A kérdés
Kedves Hölgyem/Uram, Olyan kérdésem lenne, hogy vahj miért alakul ki egy emberben egy afféle szélsőséges magatartás a párkapcsolat terén, hogy: Vagy csak a hivatásával foglalkozik (legyen pl. egy tudomány terület), vagy pedig csak a szerelmével. Megjegyzem: egyedül vagyok, jól lehet van nő, akit szeretek, de mégis a gond az, hogy bensőmet vagy csak a hivatásomra tudom összepontosítani, és olyankor nem érdekel ez a nő, nem is vágyom rá, vagy pedig ővele foglalkozom bensőmben, viszont akkor csak vele, ééés: megjelenik egy rossz érzés, amit nem akarok, a birtoklás. Tehát nem tiszta szerelem, hanem birtoklással együtt jár, nem ad szabadságot nekem, nem hagy az érzés a hivatásommal foglalkozni. Miért alakul ez ki egy emberben, hogy vagy csak az egyik, vagy csak a másik? Látom, hogy alapvetően nem nagyon engedek magamhoz igazán közel senkit, jól lehet, vágynék rá. És mindig ilyen voltam a lányokkal. (Sőt, szinte büszke voltam erre az elutasító tulajdonságomra.) Miért alakul ki ez?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező, sokrétű, amit a kérdése(i) érintenek. Azt nem hiszem, hogy a miértet jól meg tudnám válaszolni - mert az élettörténete egyedi, és ugyanarra a pontra sokfelől el lehet jutni, nem tudhatom, hogy ehhez a ponthoz, ahol most van éppen, az ön életében melyik út vezetett a sok lehetséges közül. De azért vannak gondolataim, amelyeknek hasznát veheti. Először is az jutott az eszembe, hogy tulajdonképpen miért is nem elfogadható az Ön számára, hogy hol a hivatásával foglalkozik intenzíven, hol pedig a párkapcsolatával? Tapasztalatom szerint sok olyan, szakmájával elhivatottan foglalkozó ember él közöttünk, aki amikor dolgozik, "megszólíthatatlan", és a családi/párkapcsolati életét elválasztja a munkájától. Persze az arányok nem lényegtelenek. Ha a mindenkori partnerének Önből csak a nagyon fáradt apró maradék jut, amit a munkája meghagyott a számára, akkor nehéz, vagy lehetetlen olyan partnert találnia, aki ezzel a kevéssel megelégszik. Nyilván nem tudhatom, hogy erről van-e szó. Ha ez volna a probléma, akkor azt nem annyira birtoklásnak nevezném, hiszen nem csoda, ha a partnere mennyiségben és minőségben is kívánja az Ön társáságát (pl. mert szereti, vonzónak tartja). Igaza van, még a legszabadabb párkapcsolatban sincs olyan szabadság, mint ha az ember egyedül él, nem kell alkalmazkodnia, és nem kell senkinek semmiről beszámolnia. Vannak, akik éppen ezért úgy élik az életüket, hogy csak igen laza kapcsolatokat tartanak, nem ígérnek, de nem is adnak a partnerüknek sokat. Azt hiszem, ha ebben nincs hazugság, akkor lehet így is tisztességesen élni. Csak eljöhet az idő, amikor ez nagyon hidegnek, sivárnak, szeretetlennek tűnhet; válhat a partnere is, Ön is elégedetlenné. Ahogy írom a válaszomat, találgatok, hogy mi is lehet az Ön háttere. Vajon rossz tapasztalatok érték a párkapcsolataiban? Vagy a szülei között tapasztalt ilyen - Ön által félt - birtokló kapcsolatot? Vagy Ön és valamelyik szülője (pl. az édesanyja) között volt nagyon szoros, szabadságot nem engedő kapcsolat? Mert ezek lehetnek háttérbéli okok. De az is lehet, hogy nem érte Önt semmiféle trauma, hanem általában, vagy jelenleg épp kisebbek az érzelmi és intimitásra irányuló igényei az átlagosnál. Egyébként ezt nehezen hiszem, mert azt írja a levelében, hogy vágyna nagyobb közelségre, mint amire képes. Gondolom, hogy a szabadsága, függetlensége elvesztésével kapcsolatban van Önben valamilyen szorongás, aminek egyedül vagy szaksegítséggel utána járhat. Üdvözlettel: Biró EszterKiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
