A hamis digitális identitás

Manapság az életünk szinte elképzelhetetlen a szociális média nélkül, majdnem mindenki regisztrálja magát egy vagy több közösségi felületen. Jól ismert az a jelenség, hogy ezeken a felületeken olyan eseményeket posztolunk, amelyek számunkra örömet, boldogságot okoznak, vagy egy jól sikerült szelfit töltünk fel. Ehhez az is hozzá tartozik, hogy a rólunk készült kép előnyösen mutasson minket, azaz jól és vonzóan nézünk ki, amit, ha szükséges, photoshoppal feljavíthatunk.

A férfiak esetében azt a jelenséget, amikor egy személy hamis digitális profilokat hoz létre Clark Kent (Szuperman eredeti neve alapján) szindrómának nevezik. Általában három tényezőre lehet visszavezetni, hogy valaki miért hoz létre hamis digitális profilt. Az első, amikor a pár egyik tagja féltékennyé válik és ezen az álprofilon keresztül ellenőrzi a partnerét, vagy nyomoz utána pl. a féltékeny fél kipróbálja, hogy ezen az álprofilon keresztül a párja vajon ismeretlen személyekkel elkezd-e ismerkedni. A másodiknak általában marketing okai vannak pl. ezzel profillal hirdetnek egy terméket. A harmadik az alapja a Clark Kent szindrómának, ennek az a lényege, hogy másokról készült hamis képeket tesz fel a személy, mintha azok a képek róla készültek volna, vagyis a saját teste helyet más testéről készült képeket tölt fel, mintha azon ő lenne pl. egy személy valaki más hasizmáról készült képet tölt fel, amelyen természetesen az arc nem látszik. Ennek az az oka, hogy egyes személyek esetében a vágyott és a valós énképük drasztikusan különbözik, vagyis elszeretnének érni valamit (akár testi kinézetet, akár szociális státuszt reprezentáló tárgyak birtoklását pl. nagyon drága sportkocsi), amilynek az elérése az adott körülmények között nem valósul meg, ezért kialakítanak egy nem létező, csak a virtuális térben megfigyelhető identitást, amivel azonosulhatnak. Ennek az egyik alapja, hogy a virtuális térben az adott személy sokkal több pozitív visszajelzést kap, mint a valós életben (ha egyeltalán kap is), ráadásul a közösségi felületeken sokkal több embert lehet elérni, így jóval több pozitív visszajelzésre (pl. like gomb megnyomása) számíthat, mint a valóságban. Ennek során az adott személy nem a valós nevét használja, illetve csupán előre megszerkesztett sokszor nem valós képeket tölt fel erre a hamis profilra.

Ezzel kapcsolatban az egyik fő kérdés az, hogy a virtuális térben létező identitás, a valós létben létező identitással bíró személyt motiválhatja-e arra, hogy a valóságban elérje azt, amit a virtuális térben megjelenít? A válasz összetett és sokrétű. Bizonyos esetekben a virtuális identitás motiválja a valóságban létező személyt abba az irányba, hogy elkezdjen sokat dolgozni azért, hogy ténylegesen megvehesse azok a tárgyakat, amelyeket a virtuális énje tulajdonol, vagy elkezdjen sportolni, hogy úgy nézzen ki, mint a virtuális identitása. De sajnos sokszor ez inkább frusztrációs szintet növeli meg, amitől a személy könnyen agresszívvá és elégedetlenné válik. A másik tipikus tünet: a személy úgy érzi, hogy a virtuális énje a tökéletes, a valós tökéletlen, ezért „elbújik a világ elől”, nem vesz részt a társas eseményeken, barátait, szociális kapcsolatait elhanyagolja, ami részben összefügg azzal, hogy fél a lebukástól. A lebukásról akkor beszélhetünk, ha valaki más testréről készült képet osztott meg, mintha az a sajátja lenne, vagy kölcsönkért tárgyakról készített képeket töltött fel, mintha azokat a sajátjai lennének.  

Hollósy-Vadász Gábor