...mint apád

Mindannyian két szülőtől származunk. Biológiailag az édesanyánk és édesapánk gyermeke vagyunk. Később tőlük tanuljuk a nemi szerepeinket is. Az olyan családokban, ahol a szülők együtt nevelik fel a gyermeküket, gyermekeiket, ott az utóbbiaknak általában könnyebb a hozzáférésük azokhoz a mintákhoz, amikből megtanulják, hogy milyen egy nő és milyen egy férfi. Az apák erőt és biztonságot adhatnak gyermekeiknek. Mi a helyzet akkor, ha a családban az apa hiányzik (vagy súlytalan)? Például ha korán meghalt, szüleink elváltak vagy bár együtt élnek, de az apának otthon semmi szava nincs? Ilyenkor a családban űr keletkezik. Ennek az űrnek a betöltését sokszor a gyermek “vállalja magára”. Ez a választás nem tudatos, lelkünk gyermeki része a szüleink iránti szeretetből teszi. Lehet, hogy a hiányzó szülő helyébe lép, gondolva: “Anya, majd én leszek a társad, hogy ne legyél egyedül.” Előfordulhat az is, hogy megbetegszik. A családállítással kapcsolatos tapasztalatok azt mutatják, hogy a függőség (kifejezetten az alkohol- és drogfogyasztás) arra szolgál, hogy kitöltse a “belső űrt”. A függőségben szenvedők családjában az anya szavakkal vagy szavak nélkül gyakran mondja a gyermekeinek: „Csak tőlem fogadj el bármit. Az, ami apádtól származik, nem jó semmire. Rám hallgass." A gyerek azonban mindkét szülőjéhez hűséges. Azzal torolja meg apja lekicsinylését, hogy túl sok mindent fogad el az anyjától: így válik szenvedélybeteggé. A gyermek lelki egészségéért sokat tehet a szülő, ha tetteivel és szavaival “engedélyezi”, hogy szerethesse a másik szülőt is. Gondolatban mondjuk ki minél többször: “Lehetsz olyan, mint apád.” Így a gyermek lojalitása nem sérül, minden szereplő megfelelő súlyával helyére kerülhet a családi tudattalanban.