Énképzavar

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, annyiban örömmel hagyatkozhat a környezete véleményére, hogy ha ők úgy látják, hogy Önnel minden OK, akkor ez azt jelenti, hogy ők nem látnak furcsát, kirívót az életében, megjelenésében, életmódjában, és ez nagyon jó: hiába a belső szenvedés, Ön elég erős ahhoz, hogy társadalmilag elfogadható életet éljen. De ezzel együtt is, ha szenved, és ennyire szenved, akkor belül mégsincs minden rendben. A szenvedése intimitásához nem fér hozzá a környezete, nem érzik, nem látják, amit átél, pedig a szenvedése nyilvánvalóan nagyon is valóságos, a belső valóságának része. Természetesen lehet, hogy igaza van, hogy a mostani problémáinak az oka a kamaszkori megaláztatásokra vezethetők vissza. De bennem felmerült az is, hogy nem volt-e már jelen valamilyen szenvedés, probléma az Ön életében korábban is, már a megaláztatások előtt is. Mert annak is oka kell legyen, kell legyen magyarázata annak, hogy mitől vált Ön a társak agressziójának céltáblájává. Tudom, a gyerekek sokszor agresszívek, támadóak (is), de amikor egy gyereket, kamaszt rendszeresen bántalmaznak, akkor többnyire az is ki szokott derülni, hogy az áldozatnak van(nak) olyan tulajdonsága(i), amelyek kiemelik a környezetéből, és védtelenné teszik. Ne értsen félre, nem Önt akarom felelőssé tenni azért, hogy bántották, nagyon nem. Azt viszont fontosnak tartom, hogy igazán árnyaltan tudjon a helyzetéről gondolkodni, amihez fontos, hogy azon is gondolkodjon, hogy a bántalmazáson kívül mi nehezíti még az életét, mi minden vezetett a mai helyzethez. Különben meg az is elgondolkodtató, önmagában is, hogy szinte folyamatosan rossz a hangulata, és nem érzi a cselekvéshez szükséges erőt sem. Ez így együtt nagyon depresszió-szerűnek hangzik, vagyis a levele alapján felmerül bennem, hogy talán nem csak szorongás, hanem valamilyen hangulatzavar is gyötri. Akármi vezetett is ehhez a helyzethez, azt javasolnám, hogy ne nyugodjon bele, ne hagyja, hogy az élete ilyen maradjon. Kérjen szakszerű segítséget. Keressen fel egy pszichológust, meglátja, már az is felszabadító erővel fog Önre hatni, hogy nyíltan beszélhet mindarról, amit a környezete hisztisségnek hisz. A pszichológussal kidolgozhatják a változtatás lehetőségeit, és segíthet eldönteni azt is, hogy kellhet-e a pszichoterápia mellett gyógyszer szedését is megfontolni. Üdvözlettel: Biró Eszter