Énidegenség?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! A tüneteinek leírása nagyon pontos és felismerhető. Egy olyan tünetről van szó, ami eléggé elterjedt, ennek ellenére keveset beszélünk róla. A szakirodalom deperszonalizációnak hívja a jelenséget. A szorongás és a depresszió után a harmadik leggyakoribb pszichés tünet. Ahogyan Ön is tapasztalja egy elkülönülés érzést jelent a testétől vagy a gondolataitól, cselekedeteitől. A valóság távolinak, álomszerűnek tűnik, és Ön úgy éli meg a napjait, mintha kívülről nézné a történéseket. Ezek az érzések jelen lehetnek állandóan, de lehetnek epizodikusak, átmenetiek is. A kérdés sokkal inkább az, hogy mi lehet ennek az érzésnek az oka, és hogyan segíthetünk rajta. Ha az okokat keressük, akkor az első tényező az, hogy történt-e Önnel valami, amikor életveszélyben érezte magát, vagy átélt-e veszélyes, fenyegető helyzetet, pl. balesetet, tűzesetet, hirtelen betegséget. Bántotta-e, fenyegette-e Önt valaki a közelmúltban, vagy gyerekkorában? Úgy tűnik, hogy a távolság, idegenség, kívülállóság érzése legtöbbször a testével kapcsolatosan jelenik meg, ezért azt gondolnám át Önnel közösen, hogy milyen minőségűek voltak az Ön gyermekkori jelentős kapcsolatai. Az énképünket elsősorban az életünkben fontos társaink visszajelzései alapján alakítjuk ki, az alapján, hogy ők milyen tükröt tartanak nekünk. Ha a visszatükrözések tartalma torz, vagy nem következetes, ha van benne egy hirtelen, számunkra érthetetlen váltás, akkor a saját énképünk is torzulhat, érthetetlenné, vagy idegenné válhat. Ezért fontos átgondolni, hogy milyen visszajelzéseket kapott Önmagáról a szüleitől és más fontos családtagjaitól. Érdekes lehet az is, hogy mi történhetett jelentős kapcsolataiban kislánykora és kamaszkora között. Akik Önt korábban gyönyörűnek látták miért váltottak át kritikára? Általában nem a külső megváltozása szokott a kritikák hátterében állni, még akkor sem, ha a felszínen a külsőt célozzák. A kritika és a dicséret az elfogadásról szól. Szintén fontos téma az is, hogy mit nyer akkor, ha „kifordul magából”? Kinek, vagy milyen ideálképnek szeretne megfelelni? De az is lehet, hogy nem is igazán megfelelni szeretne, hanem inkább elrejteni valamit? Deperszonalizációs élményeinek hátterét ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén lehet megérteni. Most pedig nézzük meg azt, hogy mit várhat, mit tehet akkor, ha változtatni szeretne. A deperszonalizáció mint tünet jelentkezhet egyedül is, de a gyakoribb eset az, ha valamilyen más pszichés tünethez, problémához társul. Érdemes lenne szakember – pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus - segítségét kérnie abban, hogy ezt felmérje. Enyhébb esetben a deperszonalizáció epizodikus, és akár magától is elmúlik. Bonyolultabb esetekben zavarja a mindennapokat, szorongást, rosszkedvet okoz, megnehezíti a kapcsolatokat, és hosszú ideig fennáll. Változni, javulni a kutatások és a szakmai tapasztalatok alapján pszichoterápiás segítséggel szokott, főleg azokban az esetekben, ha sikerül megtalálni a kiváltó okokat, és a biztonságos terápiás kapcsolatban sikerül ezeket a kiváltó élményeket érzelmileg korrigálni. Azt javaslom, hogy egy néhány alkalmas állapotfelmérésre érdemes lenne megkeresnie egy szakembert, hogy tisztábban lássa a helyzetét. A tapasztalatok alapján pedig tud majd dönteni, hogy terápiás segítséget is kér-e. Ha gondolja, a pszichológuskereső oldalon írjon ajánlatkérést, ahol több kollega személyre szabott véleményét is elolvashatja a tapasztalataival kapcsolatban. Üdvözlettel: G. Tóth Kinga