Beteg vagy csak rosszindulatú?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Zsuzsa! Nehéz lehetett a környezetének és az édesanyjának is, ha ilyen nehezen volt képes a jókedvre, sőt másokét sem tűrte meg könnyen soha, és elvárta, hogy úgy járják a táncot a szerettei, ahogyan ő fütyül. Valószínű az édesanyja cipel terheket a múltjából, és elképzelhető, hogy személyiségzavar húzódik meg a háttérben, és nem feltétlenül élvezi, ahogyan működik Ő maga sem, tehát nem rosszindulatúságból teszi. Ön nagyon jól tette, hogy elkezdte a saját életét élni, és szabad akaratát érvényesíteni. Ez a változás nem lehetett könnyű az édesanyjának, de természetesen erről nem Ön tehet. Egészséges személyiségfejlődés esetén elkerülhetetlen és természetszerű változás, hogy a felnőtt autonóm egyén már nem úgy éli a mindennapjait, ahogy a kritikus, vádaskodó, sértegető vagy esetleg túlkövetelő szülő diktálná, - még ha korábban így is történt. Ez a változás eleinte nagy viharzással járhat a szülő-gyerek kapcsolatban - valószínű ezt élik most át mindketten - , de ez jelzi a kapcsolati struktúra újra rendeződését, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy új minőségi szintjen kezdjen működni a kapcsolatuk. Ezt valószínűleg rosszul éli meg az édesanyja, de ettől még Ön szeretheti őt, és ezt jelzi az a tény is, hogy aggódik érte, és próbál segítséget keresni részére. Minden joga meg van hozzá, hogy bármikor segítséget kérjen ugyanúgy, ahogyan az édesanyjának is joga van hozzá, de nem lehet erőltetni, ha neki nincs motivációja. Sokszor lehet segíteni a motiváció keltését azáltal, hogy 1. meghallgatja és elfogadja az érzéseit, a negatívat is, és visszajelzi részére néhányszor, hogy mit lát rajta, – pl. lehangoltság, boldogtalanság, öröm hiánya, és ezek nem szoktak jóra vezetni, aggódik érte-. Hagyja meg a lehetőséget neki, hogy ha ő másképp érzi, azt kifejezhesse. Kérdezze az érzéseiről, hangulatáról, és fogadja el neki. 2. Ne a nézetkülönbségekre reagáljon, hanem azokra, amit egyformán látnak. Azt emelje ki, azt erősítse meg, ami közös gondolat, ne a vitapontokat. 3. Majd felvetheti, hogy ha ő engedi, akkor próbál segítséget keresni, hiszen neki is joga van a testi-lelki jól-léthez. 4. Ha nem akarja, kérdezze meg és próbálja megérteni a szempontját, hogy miért nem, mitől tart, vagy fél, és abból kiindulva keressenek közös megoldást. A terápia felvetését, többször is meg lehet próbálni, mert az első reakció, általában nem átgondolt reakció szokott lenni – főként azokban az esetekben, ahol a bizalom nehezített, mint ahogyan az Ön édesanyjánál is. De ahogyan érlelődik benne a gondolat a többszöri finom felvetésre, talán nyitottabbá válik majd rá. 5. Figyeljen arra, hogy ne diagnosztizálja, és semmiképp ne valamiféle diagnózissal próbálja meggyőzni őt a segítségkérésre, főként arra ügyeljen a kommunikációban, hogy édesanyja véletlenül se úgy értelmezze az Ön üzenetét, hogy vele van a baj, ő a beteg, hanem egyszerűen szüksége lehet most a támogatásra, lelki erősítésre, mint ahogyan ez bárkivel bármikor megtörténhet. Mindegy, hogy hány éves az édesanyja, és mi a pontos diagnózis, ha szenvedésnyomást él meg, akkor nagyon is érdemes támogatást nyújtani neki a megfelelő módszerekkel és reális célkitűzéssel, de ehhez az ő aktív együttműködése szükséges. Ugyanakkor, ha ő makacsul és hosszútávon elutasítja a támogatást, akkor Önnek kell elfogadnia, hogy amíg az édesanyja nem akarja, Ön sem tud tenni érte, csak önmagáért, azért viszont igen. Figyeljen arra, hogy ne az édesanyja élete, hangulata határozza meg az Önét, ahogyan ügyesen arra is képes már, hogy a tőle jövő sérelmeket nem veszi magára, és egészségesen küzd meg vele, úgy azt is tartsa szem előtt, hogy Ön csak akkor tud valamelyest segíteni az édesanyjának, ha ő engedi, de a jóllétért alapvetően nem Ön a felelős. Ha ez még nehezen megy, ebben talán érdemes Önnek támogatást kérnie. További kérdése felmerülne, írja meg ide. Üdvözlettel: Kozma Nikolett