A mentális problémák megítélésének magyar vonatkozásai különböző korokban

Koronként változó volt, hogy az elmebetegeket csodálták és kiválasztottnak gondolták, vagy pont ellenkezőleg. A honfoglaló magyarok a természetesnél több csonttal, foggal, ujjal, emlőbimbóval és egyéb más fejlődési rendellenességgel született táltosaiknak, különleges varázserőt tulajdonítottak, hiszen transz állapotukban jövendöltek és szellemekkel voltak képesek diskurálni. A táltosok misztikus tulajdonságait egy félelemmel átszőtt csodálat övezte, ami a közösségben elkerülő magatartást váltott ki. Láthatjuk tehát, hogy a diszkrimináció egészen régről eredeztethető. A sámánhitet a kereszténység; a táltost, a boszorkány, a varázsló, és a bűbájos váltotta fel, akik sokszor koholt vádak alapján kerültek börtönbe, kínpadra vagy kegyetlen kínok között haltak meg máglyán. Ezek az intézkedések azt sugallták a társadalom többi tagja felé, hogy félni, tartani kell ezektől az emberektől. Mária Terézia uralkodás alatt végezték ki az utolsó boszorkányt, a királynő a babonák felszámolása ellen fellépve elrendelte, hogy az eddig a babona tárgyának alapjául szolgáló embereket nem elevenen elégetni, hanem őrültek házába, vagy kórházba kell szállítani. Azt gondolhatnánk, milyen felvilágosult intézkedéseket rendelt el az uralkodó. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy akkoriban a mentális betegek ellátására nem voltak megfelelő intézmények, javító- és szegényházak léteztek csak, amelyek telítődésével az őrültek ismét csak a börtönökbe kerültek megőrzésre, vagy koldusbotra jutva céltalanul kószáltak. Ez a fajta izoláció sem vetett túl jó fényt a mentális problémákkal küszködő emberekre és növelte a betegek és az egészségesek közötti távolságot. Számos sikertelen törekvést követően az első igazi elmeosztály, a mai Magyarország területén, 1865-ben Budán épült meg. Budai Tébolydának hívták, ahova a gyógyíthatatlan betegeket zárták be. Ez az elnevezés remek táptalajt adott a mai szóhasználatban csak diliháznak hívott intézmények negatív megítéléséhez. Némelyik még mindig inkább hasonlít egy börtönre (rácsos ablak, zárta ajtó), mint egy olyan helyre, ahol pszichés problémával küszködő embereket gyógyítanak szakemberek.