Lépcsőházi bölcsesség

A lépcsőházi bölcsesség akkor száll meg minket, amikor – vérmérsékeltünktől, és a korábbi eseményektől függően – összetörve vagy dühösen kilépve egy társaságból a „lépcsőház” magányában rájövünk, hogy mit kellett volna mondani ahhoz, hogy ne húzzanak ismét csőbe, ne ugorjunk bele felesleges vitába, ne vállaljunk el (át) olyan feladatot, amihez sem kedvünk, sem erőnk. S persze nem is kellenek mindig mások, egyedül is el tudjuk érni a gyötrődést.

„Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba” állítja Hérakleitosz, és persze igaz, idővel „az már nem ugyanaz a folyó”, meg közben az ember is változik, de van bennünk valami, ami a változás ellen dolgozik. Valami, aminek köszönhetően hajlamosak vagyunk ugyanazon ostobaságokat többször is elkövetni, vagy éppen nem csinálunk semmit, belesüppedünk az önsajnálatba, ahelyett, hogy megküzdenénk egy adott helyzettel. Azt, hogy mi áll az „ismétlési kényszer” mögött, most nem boncolgatom, csupán annyit szeretnék tudatosítani, hogy van remény. Ki lehet lépni a rossz körből, módunkban áll változtatni. Használjuk ki a megvilágosodás pillanatát, amikor észrevettük, hogy már megint…, de ne hagyjuk annyiban! Elemezzük ki, hogy mi vezetett ide, milyen lehetséges más választásaink vannak, és próbáljunk ki egy másik utat! S közben legyünk türelmesek, eltart egy ideig ez a folyamat, mint azt az alábbi vers is mutatja.

Sok sikert az új utak felfedezéséhez, és ha úgy gondolja, hogy nincs ereje, kedve egyedül elindulni, kérjen segítséget!  Tisztelettel: dr. Rostás Rita

Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben

I.

Sétálok az utcán.

  Egy mély lyuk van a járdán.

  Beleesem, elvesztem.

  Nincs segítség.

  Nem az én hibám.

Egy örökkévalóság kell, hogy kitaláljak.

II.

Ugyanazon az utcán sétálok.

  Egy mély lyuk van a járdán.

  Úgy csinálok, mintha nem látnám.

  Újra beleesem.

Nem tudom elhinni, hogy ugyanott vagyok.

  De nem az én hibám!

Még nagyon hosszú idő telik el, míg ki tudok jönni.

III.

Ugyanazon az utcán sétálok.

  Egy mély lyuk van a járdán.

  Látom, hogy ott van.

  Mégis beleesem… ez puszta megszokás.

A szemem nyitva van.

Tudom, hol vagyok.

  Az én hibám.

Azonnal kijövök.

IV.

Ugyanazon az utcán sétálok végig.

  Egy mély lyuk van a járdán.

  Megkerülöm.

V.

Egy másik utcán sétálok végig.