bonyolult

A kérdés

Tisztelt Hölgyem/Uram, kicsit összetett a probléma, amit leírok, ráadásul már régóta húzódik (nyilván, különben nem lenne gond..) 26 éves, egyetemista lány vagyok, apakomplexusban szenvedő. Apám a kamaszkorom elején került ki az életünkből, már elváltak a szüleink, amikor még mindig nálunk lakott, mi kértük (hárman vagyunk testvérek) édesanyánkat, hogy küldje végre el. Utána évekig csak harag volt meg indulat mindannyiunk szívében iránta, majd három évvel ezelőtt megtértem, és azóta pörgött bennem, hogy meg kell bocsánatom apámnak (aki időközben eléggé lecsúszott, kicsit mániákus ember.) Tavaly megkerestem, és együtt töltöttünk két teljes napot, és azt gondolom, hogy nem is rá haragudtam, csak igazából a helyzetre. (Közben édesanyámat is megértem, hisz apám miatt élethosszig tartó tartozásaink vannak..) Mi is a helyzet: kamaszkorom óta akármilyen közegbe kerülök, akármennyi időre, az "agyam" kiválaszt azon a helyen valakit, akire rá tud kapaszkodni. Átlagosan 30 és 40 közötti férfi az illető, kinézetben igen eltérőek, tehát nem az a lényeg. Többnyire szexuális vonzalom sem alakul ki. De valahogy igen hamar elérem, hogy "kapcsolatba" kerüljünk, olyan mintha kitapogatnám, hogy meddig mehetek el, noha az agyam már előbbre jár, és nem a szituációnak megfelelő helyzetből válaszolok, (illetve egy idő után csak írogatok), hanem ahol az agyamban tart a kapcsolatunk. Egy idő után (mondjuk kb. két nap) az agyam eldönti, hogy "ebből úgysem lesz semmi", majd már ennek függvényében, minden mindegy alapon ír-ír-ír. Sms-t, e-mailt, bármit. Totál összefüggéstelen levelek, sokszor az előző "kapcsolatokból" visszaköszönő szófordulatok, hiszen jobbára ugyanott ér véget minden "kapcsolat" - ott, hogy el sem kezdődhetett. Másik probléma: édesanyám időközben új párra talált, megismerkedésük utáni egy héten belül a férfi már nálunk lakott - hiába voltunk a három gyerekből ketten akkor már nagykorúak, mi nem lettünk megkérdezve. Ennek már nyolc éve, voltak azóta jobb és rosszabb periódusok - gondolom, sejthető, hogy nem fogadtuk tárt karokkal az embert. Az utóbbi időben pszichoszomatikus betegséget véltem felfedezni, ugyanis - a férfi hatására - a vízforralóba már csak tisztított vizet önthetünk - hogy ne legyen vízköves, és ne kelljen takarítani (mintha ő takarítaná...). Ezt a típusú vizet ugye kisbabáknak is szokták ajánlani, mert annyira jót tesz, etc., nekem viszont ettől a pillanattól kezdve, hogy nem öntHETek mást a vízforralóba, miatta, ez a víz elkezdte kaparni a torkomat, égetni a gyomromat - alapvetően is gyomorpanaszokkal küzdök gyermekkorom óta, de nem kötném össze a kettőt, az biztos. Meg (ezért írom mindig, hogy az "agyam", hisz tudom, hogy a víz igazán semmiről sem tehet.) A harmadik problémám épp a gyomorpanaszaim miatt vannak, ugyanis igen gyors anyagcsere-folyamat jellemzi a szervezetem működését, amely viszont előszeretettel akkor ér végfázisához, ha az agyam épp realizálja, hogy olyan helyen vagyok, ahol esélytelen (erdő, biciklitúra, etc.), vagy olyan helyen vagyok, ahol igen jól érzem magam, és ahelyett, hogy magányomban rejtvényt fejtek a mellékhelyiségben, a barátaimmal szeretnék időt tölteni. Némileg hozzátartozik a problémához, hogy az anyagcsere-folyamatot leszámítva testem az átlagosnál nagyobb, nyilván kamaszkorom egyetlen mentsvára a megnyugtató étkezés volt. Tavaly sikerült elkezdenem tornázni és futni, és fogytam is, illetve, a karácsonyi időszakot leszámítva, alapvetően fogyás jellemzi testem működését. Édesanyám sosem tiltakozott az ellen, hogy mit tanuljak, de sosem szerette azt, amit éppen csinálok - szerinte már rég be kellett volna fejezni az egyetemet, és dolgoznom kéne - ahol majd ott vagyok nyugdíjig - tehát a klasszik modell. Azt hiszem, egy idő után már direkt próbáltam ellene menni. - pedig csak igyekeztem mindig megtalálni abban az utamat, amit éppen csináltam. A barátaim között egy nyugodt, békés embernek számítok, "amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel" módon nevelt fel édesanyám. Csak valahogy nem tudom életfilozófiámnak tekinteni ezt ma már. Feltételezem, zárásképp egy kérdés lehetne, hogy "mégis mit tegyek?" vagy ilyesmi, de ez sajnos nem áll a számra, meg leírva is béna. De valahogy szeretném, ha ötletet adnának, hogyan is lehetne elindulni.. Köszönöm!