A férfiak védelmében

Válás, szakítás esetén - ha a párnak közös gyermeke is van - általában nincs olyan családtag, a­ki ne é­rezné magát vesztesnek. Leggyakrabban az édesanyánál helyezik el a kiskorúakat, ezért a férfi azt sé­relmezi, hogy a felesége elvesztésével szinte elveszíti a gyermekeit is. Az édesapa általában a munkát, a jó kereseti lehetőséget viszi magával, emiatt az édesanya rendkívül rossz anyagi helyzetbe kerülhet a válás után. A gyerekek pedig hosszú ideig nem értik, hogy a két legjobban sze­re­tett személy közül miért marad velük csak egy, és miért lát­­hatják a másik felet annyira ritkán.

Most a férfi helyzetét, érzéseit, gondo­la­tait szeretném megvilágítani, mivel családterape­u­taként alkalmam van arra, hogy a férfiak meg­döbbentően őszinte megnyilatkozásait is meghallgassam.

Mi történik egy párkapcsolat stabilizálódása esetén? Általában a pár gyermeket vállal. A nő természettől adódó képessége a magzat kihordása, a szülés, a szoptatás, az áldozatos gondozás. A férfi természettől adódó képessége a munka, a teherbírás, a fizikai-lelki megterhelések jó tűrése.

Amikor gyermeket vállalunk, tudjuk, hogy mi fog történni: a nő terhes lesz, szül, szoptat, gondoz, 24 órás szolgálatban. A férfi egyedül a hátára veszi az egész család anyagi terhét, és dolgozik amennyit csak bír. Melyiknek van nagyobb becsülete? Mi dönti el, hogy melyik félnek van nehezebb, ill. könnyebb dolga? Egyáltalán miért kell ezt mérlegelni. Hiszen mindenki a dolgát teszi!                                 

Amikor a pár konfliktusai mindennapossá válnak: ha egyre hosszabb időre nem találnak egyetértést, ha nem sikerül békét kötni és változtatni az addig berögződött rossz viselkedésükön, gondolko­dá­su­kon, akkor lehet, hogy végül beadják a válópert. Ha elválnak, mindent, ami közös volt, el kell osztani, dönteni kell, hogy mi kié legyen. Ha a felek nem jutnak közös megállapodásra, akkor a bíró dönt: a házasságban szerzett vagyon, ingóságok fele-fele, a gyerek pedig az anyánál, hiszen ő volt a gyerekkel otthon egyedül - általában így gondolkodunk erről. Az, hogy a férj szintén egyedül dolgozott az egész idő alatt, az ebben az esetben nem érdemleges. Bár mindketten azt tették, ami természetszerűen képességük ilyenkor. Ha durván egyszerűsítjük a képletet, akkor ez úgy nézhet ki, hogy mivel a nő szül-szoptat-gondoz, a gyermek nála legyen elhelyezve, ha válnak.

Mit mondanak a statisztikai adatok? A 2000-es években Magyarországon 1000 házasságkötésre 562 válás jutott.

- Közös megegyezés esetén 92%-ban az anyánál maradnak a gyerekek.

- Vitás pereknél 60%-ban ítéli a bíróság az anyának a gyermeket.

De akkor kapunk pontos számot, ha tudjuk, hogy mi az arány: a bontóperek közül hány százalék a közös megegyezés, és mennyi az ellenzéses (azaz bírói döntés által született gyermekelhelyezés)?

Dr. Grád András és munkatársai kutatásában (Családi Jog, 2007.) egyértelmű választ kapunk:

99 %-ban áll fenn a közös megegyezés a bontópereknél! Ez pedig azt jelenti, hogy 100 válás után a közös megegyezéseknél: 7,9 és az ellenzéses pereknél 0,4 az apai arányszám, amikor ők nevelik tovább a gyermeket, összesen tehát 100 esetből (7,9 + 0,4 =) 8.3 esetben! 

Az anyaság, a gyermekgondozás csodálatos kapcsolatot eredményez. Ezt felül lehet-e írni bármivel? De valóban ez a legfontosabb? Ez eldöntheti, hogy ki az alkalmasabb válás után a további gyermeknevelésre? Eljátszottam a gondolattal: a nő és a férfi egyaránt képes lenne szülni, szoptatni, gondozni. Amikor a pár gyermeket szeretne, közösen döntené­nek arról, hogy melyikőjük vállalja a gyermekáldást, és ezzel egyi­dő­ben az is eldőlne, hogy válás esetén ki­nél lenne a gyermekelhelyezés.

Leszbikus párok esetében a pár mindkét fele alkalmas a gyermekszülésre. Megkerestem régebbi kliensemet, akik egy gyermekkel alkottak hármasban egy családot, és megkérdeztem, hogy az életközösségük felbomlása esetén melyikük  lesz a "vasárnapi szülő"? A válasz szerint: "az a fél, aki nem hordta ki a magzatot. Minden esetben a szülő nőnél marad a gyermek, és ez sosem vita tárgya, ez egyértelmű, önmagától értetődő, hallgatólagos megegyezés." - hangzott a válasz.

És mi történik a válás után, a gyermekelhelyezés után, amelynek eredményét fentebb olvashattuk? Milyen "vasárnapi szülő"-vé válnak az apák? Szokatlan, nehéz helyzetükben többször is furcsa, "helyteleníthető" magatartást mutatnak, amelyek mögött eltitkolt kétségbeesés, reményvesztett érzések állnak. Íme két esetem erről:

A "Megbízhatatlan" apa: soha nem érkezik pontosan, az utolsó pillanatokban mondja le a láthatást, sosem lehet rá számítani, képtelen a megbeszélteket betartani. Az exneje nem ismer rá, önzőnek, szórakozottnak, teljesen felelőtlennek bélyegzi. Mert értelemszerűen nem a volt feleségével  osztotta meg a férfi, hogy ő nem képes "látogatni" a gyermekeit! Ő nevelni-szeretni akarta őket a mindennapi életükben, és most ez már lehetetlen. Minden láthatás után összeomlik, mert a válás következményeként ő kimarad a gyermekei mindennapjaiból.

A "Harcos" apa: aki mindenen és mindenkin átgázol, időnként túlreagál, akár fel is jelenti az exfeleségét! Aki nem hagyja magát és a jogait, és a gyerekét sem, mindeközben nem veszi észre, hogy lassan kialakul a félelem a fellépései nyomán, mert a fókuszba a harc került. Igen, nem látja ezeket, mert egyetlen gyermeke került el tőle a válás által, megijeszti az a fejlemény is, hogy színre lépett az exneje új pasija, akiről túl sokat mesél a gyermek. Apai identitásáért harcol ez a férfi, akinek a fia születése az egyik legboldogabb pillanata volt az életében: végre apa lett, és az is szeretne maradni!

Ezek az őszinte megnyilatkozások által válnak érthetővé az ért­hetetlen viselkedések, így lesznek ezek a magatartások az adott krízishelyzet reakciói csupán, és nem személyiségtorzulások!

Ha mindannyian valóban a gyermekek érdekeit tartjuk szem előtt, akkor fontos tényező, hogy mindkét szülő jelenléte egyre inkább kiegyenlített legyen a válás után is! Ennek felelőssége ugyanolyan mértékben terheli az édesanyákat, mint az édesapákat.