A kérdés
Üdvözletem. Az alábbi problémával fordulnék Önökhöz: egy olyan családban nőttem fel, ahol nem volt mindig derűs az élet. Édesapám alkoholista, hova tovább egyre rosszabb, ugyan nem bántalmaz fizikailag, de egyszerűen már nem bírom elviselni azt, hogy mindig az ő kedvének megfelelően kell viselkedni. Amióta az eszem tudom, mindig azon "imádkoztam", hogy az adott napon józanon jöjjön haza a munkából, mivel ha ez nem úgy történt, jött a piszkálódás, az "ő mindenkinél mindent jobban tud" stádium, ami természetesen veszekedésekbe torkollott. Ma 25 évesen már megtanultam kezelni többé kevésbé ezt a helyzetet, igyekszem nem szólni hozzá "olyankor", de természetesen ez nem mindig megy. A baj mindezzel csupán annyi, hogy ha józan, jófej, így szeretem...bár mostanában egyre inkább érzem úgy, hogy mindez megváltozik. Sajnos egyetemista vagyok, így kénytelen vagyok még szüleimmel élni. Apám mindemellett dohányzik is, egyre jobban kohog, orvoshoz viszont nem hajlandó menni. Igyekszem ezzel nem foglalkozni, de mégis rettegek, hogy valami történni fog vele, és hogy ezt nekem végig kell nézni. Nem érzem magam ehhez elég erősnek. Édesanyám is állandóan ezt mondogatja, vele jobb a kapcsolatom, de sosem dícsér meg, holott színjeles tanuló vagyok, tanárnak tanulok, a visszajelzések is mindig pozitívak voltak. Ő mégsem hisz bennem, szerinte sose lesz lakásom, állásom. Nem akarja, hogy elköltözzek. Sőt, nemrégiben találtak egy cisztát az agyamban, azóta hetente megemlíti, hogy szerinte ezentúl még ha szeretnék sem élhetek teljes életet. Pedig mindezt, amig nem korlatoz,igyekszem elfelejteni. Sajnos egyre inkább érzem úgy, hogy ezt nem bírom tovább... de félek attól is, hogy mindez egész életemre kihatással lehet. Tanácsukat szeretném kérni, mi lehet a helyes út ilyenkor. Köszönöm.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró! A kérdésére a válasz a felvezetése alapján eléggé összetett. Először azt kell mondjam, hogy Ön nagyon jól alkalmazkodik a körülményekhez. "Jól veszi" az akadályokat, hiszen megtanulta, mikor, hogyan kell viszonyulni ahhoz, hogy a lehető legélhetőbb legyen a légkör, ami körülveszi. Túlélésből kitűnőre vizsgázott. Emellett azt is kiválóan felmérte, hogy egyetlen eszközzel, a tudással, tud kitörni otthonából. Mindehhez rendkívül jól teljesít. Ezek az Ön erejét, tudását, kompetenciáját igazolják! A baj az, hogy a vége felé közeledve ereje fogytán van. Belefáradt, nem érzi, hogy ereje lenne tehetetlenül végignézni édesapja leépülését, mert nem érzi, hogy tehet ezért bármit is. Itt az a kérdés merül fel, ki az, aki dönt a saját kezeléséről? Kinek a testéről van szó? Ki viseli teste betegségének terhét? A felelősség, az már más kérdés. Egymásért felelősnek érzik magukat a családban. Emiatt szorong Ön. A szülei azonban reálisan mérik-e fel az Ön helyzetét? Magukért, vagy Ön miatt szoronganak? Nagyon nehéz megtartania a józanságát egy olyan légkörben ahol a negatív kisugárzásokkal, negatív üzenetekkel bombázzák Önt. Szinte lehetetlen. Ha nem tud ebből kilépni, eltávoloni a helyzetből, ez valóban megbetegítő lehet Önre nézve: lelkileg és testileg egyaránt. Hiszen ennek csíráját már viszi is. Reméljük a legjobbakat, hogy a cisztának "csak" jelzés értéke van. Vegye komolyan! Ha úgy érzi, a belsőhangja kiabálja, hogy nem bírja tovább, keressen menekülési útvonalat: költözzen el otthonról (kollégium, barát, barátnő, közös albérlet) vagy tartózkodjon minél kevesebbet otthon: legyen az egyetemen, tanuljon könyvtárakban. Mindenképp távol kell tartania magát! Másképp nem fog menni. Tudja, amikor helyzetben vagyunk, nem látunk rá önmagunkra sem. Visz bennünket a hév, az indulat. Ki kell lépni a helyzetből, hogy lepakoljuk heves érzelmeinket, akkor tudunk józan fejjel gondolkodni, döntéseket hozni, rálátni saját és a másik hibájára is. A kérdés az marad: mi az én felelősségem, kiért vagyok elsősorban felelős? Mi az amit tenni tudok? Kedves Levélíró! Eddig jó döntéseket hozott, jól irányította életét. Érzi, hogy fárad, hogy ez már sok. Ön már abban a korban van, amikor ki kell lépni a szülői burokból, és saját életének medrét kell építgetni: kisebb-nagyobb nehézséggel, kockázattal. Meddig tart az Ön kompetenciája, ami még belefér az Édesapja egészségi állapotának javításán, és hol van kezdődik az, amikor az már az ő döntése? Nehéz kérdések ezek. A szülői hatás alól teljesen kibújni nem lehet, hiszen a szülők alapozták meg életét. Korrigálni lehet rajta, odafigyeléssel, józansággal, és reális ítélőépességgel. Kívánok Önnek sok sikert, bátorságot és kitartó munkájának beérik a gyümölcse! Jeges C. EleonóraKiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
