A bosszúfantáziák pszichológiája

Amiről a gyász kapcsán kevesen beszélnek - a bosszúfantáziákról 

Kevesen vallják be, vagy csak nincsenek egészen tisztában vele, hogy mikor saját szenvedésük helyett a másikéról fantáziálnak, valójában bosszúfantáziáik vannak. 

Persze az önmagáért való bosszú morálisan erősen megkérdőjelezhető gesztus, pszichológiailag jóval összetettebb jelenségről van szó, mintsem a feszültség destruktív levezetéséről. Ilyenkor a személy az igazságtalanságból eredő haragot éli át, amelyet helyre kíván állítani a társadalmi igazságosság és saját pozitív énképe érdekében. Valójában inkább akarja ilyenkor a következményeket, mintsem magát a szenvedést látni, ám a kettő gyakran egybeér.  

Leggyakoribb formájában ez így hangzik a fejekben: “majd rájön, hogy mit veszített”. Ilyenkor a fantáziáló félben saját maga mint stabil, engesztelhetetlen és nyugodt entitás jelenik meg, míg a másik esdekel, sír és emészti magát. 

Hatalmi aszimmetria esetén a fantázia visszaad valamit, amit a valóság elvett. A személy megélhette azt, hogy valaki megalázta, elhagyta, kontrollálta, ő pedig tehetetlen volt az adott helyzetben. Azt is mondhatnánk, hogy a bosszú elképzelése kísérlet a kontroll visszaállítására is. Így az erő átélése gyógyítólag tud hatni. 

Nem utolsó szempont az sem, hogy a kontrollvesztett fél azt szeretné, a büntetés arányban legyen azzal, amit a másik tett. Ez azt jelenti, hogy kevesen kívánnak ténylegesen rosszat, balszerencséset egykori hozzátartozójuknak, barátjuknak, ehelyett azt szeretnék, ha a másik legalább egyszer átérezné azt, amit ők.  

A bosszú egyik legérdekesebb pszichológiai paradoxonát Carlsmith, Wilson és Gilbert híres 2008-as kutatásai vizsgálták. Az emberek azt várták, hogy a büntetés után jobban fogják érezni magukat. A tényleges eredmények azonban bizonyos helyzetekben ennek éppen az ellenkezőjét mutatták: akik bosszút álltak, tovább rágódtak az elkövetőn és az eseményen, míg akik nem cselekedtek, könnyebben továbbléptek. Ez egy nagyon fontos különbséget tár fel: azt gondolni, hogy a bosszú jó érzés lesz, nem ugyanaz, mint ténylegesen jól érezni magunkat utána. 

Összességében azt lehet mondani, hogy a gyásznak és traumafeldolgozásnak ez egy nem átugorható szakasza, azonban beleragadni sem lehet, mert akkor nem jutunk el az elfogadásig/integrációig. Ha úgy érzed, hosszú hónapok óta tartasz itt, érdemes szakember segítségét kérned.