„Elfejlődés” – hogyan tarthatunk lépést a kapcsolatban?

Amikor egy kapcsolatban elköteleződünk egymás mellett, azt amiatt tesszük, mert őszintén hisszük, hogy megtaláltuk azt a társat, akivel életünk végéig együtt akarunk lenni. Akivel meg akarjuk osztani az örömteli pillanatokat, együtt akarunk küzdeni a nehéz időszakokban, akivel együtt akarunk megöregedni.

Mégis, nagyon gyakori jelenség, hogy egy ponton azt érezzük a házasságunkban, hogy nagyon messze távolodtunk, „elfejlődtünk” egymástól. Mit is jelent ez?

Néhány hete keresett meg új kliensként Rebeka, aki több, mint 10 éve van együtt párjával, 5 éves kislányuk mindkettőjük számára a legnagyobb kincs a világon. Rebeka az elmúlt években sokat foglalkozott az önismerettel, felismerte konfliktuskerülő magatartását, dolgozott azon, hogyan tudatosítsa vágyait, igényeit, s hogyan kommunikálja azt a környezete felé. Korábban mindent „magában oldott meg”, ha egy helyzetben frusztráltan érezte magát, vagy valamivel nem értett egyet, amit párja mondott vagy tett, azt próbálta magában „lerendezni”, és sokáig, úgy hitte, sikerült is. Most azonban, hogy alapos önismereti munkával a mélyére nézett ennek a viselkedésnek, és elkezdett egy sokkal asszertívabb, önazonosabb működést, azt vette észre, párja nagyon kis mértékben reagál ezekre, és ez alapjaiban rengette meg a kapcsolatukba vetett bizalmát.

Orsolya és Tibor együtt kerestek fel párkapcsolati tanácsadás miatt. 10 éve házasok, Orsolyának családi hátteréből adódóan sokáig nagyon kevés önbizalmas volt, nem igazán tudta igényeit, érzéseit jól kommunikálni környezete, s így férje felé sem. Az elmúlt hónapokban azonban nagyon sokat dolgozott önmagán, tudatosította, mit szeret és mi frusztrálja a másokkal való kapcsolódásban, és ennek kommunikációja sok feszültséget okozott házasságában.

Mi a közös a két esetben? Mindkét kapcsolat egy korábbi egyensúlyi állapotából „kibillent” az egyik fél elfejlődése, s a másik fél lemaradása miatt. Míg az egyik fél egy tudatosabb, önazonosabb működésbe lépett, addig a másik ezt a fajta változást nem tudta lekövetni, sőt, nem is igazán értette a megváltozott viselkedés miértjét. Mit tudunk tenni, ha azt érezzük, elfejlődtünk párunk mellett, vagy mi vagyunk azok, akik tapasztaljuk, hogy valamiben lemaradtunk a társunktól, s ez egy nagy távolságot hozott létre köztünk?

