Testtömeg és szexualitás

Testtömeg és önelfogadás

Bizonytalankodva kergetjük a tökéletességet, és nem jut eszünkbe: ahogy minket, másokat is megijeszt a tökéletesség hűvös távolsága. Sem Aronson kutatásaira nem gondolunk, melyek rávilágítottak, hogy azt szeretik legjobban, aki igen szép és igen jó, de azért vannak hibái. Sem arra, hogy a mosolygóst tartják szimpatikusnak, és azt, aki nyit felénk – márpedig mosolyogni és érdeklődni az tud szívből, aki elfogadta a világot, vagy magát. A testtömeg sokak számára egészen mágikus jelentőséggel bír: mintha ez az egyetlen szám az elfogadhatóság és siker mutatója lenne, mellyel szemben győzelmet aratunk, vagy vereséget szenvedünk. De vajon a célul kitűzött testtömeget elérve tényleg elégedett leszek magammal? Vagy épp az önmagammal való elégedetlenség miatt akarok lefogyni? Ha lefogyok, jobbak lesznek a kapcsolati esélyeim is? Lehetnék túlsúllyal is szexuálisan megerősített?

Testkép és/vagy énkép?

A testtömeg persze lecsupaszítás, elszigetelés, hiányzik belőle a kisugárzás, a gesztusok, az arányok, a közelség, az élet – és ha már szexről beszélünk: a személy, a másik. Ugyanakkor jelentősége nyilvánvaló, mivel a testtömeg meghatározza a testképet. A testkép pedig összefonódik, olykor egészen összeolvadhat az énképpel: az vagyok, aki a tükörbe néz. Tán emiatt is van, hogy a testtömeg egész életünkben befolyásolja a testünkkel való elégedettséget, mely az én-érték egyik legfőbb összetevője – fiatal nők önértékelésének pedig legfontosabb komponense. Hogy testünket mennyire látjuk szépnek, mennyire „mozgunk a bőrünkben természetesen”, kihat társas magabiztosságunkra, közvetlenségünkre, a közelség zavartalan megélésére, érintéseink spontaneitására. Így a szexualitás közvetítésével egyértelműen befolyásolja a párkapcsolati sikerességet is.

Testkép és társas elfogadottság

Testem tulajdonságai egyben a rólam alkotott benyomás legelső támpontjai is egyben, melyek kihatnak a társas elfogadottságra.  A holdudvar-hatást ismerve a fizikai szépség könnyen a belső jóság, okosság, kedvesség projekciójával társulhat. A női alakok attraktivitásának megítélésében egy vizsgálat során a válaszok több mint 70 százalékában a testtömeg állt első helyen. Az alakokat 19-21-es testtömegindex mellett ítélték a legcsinosabbnak, tehát a normális testtömeg-tartomány alján. Ez egy 165 centi magas nő esetén 55-57 kilogrammot jelent, ami már önmagában nagy kihívások elé állíthat valakit. Ismert tény, hogy a túlsúlyosság már gyerekkorban is erősen kapcsolódik a testtel való elégedetlenséghez, a túlsúlyos nők körében pedig jóval magasabb a szorongás, depresszió, extrém diétázás és evészavar valószínűsége.

Ezzel szemben valóban „megváltana” az alacsony testtömeg? Nem: izgalmas módon minél alacsonyabb az élethossz alatti testtömeg, annál valószínűbb a libidóvesztés, a szexualitással kapcsolatos szorongás és a szexuális viszony hiánya. Figyelembe véve, hogy az alacsony testtömeg gyakran súlycsökkentő próbálkozások eredményeképpen jön létre, melynek hátterében nagy valószínűséggel a testtel való elégedetlenség áll, a középpontba immár nem a testtömeg kerül, hanem az, amit mi magunk arról gondolunk.

A testtömeg tehát az önértékelésen, a testkép elfogadásán, a test szexuális térbe bocsátásán keresztül áthatja a párkapcsolatot. Emiatt néha ugyan kézenfekvőnek tűnő, a megoldás tekintetében azonban mégis illuzórikus megküzdési kísérlet a testtömeg-szabályozás. Egyrészről erős belső harcot látunk az én-érték, az önelfogadás körül. Másrészről felmerülhet bennünk, milyen kapcsolati tényeket találunk a testtömeg és szexualitás viszonyát közelebbről vizsgálva? Vajon a sovány, a normális testtömegű, vagy a teltebb fiataloknak működik jobban a szexuális élete?

