Silent treatment (csendes büntetés) – jelentése, megállítása, erre való konstruktív reakció a párkapcsolatban (1/3)

1. Tudatosítsuk, hogy társunk jelenlegi intenzív reakciója valószínűleg egy korábban átélt mély fájdalom újraéléséből jött létre. Amikor valaki egy nagyon intenzív reakciót ad egy látszólag átlagosnak tűnő helyzetben – egy vita egy könnyen megoldható témáról, egy nézeteltérés az esti programmal kapcsolatban, egy elfelejtett feladat stb. – akkor biztosak lehetünk abban, hogy számára az, amit az a helyzet jelent, s a megélt érzelem sokkal többről szól. Ott, abban a szituációban tehát az érzelmi reakciója nem (csak) rólam, nekem szól. Szól arról, amikor gyerekként a szülei nem figyeltek az igényeire, pedig nagyon szeretett volna valamit megkapni karácsonyra, amire már régen vágyott; vagy éppen arról, hogy minden évben megígérték neki a szülei, hogy ő is csatlakozhat a külföldi utazáshoz az idősebb testvéreivel, de erre soha nem került sor, és a csalódásélmény oly mélyen beégett a reprezentációs belső világába, ami minden elfelejtett ígéretnél újra felidézi az akkor megélt érzéseket; vagy arról, hogy fiatal felnőttként teljesen egyedül maradt az önmagáról és jövőjéről való gondoskodásban, s emiatt minden olyan helyzet, amikor azt érzi, magára van utalva, ezt a zsigerig ható magányosság érzést hozza elő – és persze szól rólunk is, hisz épp a mi viselkedésünk volt trigger számára. De nagyon FONTOS tudatosítanunk, hogy társunk jelenleg egy olyan állapotban van, amiben épp újraéli egy korábbi trauma intenzív érzelmeit is, emiatt itt most nekünk kell kicsit tudatosabbnak lennünk, hogy segítsünk neki ebből kikerülni.

2. Állítsuk meg saját automatikus reakciónkat. Társunk bezárkózása, hallgatása minket is triggerel – kiválthatja belőlünk pl. az alárendelődés és bűnbánat reakcióját, vagy épp a dühöt, ami miatt kizárnak épp minket, félelmet is előidézhet, hogy vajon ez a helyzet hogyan hat majd a kapcsolatunkra stb. Viszont, ha az automatikus reakciónkkal reagálunk, szinte biztosra vehetjük, hogy egy önmagát fenntartó, a valódi intimitást kerülő játszmába fogunk belépni, s onnan a spirál általában csak lefelé vezet. Vegyünk tehát egy mély levegőt az azonnali reakció (végnélküli bocsánatkérés/könyörgés/dühös felindulás/hibáztatás/védekezés stb.) helyett, és…

3.…Lépjünk empatikus és feltáró, kíváncsi üzemmódba. Hogy érzi most magát a társunk? Miről szólhat ez a reakció? Mire van igazából szüksége? Gondoljuk ezt végig alaposan magunkban.

4. Fejezzük ki empátiánkat és segítési vágyunkat, mindamellett kérjünk bocsánatot amiatt, ami a mi viselkedésünkben a triggert jelentette. Következő lépésben lépjünk közelebb hozzá, kopogjunk be a bezárt szoba ajtaján és fejezzük ki, amire jutottunk eddig, pl. így: „Kicsim, sajnálom nagyon, hogy elfelejtettem, amit kértél, látom most már, hogy mennyire fontos lett volna neked. De azt is érzékelem, hogy ez valahogy sokkal többről szól most, mint az, hogy elfelejtettem ezt a feladatot. Az a feltételezésem, hogy valamire szükséged lenne/lett volna, amit ez a feladat jelentett neked. Nem tudom biztosan, talán, hogy érezd, hogy fontos vagy nekem? Vagy hogy nem vagy egyedül a feladatokkal? Kérlek, gyere és beszéljünk erről, nagyon szeretném megérteni, hogy mi zajlik benned, és hogyan tudlak támogatni most abban, amire szükséged van.”

5. Legyünk készek a folytatásban arról beszélgetni, hogy hogyan tudjuk egy legközelebbi hasonló esetben mindketten jobban kezelni a felmerült helyzetet. Legyünk a 4-es pontban türelmesek. Néha akár több percre is szükség lehet, amíg a társunk a mély érzelmekből vissza tud kapcsolódni a jelenbe, hogy elkezdje megfigyelő énjét aktivizálni és beszélni tudjon arról, ami lejátszódott benne. Hallgassuk nagyon nyitottan, empatikusan. Foglaljuk össze, amit megértettünk abból, amit mond. Kezdjük pl. így: „Akkor, ha jól értem, amikor elfelejtettem ezt a feladatot, akkor úgy érezted, hogy……. Sajnálom, hogy ezt így meg kellett élned, és tényleg bánom, hogy kiment a fejemből.” Mindenképp fontos, hogy tovább tudjunk lépni az adott helyzetből, s hogy mi is önazonosak maradjunk a szituációban. Tehát folytathatjuk pl. így: „Engem is nagyon megérintett most ez az egész helyzet, bevallom, hogy nehéz volt megtapasztalnom, hogy teljesen elzárkóztál tőlem, azzal együtt, hogy megértem, hogy ez a helyzet neked milyen erős érzelmeket hozott elő. Azon gondolkodom, hogy bár persze fogok törekedni rá, hogy legközelebb, ha kérsz valamit, azt ne felejtsem el, de hogyan tudnánk azt majd másképp kezelni, ha véletlenül valamilyen egyéb fontos dolog miatt mégsem tudom majd teljesíteni a kérésedet? Hogyan tudnánk elkerülni majd akkor, hogy egy hasonló ilyen helyzet ennyire mélyre vigyen minket?” Legyünk nyitottak a társunk javaslataira, és mi is mondjunk ötleteket. Amikor megvan az a javaslat, amit mindketten el tudunk fogadni, s legközelebb hasonló helyzet kezd kialakulni, emlékeztessük erre magunkat és egymást, így építve azt, hogy az érzelmileg megérintő helyzetekben is meg tudjuk őrizni önmagunk és a kapcsolat stabilitását.