Empátia nehezített terepen - 2. rész

Az előző cikkben az empátia összetevőivel ismerkedhettünk, emellett azzal, hogy hogyan kommunikálhatjuk mindezt - jószándékú, de sokszor káros automatizmusok helyett. Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy hogyan tehetünk jót magunkkal egy mindannyiunk számára nehéz időszakban. 

Amikor mi magunk is érzelmileg túlterheltek vagyunk, szinte természetes és zsigeri reflexként reagálunk mások problémáira úgy, hogy megpróbáljuk kizárni őket. Ilyenkor az az élményünk, hogy „nem, én ezt nem tudom már befogadni” – és valóban nehéz empatikusan reagálnunk.

A koronavírusjárvány olyan helyzetet teremtett, melyben mindannyian érintettek vagyunk. Talán emiatt könnyebb is együttérzőnek lennünk másokkal, hiszen nem tudjuk csak úgy kívülről szemlélni az eseményeket. Az empatikus hozzáállást azonban nehezíti, hogy a változások másképp érintenek minket, és másképp éljük meg őket. És nem utolsósorban amiatt, hogy mivel mindannyiunknak stresszt okoznak a változások, nagyobb eséllyel terhelődünk túl. Ami nem kedvez az empátiának. Ha mi magunk is krízisben vagyunk, kevésbé fogadjuk be és el másnak is a fájdalmát. Mert a saját túlélésünk fontosabb.

Krízishelyzetben pont azt a képességünket legnehezebb használnunk, hogy felismerjük és higgadtan kommunikáljuk a saját terhelhetőségünk és befogadóképességünk határait. Ehelyett fenyegetve érezzük magunkat mások érzelmeitől, és azt éljük meg, hogy meg kell védenünk a határainkat a viszonylagos nyugalmunk és biztonságunk fenntartása érdekében. Amikor túltelítődünk, bármilyen inger lehet egy „utolsó csepp a pohárban”…

Ha úgy érezzük, nincs több hely a szívünkben, akkor valahogy helyet kell csinálnunk. Addig is igyekezzünk nem ártani a szavainkkal. Ha figyelmesen hallgatunk, sokszor az ér a legtöbbet – mégsem mindig olyan könnyű gyakorolni.

Hogyan szabadíthatunk fel helyet önmagunkban?

• kérjünk időt, vagy adjunk időt magunknak a reagálásra. Sokszor az is segít (és önmagában elég), ha csak megköszönjük a másiknak, hogy megosztotta velünk nehéz érzéseit.
• tartsunk egy kis távolságot: nyugodtan ismerjük el (önmagunknak), ha úgy érezzük, egy hozzánk közel álló személy túlterhelt minket. Hogy bár szeretjük az illetőt, jelenleg megterhelő számunkra a problémáiról hallani. Vállalhatjuk, hogy átmentileg ritkítjuk a beszélgetéseket, vagy másképp szabunk határokat.
• gyakoroljunk empátiát magunkkal, szenvedő lényünkkel – azáltal, hogy felvállaljuk önmagunk előtt, hogy bizony nekünk is nehéz
• fogalmazzuk meg magunknak, mire lenne szükségünk az adott pillanatban (nem a másik ember helyében)
• adjunk le feladatokat: ha tudatosan csökkentjük a döntési felelősségünket (akár kisebb döntésekben is, például, hogy mi legyen a vacsora vagy a hétvégi program), azzal érzelmi kapacitásaink is felszabadulhatnak, nyitottabbak és kezdeményezőbbek lehetünk
• használjunk stresszoldó, ellazulást, érzelemszabályozást segítő gyakorlatokat – itt osztottam meg korábban könnyen használható tippeket
• tegyük le a terheinket valahol máshol: beszéljünk egy problémától független, de lehetőleg kevésbé érintett személlyel, vagy keressünk fel segítő szakembert.

Ha sikerül könnyíteni a magunk terhein, úgy marad hely, hogy a szívünkben hordozzunk másokat – amire talán mi magunk is vágyunk.