Tények a testtömeg és a szexualitás kapcsolatáról

Összesen 7605 – 15-29 éves – magyar fiatalt vizsgálva világossá vált, hogy természetszerűen a normális testtömegű fiataloknak van a legnagyobb számban állandó szexuális partnerük. Meglepő módon viszont legalább annyi túlsúlyos fiatalnak van állandó partnere, mint sovány társaiknak – a BMI emelkedésével pedig egyenesen nőtt a partnerrel rendelkezők aránya. Igaz, ezt az összefüggést az életkorral növekvő testtömeg jobban magyarázza – ugyanakkor azonban az is kitűnik, hogy az emelkedett testtömeg önmagában nem veszélyezteti az állandó partnerre találást. Érdekes – és talán erős kulturális nyomásra is utal –, hogy a fiatal férfiaknak bevallásuk szerint átlagosan bő másfélszer annyi partnerük volt életükben (átlag 4-6), mint a nőknek (átlag 2-3), ami meglehetősen  nehezen magyarázható eredmény, tekintve, hogy nekik is csak együtt kellett lenniük valakivel… 

Váratlan eredmény viszont, hogy eddigi életük során a legkevesebb partnerük az egészségtelenül sovány fiataloknak volt (átlagosan kevesebb, mint 3), és a mérsékelten soványaknak is csak alig több (átlagosan 3 vagy picit több). Még a normális testtömegű fiatalokénál (átlag majdnem 4) is több partnerük volt az elhízottaknak (átlag 4), a legtöbb pedig az enyhén elhízottaknak. Ráadásul ezt a kapcsolatot az életkor sem magyarázta, ami világosan cáfolja a soványság ilyenfajta „szexuális sikerességgel” való sztereotip összekapcsolását – egyben felhívja figyelmünket a testarányok, a kisugárzás és más tulajdonságok szerepére. Emellett persze utalhat a súlyos soványság mellett megbúvó csökkent libidóra, és a testtel való elégedetlenségre, amely minden bizonnyal szerepet játszik a súlyhiány kialakulásában. Utóbbit alátámasztja, hogy majdnem háromszor annyi súlyhiányos fiatalnak nem volt még szexuális kapcsolata, mint túlsúlyosnak. A szexuális élet szubjektív fontossága pedig nemcsak az elhízott, hanem az egészségtelenül sovány fiatalok esetén is jelentősen csökkent, ez pedig a személyes vonzerőről alkotott ítélet, a szexuális vágy és az őket pillérező vélekedés összefonódását sugallja. A fiatal férfiak és nők közt egyaránt a normális testtömegűek és az enyhén túlsúlyosak érezték magukat legelégedettebbnek kapcsolatukban, a kifejezetten elhízott, valamint az enyhén vagy egészségtelenül sovány fiatalok pedig jóval kevésbé. A kapcsolat minősége ilyen értelemben elsősorban a szélsőségek mentén romolhat – nem rombolja az enyhe túlsúly, és nem menti meg szimplán a karcsúság. A legszebb tény, egyben a legtisztább tükör a testtömeg párkapcsolati jelentőségének elemzésekor, hogy a szerelem viszonzottságának gyakorisága teljesen független volt a személy testtömegétől. Tehát nem a kilóim számától függ, hogy szerethető vagyok... Igaz, a lányok szerelmét gyakrabban viszonozták, mint a fiúkét, ám mindkét nem számára reményt ad, hogy az életkor előrehaladásával egyre gyakrabban viszonozzák szerelmünket. Hogy ez a tapasztalatok alapozta egyre biztosabb választások, vagy önmagunk egyre teljesebb elfogadásának eredménye-e, arra személyes életünk, megérzésünk a legjobb válaszadó.

Összességében tehát a szexuális élet működése egyáltalán nem a sztereotípiák szerint rendeződik a testtömeg körül. Úgy tűnik, a személyes élmény szintjén és a kapcsolatba bocsátkozásban is a testtömegnél lényesen fontosabb, hogy testünkhöz, mint én-idegen, vagy én-azonos egészhez viszonyulunk-e? Mindez egyrészt elemien hangsúlyozza a testkép és testtömeg szexualitásban betöltött szerepét, másrészt azt mutatja, hogy testtömegünkhöz való attitűdünk jóval nagyobb hatással van a szexualitásra, mint a testtömeg maga. Arra is gondolhatunk ezért, hogy testtömegünkkel és szexuális életünkkel kapcsolatban legfontosabb kulcsunk a kapcsolatainkban meglelt természetesség és az önelfogadás lehet.