A lélektani krízis két típusa

A lélektani értelemben vett krízis akkor alakul ki, amikor az egyén kénytelen a veszélyeztető körülménnyel szembenézni, aminek fenyegető közelsége mindennél fontosabb pszichológiai problémává válik számára. Ezt sem elkerülni, sem megoldani nem képes az őt jellemző, szokványos problémamegoldó eszközökkel.

Fejlődési krízis 

A fejlődési krízis Erik H. Erikson nevéhez köthető. Álláspontja szerint a létezés fő témája az identitáskeresés. Az identitás formálódását különböző szakaszokon keresztülhaladó, egész életen át tartó folyamatnak gondolta. Erikson pszichoszociális stádiumai összesen nyolc szakaszra bontják az egész életutat. Mindegyik szakasz az előzőre épül, az új szakasz a régiből magaslik ki, melyet újjászervezve gyarapítja azt tovább. Minden szakaszban az egyénnek egy „fő feladatot” kell teljesítenie ahhoz, hogy a következő fázisba léphessen.

A megoldandó feladatot Erikson fejlődési krízisnek hívta, mivel konfliktusok okozói lehetnek az egyénre nézve. A fejlődési krízis két fejlődési fázis között alakul ki. Az új életszakasz, új feladatok megoldását követeli meg, amelyhez új problémamegoldó stratégiákat kell aktivizálni. A személy identitásérzését ezeknek a fejlődési kríziseknek a megoldása alakítja, a szakaszváltások közben nemcsak a sérülékenység, de a lehetőség is megnövekedhet.

A válságot az adott életkori szakaszra jellemző pszichológiai minőség sikeres, vagy sikertelen elérése okozza. Tehát a krízis végkifejlete lehet kedvező, vagy kedvezőtlen, de mindenképpen változásra kényszeríti az egyént. Minden konfliktus pozitív és negatív kimeneteli lehetőséget kínál. Az egyes szakaszokon való túljutáskor valamiféle egyensúlyi helyzet jön létre. Bizonyos mértékig mind a negatív, mind a pozitív pólus megtapasztalása fontos a személyiségfejlődés során. A negatív végkifejletű fejlődési kríziskor önértékelési zavar, én-bizonytalanság, identitászavar alakulhat ki. A pozitív kimenetelű fejlődési krízis során növekszik az önbizalom, a személyiség stabilitása. Erikson úgy gondolta, hogy minden krízis az egyén számára új potenciált nyújt a világ megismerésére és a vele való interakciókra.

Láthatjuk, hogy az életszakaszváltások időszakai önmagukban is kritikusak és lehetőséget teremtenek a véletlenszerűen bekövetkező krízisekre is.

Akcidentális krízis 

Gerald Caplan akcidentális krízis alatt olyan, véletlenszerűen bekövetkező történésekre gondolt, amelyek előzmények nélkül jelennek meg az életünkben. A nem várt eseményekben felfedezhető a bukástól, a veszteségtől való fenyegetettség érzése. Az akcidentális krízisek a kiszolgáltatottságot hangosítják fel, mellyel nagyfokú szorongást is generálnak. Krízist okozhatnak az érzelmi, természeti, vagy társadalmi katasztrófák, melyeknek esszenciális alkotórésze a tárgyvesztés. Bizonyos krízishelyzetekben felhalmozódhatnak ezek a tárgyvesztések, amelyek a krízisre adott reakciót is befolyásolhatják.

Thomas H. Holmes 1967-ben osztályozta a véletlenszerű krízist kiváltó eseményeket. Úgy találta, hogy többségében a negatív életesemények (házastárs halála, fogság, közeli hozzátartozó halála, súlyos sérülés, vagy betegség) idéznek elő akcidentális kríziseket. Azonban nemcsak a negatív, hanem a pozitív történések (házasság, gyermek születése) is kibillenthetnek bennünket a relatív egyensúlyi állapotunkból. Holmes pontozta, majd rangsorolta ezeket az életeseményeket, és megalkotta a 43 tételből álló Szociális Alkalmazkodási Skálát, melynek köszönhetően megbecsülhető a krízis kialakulásának lehetősége, valamint a pszichoszomatikus betegségek előfordulási esélye.

Minél több alkalmazkodást kívánó esemény zajlik a személy életében egy időintervallumon belül, annál jobban valószínűsíthető, hogy egyensúlya felborul és krízisbe kerül. Bizonyos életszakaszokban mind a fejlődési, mind a véletlenszerű krízis jelen lehet az egyén életében. Legtöbbször két életszakasz közötti átmenetnél fordulhat ez elő, olyan hosszadalmas periódus, ami alatt a személy többször átél érzelmileg megrázó eseményeket és emiatt sebezhetőbbé válik a krízisek létrejöttére.