Pánik rohamok és a testérzetek "katasztrofizálása"

A kognitív elmélet szerint, az ismétlődő pánikrohamokat átélő személyek bizonyos testi érzeteket kifejezetten hajlamosak katasztrofizáló módon értelmezni. Ezek gyakran a hétköznapi, normál szorongásos reakciók esetében fellépő testérzetek, mint pl. az erős szívdobogás érzés, a szapora pulzus, a nehézlégzés, a szédülés stb. A katasztrofizáló jelentésadás következtében ezek a veszélytelen testérzetek sokkal veszélyesebbnek tűnnek. A pánikos személyek ezeket a jeleket gyakran úgy értelmezik, mint egy azonnal bekövetkező fizikai vagy mentális összeomlás jelei. A mellkasi nyomásérzést, heves szívdobogást pl. szívinfarktus jeleként címkézheti a személy, a szédülést, vagy lüktető érzést a fejben akár agyvérzés jelének tekintheti. Elképzelhető, hogy maga egy szorongásos állapot (akár a pánikrohamtól, akár mástól) váltja ki a szokatlan testérzeteket, de az is lehet, hogy egyéb tényezők okozzák a módosult testérzeteket (pl. heves érzelmi állapotok (düh, izgalom, undor stb.), vagy túlzott koffein fogyasztása, vagy ülőhelyzetből való hirtelen felállást követő szédülés). A pánikrohamhoz, azonban a kognitív szempontból szükséges, hogy a kialakult testérzeteket egy közelgő veszélyállapotként értelmezze a személy (Salkovskis, 2000).

A pánikroham létrejöttében egy circulus vitiosus (ördögi kör) játszik szerepet, miszerint a normál testérzeteket a személy valamilyen közelgő veszélyeztető testi állapotként könyveli el. A közelgő veszély gondolata fokozza a nyugtalanságot és szorongást, ami a testi érzetek erősödését vonja maga után. Az erősödő testi reakciók miatt fokozottabban jelentkeznek olyan kogníciók, hogy valamilyen szörnyűség fog történni, szívrohama lesz, megőrül, meghal, elveszti a kontrollt önmaga fölött a személy. Ez addig fokozza a szorongásos testérzeteket, amíg kifejlődik a pánikroham (Salkovskis, 2000). 

 A pánikrohamot átélő személyek egyfajta kontroll vesztett állapotba kerülnek, ami még tovább fokozza szorongásukat, hiszen tehetetlennek érzik magukat saját testi érzéseikkel és szorongásukkal szemben (saját sebezhetőségük miatti szorongás). A tehetetlenség érzése miatt fontos lehet számukra, hogy egy gondoskodó személyhez forduljanak segítségért (Beck és Emery, 1985).  

Gyakran a pánikos személyek úgy érzékelik, hogy a roham hirtelen a semmiből jött elő és nincsenek tudatában a rohamot megelőző testérzeteknek, illetve az ahhoz kötődő esetleges katasztrofizáló kognícióknak. A pszichoterápia során fontos feladat ezeknek a negatív automatikus gondolatoknak az azonosítása (pl. nagyon ver a szívem, biztos meghalok), és a katasztrofizáló gondolatok helyett reálisabb gondolatok alkalmazása. Egy felmérés szerint a normál populáció 7-28%-ánál előfordul alkalmi pánikroham, azonban ezek rendszerint nem ismétlődnek (Brown és Cash, 1990). A kognitív elmélet szerint abban az esetben alakul ki visszatérő pánikroham (pánik zavar), akiknél hajlam van a testérzetek katasztrofizáló értelmezésére (ez a népesség kb. 3-5%-a).  Az ilyen kognitív hajlam kialakulhat korai tanulási tapasztalatok hatására (a szülők túlóvó, betegségcentrikus nevelése, vagy a szülők is pánikbetegek, katasztrofizáló módon gondolkodnak a testi tünetekről), vagy annak a hatására, ahogy az érintett személy, a környezete, vagy az orvosok hogyan reagáltak az első szorongásos rohamra. 

Egy híres laboratóriumi kísérletben pánikbetegeknek és egészséges kontrollszemélyeknek azt mondták, hogy a szívműködésükről hangjelzést fognak visszaadni, amit majd hallhatnak. A kísérletvezetők a szívműködés hirtelen felgyorsulására utaló hamis hang-visszajelzést adtak. Mivel a pánik zavarban szenvedők a testi érzéseiket hajlamosak tévesen, katasztrofizáló módon értelmezni, arra számítottak, hogy a vizsgálati helyzetben növekvő szorongást élnek meg a kontroll személyekhez képest. Ez valóban így is történt, a pánikos személyek önbeszámolóikban jelentős szorongásnövekedésről számoltak be a kontroll személyekhez képest (Ehlers és mtsai, 1988).