlődési szakaszok határait, ahol ez a három tényező együttesen megváltozik, új mintázatot mutat.

Személyiségünk összetevői, mint működési készségek, veleszületetten adottak, de kibontakoztatásuknak van egy életkor szerinti optimuma. A fejlődésben kiemelt szerepe van a társas interakcióknak, hiszen veleszületett adottságaink ezeken az interakciókon át bontakoznak ki.

A fejlődési szakaszok egyben kritikus időszakok is: mindegyikben át kell esnünk egyfajta normatív krízisen. Ez azt jelenti, hogy minden szakaszban meg kell oldanunk egy aktuális életfeladatot, egyfajta próbatételt, hogy az adott szakaszhoz tarozó képességünket igazán kibontakoztassuk.

Az első szakasz a csecsemőkor. Itt a legfontosabb Erikson szerint az anya és a csecsemő egymásra hangolódása. Ha a csecsemő igényeit kielégíti a környezet, akkor a bizalom érzését viszi magával. Ha a kapcsolat kudarcos, akkor bizalmatlanságot él meg.

A második szakasz a kora gyerekkor. Ekkorra válik lehetővé az izomműködés akaratlagos irányítása, ezért is ez a szobatisztaság elérésének időszaka. A gyerek ebben az időszakban élheti át először az akaratát, és ezen keresztül azt, hogy ő az anyától független, autonóm lény. Ebben az időszakban az autonómia érzésével gazdagodhat, negatív kimenetel esetén szégyent és kételyt él meg.

A harmadik szakasz az óvodáskor. A gyermek fő jellemzői ilyenkor a kíváncsiság, kezdeményezés, szerepjátékok, vonzódás az ellenkező nemű szülőhöz és rivalizálás az azonos nemű szülővel. Ennek a rivalizálásnak a megoldása lehet, ha a gyerek azonosul az azonos nemű szülővel, annak értékrendje, normái belsővé válnak. A szakasz pozitív lezárásaként a gyermek átéli a kezdeményezés élményét, negatív esetben a bűntudatot viszi magával.

A negyedik szakasz az iskoláskor. A gyerek mentális képességei és mozgás-koordinációs képessége ekkorra teszi lehetővé, hogy feladat jelleggel végezzen egy tevékenységet. Ekkor átélheti az alkotás örömét, megtapasztalhatja a produktivitást. Ez a teljesítmény-képesség időszaka. Ha ez valamiért mégsem valósul meg, akkor kisebbrendűségi érzés alakul ki.

Az ötödik szakasz a serdülőkor, az identitás kialakulásának időszaka. Ez a fejlődési szakasz kiemelten fontos: ekkor következik be a nemi érés, a serdülő már találkozik a különböző felnőtt szerepekkel, valamint a korábbi szakaszok eredményeit is integrálnia kell. Az identitáskrízis elhúzódását moratóriumnak nevezte Erikson.

A hatodik szakasz a fiatal felnőttkor, az intimitás időszaka. Miután a fiatal felnőtt már tisztában van önmagával, lehetőségeivel, céljaival, így képes hosszú távú, intim kapcsolat kialakítására. Negatív esetben a magány érzését viszi tovább.

A hetedik szakasz a felnőttkor, melyben az egyén megélheti az alkotóképességet. Ekkor lehetősége van létrehozni valamit, ami rajta túl mutat. Ez lehet akár az utódok felnevelése, vagy bármi más létrehozása, amit a következő generációra hagy. Ha ez a lehetőség kimarad valakinek az életéből, akkor a stagnálás állapotába kerül.

A nyolcadik szakasz az öregkor pozitív esetben az integritást, negatív esetben a kétségbeesést hozza magával. Ha valaki az előző szakaszokat pozitívan le tudta zárni, akkor nem érzi úgy, hogy élete hiábavaló volt, hanem ellenkezőleg, a „teljes élet” élményével gazdagodik.

A sorozat folytatásában néhány szakaszt részletesebben is be fogok mutatni.