Viták és konfliktusok a párkapcsolatban – mit kezdjünk velük?

Akinek van tapasztalata párkapcsolattal, az pontosan tudja – bármennyire is körbevesz bennünket a kapcsolat elején a társunkkal való pozitív érzések és gondolatok köntöse, egy ponton megtapasztaljuk az elkerülhetetlent: valamivel nem értünk egyet, amit a párunk tesz, mond, vagy épp kifejez.

Hogy hogyan reagálunk ebben, és a soron következő hasonló helyzetekben – alapjaiban határozhatja meg a kapcsolatunk sorsát. Nem kevesebb dőlhet el ugyanis ezekben a helyzetekben, mint hogy ez a kapcsolat egy előre haladó, fejlődő, pozitív kapcsolódással fenntartható egységgé válik-e, vagy a konfliktusok valódi megdolgozását nélkülöző, szeretet nem megfelelően kifejező, és az intimitást kerülő játszmák felé vezet-e. Ez utóbbi útvonal, mondanunk sem kell, egy ponton észrevétlenül facsarhatja negatív spirálba lelkünket és egykori szerelmünk emlékét.

De hogyan is lesz egy egyszerű, „nem rakta a zokniját a helyére”, „nem szereti az állatokat úgy, ahogy én”, „másra költi a pénzét, mint amire szerintem kellene”, „nem esik jól a nővére rám tett megjegyzése” helyzetből – a kapcsolatot alapvetően átszínező, annak létjogosultságát megkérdőjelező élményhalmaz?

A kapcsolatok korai szakaszában természetesnek mondható, hogy a társunknak elsősorban a pozitív tulajdonságait látjuk meg. Ezek kihangosodnak, sőt, fel is nézünk párunkra ezek miatt, hisz valószínűleg ezek olyan jellemvonások és erősségek, amikre valahol mi is vágyunk. Így volt ez Tamara és István esetében is, akik néhány hónappal ezelőtt azzal kerestek fel, hogy segítsek nekik, mert már-már a válás közelében vannak. Tamara bő 10 évvel ezelőtt ismerte meg Istvánt, akinek barátságos, minden helyzetben talpraesett, határozott kommunikációja és kisugárzása egészen elvarázsolta. Tamara maga egy szelídebb, visszafogottabb lány volt ekkor, aki inkább a négyszemközti beszélgetéseket részesítette előnyben, a nagyobb létszámú baráti eseményeken inkább háttérben maradt. Csodálattal nézte Istvánt, aki mindig ott volt a társaság középpontjában, laza volt, könnyeden tudta venni a váratlan helyzeteket is, és mindig talált megoldást. Tamara és István egymásba szerettek, összeházasodtak, és lett egy csodaszép kislányuk is, aki már 8 éves is elmúlt, amikor hozzám fordultak.

Ahogy elkezdtük feltérképezni a kapcsolati dinamikájukat és a múlt eseményeit, hamar világossá vált, hogy az egyik fő probléma, hogy Tamara az elmúlt években – valójában mostanáig – szinte alig fejezte ki István felé, amikor nem értett vele egyet, vagy amikor épp megbántva érezte magát István viselkedése miatt. Amit esetleg meg is osztott vele ebből, annak nem tudott súlyt adni, István lazán lereagálta Tamara „panaszait” azzal, hogy felesége csak túlreagálja a helyzetet, mivel az általa sérelemként említett mondatokban nem volt benne semmi szándékosság, emiatt nem is érdemes megsértődni rajta. Istvánnak a korábbi kapcsolataiban bevált ugyan ez a fajta könnyedség, de Tamara mindeközben magát emésztette, s azt érezte, egyedül is maradt a rossz érzéseivel.

A párkapcsolati tanácsadáson a működésüknek ezt a fajta különbözőségét kezdtük elemezni, s hogy ez mit hoz létre konfliktushelyzeteikben. Elkezdték megtanulni annak a módját, hogyan tudnak kilépni a kialakult játszmáikból, és elindulni a valódi intimitás felé, hogyan tudják kifejezni egymás felé a szeretetüket úgy, hogy a másik valóban szeretve és tisztelve érezze magát a kapcsolaton belül.

Hogyan kerülhette volna el Tamara és István azt, hogy a kapcsolatuk egy ilyen krízisbe jusson, s még fejlődjön is a megjelenő különbözőségeik nyomán?

• Amikor a másik félben valamilyen komoly hiányosságot fedezek fel, ott szeretettel, de nyomatékosan jeleznem és támogatnom kell. Amikor elköteleződünk a társunkkal egymás mellett, ott azt tapasztalom, sokan nem realizálják, hogy egyúttal felelősségünk is generálódik egymás fejlesztése és támogatása iránt. Nem hiába vannak különböző pozitív adottságaink a kapcsolatban, amivel kiegészíthetjük és támogathatjuk egymást. Általában a hiányosságaink, gyengeségeink is különbözőek, épp ezért olyan nagyon szembe tűnőek (és bosszantóak) a párkapcsolat kezdeti időszaka után. Azonban felelősségünk van abban, hogy a társunknak ezeket visszajelezzük, és segítsük őt abban, hogy fejlődni és változni tudjon. Ez nem csak a velünk való kapcsolatában fog később gyümölcsöket hozni, hanem abban is, hogyan van jelen más helyzetekben – a munkában, a gyerekünkkel, a származási családjával stb.
• Amikor felém valamilyen hiányosságot jelez a másik fél, ott meghallgatni, kíváncsinak lenni és bátran szembenézni kell, megfogalmazva azt, hogy milyen támogatásra van szükségem a fejlődéshez és változtatáshoz. Ne felejtsük el, hogy az előző pontnak van egy másik oldala is, amikor a társam nekem jelez vissza valamilyen negatív tulajdonságot vagy hiányosságot. Ilyenkor a legfontosabb, hogy ne az automatikus támadó/védekező/lefagyó reakciónkat hozzuk, hanem legyünk kíváncsiak, kérjünk részleteket, konkrétumokat. Pl. Köszönöm, hogy jelzed ezt nekem. Mikor tapasztalod ezt tőlem általában? Hogyan jelenik meg ez a tulajdonságom? Mikor csináltam ezt legutóbb? Mit lenne jó szerinted, ha ehelyett csinálnék vagy mondanék? A legfontosabb, hogy legyünk befogadóak, kíváncsiak, nyitottak, és tudatosítsuk, hogy a társunk épp próbál a maga módján segíteni nekünk a fejlődésben. S gondolkodjunk aktívan mi is azon, mire van szükségünk ahhoz, hogy ez a hiányosság vagy problémás viselkedésünk változzon (s javaslom, hogy kerüljük az „Én ilyen vagyok. Engem így kell elfogadni. Én már nem tudok változni” – és ehhez hasonló mondatokat, mert ezzel csak elvesszük magunktól annak az esélyét, hogy fejlődjünk, s a társunktól annak a reményét, hogy tud nekünk ebben segíteni, ami hosszú távon a kapcsolatra nézve is nagyon negatív következményeket hozhat létre. Ezzel szemben az együtt fejlődés kiaknázza azt a potenciált, amit a társunkkal való közös életünk rejteget számunkra).