A kérdés
Úgy gondolom, hogy egy felnőtt-érett párkapcsolatban nincs helye a féltékenykedésnek. Bennem azt az érzést kelti, hogy a párom birtokolni-irányítani akar és ez nem a szeretetről szól. Ha nagyon mélyre leásunk, a féltékenység a félelemből fakad, amely nem feltétlenül a személy elvesztéséhez köthető tudat alatt. (egzisztenciális, társasbiztonság elvesztése, magánytól félelem stb.) Ha párunkat őszintén szeretjük, akkor nem féltékenykedünk rá, pl. elengedjük más emberekkel (pl. férjet nő ismerőseivel), akikről nekünk negatív (szerintünk) racionális gondolataink vannak. Mert ezzel tiszteletben is tartom őt, mint önálló független embert és szabadságot, bizalmat adok neki. Nem birtokolni akarom, hanem szeretni-tisztelni Őt magát, bízni benne. Ha szeret hű hozzám és mellettem marad, ha nem, akkor egy olyan kapcsolatban élünk, amelyben valamelyikőnk vagy akár mindkettőnk nem kapja meg azt, amire szüksége van, így hosszú távon nem is lehet boldogságban élni. A szeretet nem a birtoklásról szólA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező, egyetértek, a szeretet nem kell, hogy a birtoklásról szóljon. De véleményem és tapasztalatom szerint a féltékenység sem a birtoklásról szól, hanem általában mély szorongás, bizonytalanság, a kapcsolat megromlásától, elvesztésétől való félelem áll mögötte. Ezt a kínzó lelkiállapotot sokféle rossz tapasztalat is magyarázhatja (a szülők rossz párkapcsolata, korábbi saját párkapcsolatok kudarca, stb.), de mélységesen sérült önértékelés is lehet a háttérben. A véleményem kevéssé tud a párjának a lelkiállapotára vonatkozni, de általános értelemben nem állja meg a helyét a következtetés - amit ha jól értek, és nem értem félre Önt, a levele rejt -, miszerint a párja nem szereti igazán, ha féltékenykedik. A féltékenységből inkább a szorongásra, bizonytalanságra lehet következtetni, nem a szeretet erejére vagy erőtlenségére. Különben nagyon érdekes, mert a féltékenységről sokan épp az ellenkezőjét mondják: vannak, akik szerint aki nem féltékeny, az nem szeret igazán. Ezzel sem értenék egyet a fentebbiek miatt. Azzal egyetértek, hogy fontos, hogy a párkapcsolaton belül is megmaradjon némi függetlenség (persze nem mindenkinek van erre egyforma igénye), némi külön töltött szabadidő, saját (a a partnerrel nem feltétlenül közös) barátok, kedvtelések, tanulmányok, programok. Hogy ebben mi a helyes mérték, azt minden párkapcsolatban, és abban is ismételten kell megbeszélni, egyeztetni, beszélgetni róla, hogy "könnyűvé tegyék egymásnak a nehéz hűséget". Jó lenne ezekre a beszélgetés(ek)re olyankor sort keríteni, amikor éppen nincsen esemény, ami miatt veszekszenek éppen. Lehet, hogy meglepi talán, amit mondok: sokat segíthet a párjának abban, hogy ne féltékenykedjen, ha hozzájárul ahhoz, hogy ő érezhesse, hogy szereti őt, bízhat Önben, hű hozzá. Amivel nem azt akarom mondani, hogy a féltékenységet Ön okozná (ezt nem tudhatom), csupán csak azt, hogy bármi vezetett is ebbe a zsákutcába, Ön hozzájárulhat ahhoz, hogy kikerüljenek belőle. Már ha együtt szeretne onnan kijönni ővele. Üdvözlettel: Biró Eszter