A kérdés
Tisztelt Pszichológus! A segítségét szeretném kérni. Közel 30 éves vagyok, mégis még mindig csak valami 12 éves gyereknek érzem magam belül, akinek a legfontosabb az életében az anyukája. Még soha nem volt barátom (igazából valódi barátaim sem voltak), de anyu mindig ott van és ott volt nekem. Mivel otthon nem találtam munkát, külföldön meg sikerült, azért most elköltöztem otthonról (korábban mindig ezt akartam), de most minden este sírok, hogy az anyukámmal szeretnék lenni, várom a hétvégéket amikor lehetőségem van arra, hogy hazautazhassak (gyakorlatilag ez éltet egész héten). Miért nem tudok a saját lábamra állni, és valamennyire elszakadni anyutól? Korábban nem volt ezzel problémám, amikor külföldön voltam ösztöndjíasként, de most úgy érzem teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj, mindentől félek és mindig szomorú vagyok. Hogyan tudok ezen túljutni? Hogyan fogom így megállni a helyem az életben?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Eszter! Előfordul, hogy valamelyik szülő (általában az anya) különösen szoros kapcsolatot alakít ki gyermekével, jellemzően akkor, ha egyedül neveli fel. A felnőtté válást, a felnőtt kapcsolatok kialakítását, az elkerülhetetlen leválást ugyanakkor akadályozhatja ez az erős kötődés. Gyakori, hogy ilyenkor a szülő túlféltő attitűdje húzódik meg a háttérben. Ez nem feltétlenül az ő hiányossága, inkább egyfajta „egymásra rezonálás”: a szülő észleli, hogy gyermeke a többieknél valamilyen területen (általában a közösségben) ügyetlenebb, esetlenebb, emiatt igyekszik őt megóvni a kudarcoktól, ezzel azonban akaratlanul is megakadályozza a megfelelő megküzdési képességek, szociális készségek kialakulását. Jelenlegi helyzetében fontos lenne, hogy próbáljon nyitni a környezete felé. Próbáljon meg kapcsolatot kialakítani akár a munkatársakkal, akár a többi kint dolgozó magyarral, vagy bármely más közösséggel. Beszéljen édesanyjával is, hogy ezt a törekvését támogassa. Ötletekkel, tanácsokkal, érzelmi támogatással. Valószínűleg ő sem szeretné azt, hogy magányosan, barátok nélkül élje az életét. Próbáljon ennek érdekében néhány hétvégén kint maradni, és idejét tartalmasan eltölteni. A félelem, a szomorúság hátterében állhat akár szorongás, depresszió is, ezt érdemes kivizsgálni. Enyhébb esetekben a megfelelő társas támogatás sokat javít a helyzeten. Az első lépések feltehetőleg nehezen fognak menni, de a kudarcok részei az életünknek. Nem az az erős, aki sosem esik el, hanem az, aki mindig feláll. Biztosan sok olyan ember van maga körül, akik méltóak a figyelmére, a barátságára. Talán csak nem veszi észre őket. Ezek a készségek tanulhatók, kialakíthatók gyakorlatilag az élet bármely szakaszában. Üdvözlettel: Thiery HenrietteKiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