• A legfontosabb, hogy tudatosítsuk, hogy ez önmagában nem jelenti a kapcsolat végét. Attól, hogy valamelyikünk valamiben előrébb került (legyen ez önismereti kérdés vagy akár karrierben való lépés), nem jelenti azt, hogy ettől a ponttól nem tudunk tovább együtt menni. Az érett, felnőtt kapcsolódás során ilyenkor első lépésben egy tudatos hozzáállást kell kialakítanunk – az én előrelépésem nem a társam kudarca, nem vesz el semmit az ő értékességéből, ez egy lehetőség, hogy segítsek neki megtenni azt az utat, amit én már bejártam.
• Előbb-utóbb fordul a kocka, így ez egy jó lehetőség, hogy kialakítsátok annak a stratégiáját, hogy hogyan kezelitek ezeket a helyzeteket. Amikor először észleljük ezt a fajta kibillenést a kapcsolatban, fontos, hogy kialakítsuk annak a stratégiáját, hogyan fogjuk a jövőben ezeket a helyzeteket kezelni. Egészen biztos, hogy egy ponton előtérbe kerül majd egy olyan terület, amiben a társam halad el mellettem. A közös jövőnkbe és egyéni fejlődésünkbe fektetünk tehát, ha az elhatárolódás helyett a támogatást választjuk.
• Üljünk le társunkkal, játsszunk nyílt lapokkal. Legyünk őszinték társunkkal azzal kapcsolatban, hogy hol látjuk a kialakult távolságot köztünk. Anyagiak? Önismeret, önreflexió témaköre? Megváltozott érdeklődés? Kommunikációs stílus? Karrier, státusz? Sokkal rosszabb, ha nem mondjuk ki a valóságot, és hagyjuk, hogy játszmák alakuljanak ki köztünk, mintha nyíltan szembe nézünk a tényekkel. De tegyük ezt annak az alázatosságával, hogy szinte biztos, hogy egy ponton mi leszünk majd ebben a helyzetben. Milyen módon szeretném, hogy a társam erről beszéljen majd velem? Ő hogyan fogadja, milyen bevezetéssel/körülményeket teremtve a nehezebb témákat? Gondoljuk erre is, ne csak odavessük nyersen a tényeket – ne feledjük, egy érett, felnőtt párkapcsolatban maratont futunk, nem sprintet.
• Azonosítsuk együtt azt a területet vagy területeket, amiben elfejlődtünk egymástól. Vonjuk be társunkat is az elemzésbe, ő hogyan látja a helyzetet, az általunk jelzett területen kívül lát-e ő még olyat, amiben elfejlődtünk egymástól? Fogadjuk úgy a gondolatait és javaslatait, ahogy mi is szeretnénk, hogy ő reagáljon a felvetésünkre.
• Együtt gondoljuk át, mit hoz ez létre a kapcsolatunkban. Akkor lesz meg a kellő motiváció és energia a változtatáshoz, ha alaposan látjuk annak az összefüggéseit, hogy a kialakult távolság mit hoz létre a kapcsolatban. Beszéljük ezt át társunkkal. Csökkent intimitást? Irigységet, abból jövő hatalmi játszmákat? Legyünk őszinték önmagunkkal és egymással, de ne feledjük – annak alázatával és támogatásával, hogy mindketten lehetünk (s talán már vagyunk is) a másik cipőjében is.
• Alakítsunk ki együtt erre nézve egy célt. Miután mindezt átgondoltuk és megbeszéltük, alakítsunk ki közösen egy célt. Hogyan csökkenthető a távolság? Mit kell ehhez tennie a társunknak? Mit kell nekünk tenni ebben?
• Tervezzünk lépéseket, és aztán időről-időre üljünk le, és beszéljük át, hol tartunk ebben, kinek milyen támogatásra van szüksége a másiktól. Ha megvan a cél, s hogy kinek mi benne a feladata, kövessük nyomon, akár havonta legyen egy olyan „randink”, ahol kellemes hangulatot teremtve visszajelzünk egymásnak az elmúlt hónappal kapcsolatban – milyen előrelépéseket tettünk – ezekért dicsérjük meg egymást, fejezzük ki nagyra értékelésünket, s amit nem sikerült, azt is beszéljük át, mi volt az oka, s hogy a következő egy hónapban miket szeretnénk megvalósítani, mit tudunk vállalni.

A hosszú távú kapcsolatokban előbb-utóbb meg fogjuk tapasztalni az „elfejlődést”. Ez viszont egyáltalán nem tragédia, sőt, kifejezetten jó dolog is lehet, ha érdeklődést mutatunk társunk megváltozott gondolkodása vagy helyzete/állapota/kompetenciája stb. iránt, ill. segítünk egymásnak lépést tartani az adott területen velünk. Ez időigényes lehet, de hosszú távon mindenképp arathatjuk majd a befektetett támogatás, türelem és odafigyelés gyümölcseit.