Tudatos értékrend a házasságban – egy hétvége reflexiója

Engedjétek meg, hogy az eheti írásomat kicsit személyesebbre vegyem, és megosszak veletek egy saját élményt az elmúlt hétvégémből, s az ezzel kapcsolatos reflexiómat.

Férjemmel átutazóban voltunk Tiszántúlon, s ennek keretében babalátogatóba mentünk rokonokhoz. Rég találkoztunk a párral, akkor is inkább futólag. Most először jártunk az új otthonukban, ahová néhány éve költöztek be. Egy esős vasárnap délután volt, leparkoltunk a kapott címnél a ház előtt, és kissé bizonytalanul nyomtuk meg a csengőt, biztos jó helyen járunk-e. Nem sokkal később mosolygós, ismerős arc jelent meg a kapu előtt, kedvesen köszöntött, majd invitálóan végigvezetett minket a mediterrán hangulatú terasz mellett. Az előszobát követően egy nagyon barátságos, kissé urbánus, kissé vagány-retro dekorációjú nappaliba léptünk be. A háziasszony kedves mosollyal, rendkívül ízléses vendégváró falatokkal fogadott bennünket, miközben a 3 éves gyerkőc élénken játszott (s kissé szégyenlős pillantásokat vetett a számára idegenek érkezése felé), a mosolygós, pár hónapos baba pedig kíváncsian szemlélte az új arcokat. Egyik történet a másik után következett, végignézhettünk minden helyiséget, megkóstoltuk a férj saját őrlésű kávékülönlegességét, megcsodáltuk az egyéni tervezésű, a férj által készített bútorokat. Minden mozdulat, a gyerekekhez intézett minden mondat, a történetek, a mosolyok őszintesége egy szeretetteli kendőként borult ránk is, ahogyan részei lehettünk a család pillanatainak látogatásunk idejére.

A férjemmel az autóban hazafelé hosszasan reflektáltunk erre az élményre, s hogy mitől is éreztünk ennyire pozitívan különlegesnek az itt töltött időt.

Mitől volt a családi közeg, s ez a házasság ennyire „rendben”? Hadd osszam meg veletek, hogy reflexiónk során mire jutottunk, bízva abban, hogy ahogyan számunkra inspiráló volt, úgy talán Neked is, kedves Olvasó, hasznodra lesz majd:

• A férj és a feleség is tudják, hogy kik ők. A pár tagjai külön-külön, és együtt is tisztán meg tudják fogalmazni, kik ők, mely értékek fontosak nekik, illetve milyen értékek mentén nevelik gyermekeiket. Értékeik között egyértelműen ott van a családszeretet, a vendégszeretet és az egymás iránti tisztelet.
• Tiszta számukra a családon belüli feladat és azt örömmel végzik. Összeszokott párosként átlátható számukra, illetve megbeszélik, adott helyzetben kinek milyen feladata van, s azt nem nyűggel, hanem örömmel végzik el.
• A gyerekek figyelmet és kereteket is kapnak. Volt egy pont, amikor a 3 éves gyerkőc megelégelte, hogy nem az történik, amit ő szeretne, és nagy „játékdobálás-tüntetésbe” kezdett. Az anyuka ekkor kedvesen, de határozottan félrehúzódott vele, elmondta neki, hogy megérti, hogy most hogyan érzi magát, de most még egy kicsit beszélgetünk, utána viszont újra fognak együtt játszani, rendben? Nem bűntette a negatív viselkedést, de nem is hagyta rá a gyerekre. Félrevonva megadta neki a teljes figyelmét, reagált a negatív viselkedés mögötti szükségletre/igényre, s a játékdobálás abba is maradt azonnal.
• A döntéseiket az értékeik és a számukra megfelelő életstílus mentén hozzák meg. Nagyon átjött, hogy mennyire komfortosan érzik magukat abban az életstílusban, amit élnek. Beleláthattunk néhány döntésükbe a házvásárlással, felújítással, családi helyzetek kezeléslével kapcsolatban. Ahogyan meséltek ezekről, számunkra világossá vált, hogy ezeket a döntéseket a céljaik tükrében hozták meg, s mivel azonosulni tudnak ezekkel, azok pozitív hozadékait élvezik, esetleges nehézségeivel viszont tudatosan küzdenek meg. Kellett-e kompromisszumokat hozniuk? Persze. Volt-e, van-e olyan időszak, amikor nehéz volt? Hogyne. De menedzselték, kihozták belőle a legjobbat, kitartottak, s most aratják mindennek a gyümölcsét – kapcsolati és életszínvonal szintjén is.
• Szenvedéllyel vannak abban, amit csinálnak. Lenyűgöző volt látni azt, hogy mennyire nem „izzadságszagú” ez a családi közeg. Minden rezdülésből érezhető volt, hogy szenvedélyesen, nem nyafogva, nem muszájból teszik azt, ami előttük van: a munkát, a bútortervezést, a gyereknevelést, a kávékészítést – tényleg mindent.
• Kifejezik igényeiket egymás felé, és abban kapnak társuktól támogatást. Közösen mesélték el azt a történetet, ami a nappali tégla-falához kapcsolódik. Nagyon szép, antikolt téglafal volt eredetileg a nappaliba beépítve, ami azonban a gyerekekkel otthon sok időt töltő feleségnek szürkébb napokon sötétségével rendkívül depresszív hangulatot hozott. A férjével közösen öteltelve arra jutottak, hogy fehérre festik ezeket a falakat. A férj részletekben tudta csak a munka mellett megcsinálni, de lassan „kivilágosodott” a nappali, s ezzel a hangulat is átalakult.
• A nagyobb családi rendszernek is aktív részei, támogatnak és támogatást kapnak. Sok történetet hallottunk azzal kapcsolatban, hogyan jön össze a nagyobb család – testvérekkel, nagyszülőkkel a közös ünneplésekre, találkozókra, nehéz helyzetekben egymás támogatására.
• A nehéz témák nincsenek tabuként kezelve, hallottunk is párat, de nincs játszma-jellegű panaszkodás. A történetek között nem csak a szépet hallottuk, hanem arról is meséltek, ami a feljött témákkal kapcsolatban nehéz volt. De mégsem panaszkodás jellegű játszma indult ekkor, aminek célja a valódi intimitás elkerülése és a sajnálat, a „na ugye milyen nehéz nekem” típusú énkép megerősítése, hanem egy valóságos, teljes képet adó megosztás volt, amivel könnyű volt empatizálni, és öröm volt hallani, hogyan mozgósították erősségeiket, erőforrásaikat, hogy megküzdjenek az adott helyzettel.

Bár egy elkötelezett, jól működő, konstruktív házasság és családi otthon megteremtése és fenntartása nem könnyű, de a fenti példa is jól mutatja, hogy önismerettel, a pillanatnyi érzéseink helyett az értékeink alapján hozott döntésekkel, a nehéz időkben való egymás melletti kitartással el lehet érni, és nagyon megéri a befektetést.

Ezt kívánom számodra is, kedves Olvasó!