elvárás a környezetemtöl??

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező ! Köszönöm kérdését és őszinte nyitottságát bármi nemű magyarázatra. Nyilván mindannyian,akik társaságban vagyunk, munkába járunk, valahol teljesítünk, valamilyen szinten örülünk annak, ha ezt valaki észreveszi. Valljuk be, hogy jól esik, ha a barátunk észreveszi az új ruhánkat, vagy megdicséri valamilyen ügyességünket, ha a gyerekeink adnak puszit és elmondják mennyire szeretnek bennünket mint szülőket vagy a főnökünk kiemeli a munkánkat és díjazza azt, hogy törekszünk. Nyilván e nélkül,akár csak szeretet nélkül is, lehet élni eme világban, de azért sokkal felszabadultabbak vagyunk, ha benne vagyunk az emberek körforgásában és megdicsérnek bennünket, mind ahogyan mi is megdicsérjük a többieket. A gond akkor kezdődik ha erről szól az életünk, teszünk valamit és várjuk a visszajelzést, plusz erőfeszítéseket teszünk és lessük, mikor jegyzi ezt meg valaki. Ez azért probléma mert elkezdünk függeni mások értékeléseitől, a kedvünket, önmagunkat is ezáltal határozzuk meg és szép lassan haragosak, csalódottak, szomorúak vagy túlhajszoltak, túlérzékenyek,feszültek leszünk...Komolyan gondolkodjon el, hogy tényleg ennyire fontosak mások és maga a teljesítmény, a tökéletesség, a kimagasló megbízás? Jó helyen tapogatózik, amikor azt mondja, hogy lehet, hogy saját magát kéne jobban tisztelnie és tisztában lenni azzal, hogy hol is az Ön helye a világban? Mi történne, ha minden egyes alkalommal megkapná a dicséretet, mennyivel és milyennel érné be? Ön hányszor és milyen módon dicsér? Ilyen és hasonló kérdéseket tudna feltenni magának, majd megkeresni azokat az alternatívákat, amik nem kívülről jönnek, ezáltal sokkal könnyebben szabályozhatóak és mégis elégtétellel telítik el. Ok-okozati összefüggés a pszichológiában általában nincs, tapasztalatom alapján azt a magyarázatot tudom adni, hogy vagy gyerekkorban történek olyan leszólások, melyek maradandóak maradtak és azt üzenték, te soha sem vagy elég jó, vagy akár testvéri féltékenységből csúszott el valami, vagy félelemből, amit most mindenképpen kompenzálni kéne ( csak olyan ne legyek mind az anya, apa ... )...és persze még számos variáció lehetséges. A legfontosabb kérdés, mégis az, most milyen célt szolgál az, ha megdicsérnek, mi történne velem, ha soha többé nem kapnék ilyet? Elégedett vagyok-e az életemmel, a munkámmal, magammal, mit szeretnék a jövőmtől?Mi az én munkámnak a célja, mi miatt dolgozom? A kiégési skálán vajon hol tartok éppen? Meg tudom-e osztani sérelmeimet másokkal? Izgalmas önismereti utazásnak néz elébe, bátran vágjon bele. Üdvözlettel Balázs Nelli, klinikai szakpszichológus