Válás a családban

Kimondva vagy akár kimondatlanul, de ezek a mondatok gyakran elhangzanak a válófélben lévő családoknál a szülők szájából a gyerek felé. Olyan helyzetekről lesz most szó, amikor a gyerek már nagyobb, kamasz, tehát a szülők azt gondolják, hogy meg lehet beszélni vele dolgokat. Tegyük hozzá, hogy joggal gondolják ezt, csak az nem mindegy, hogy mit beszélnek meg vele és hogyan.
A válás a családban mindenki számára nehéz helyzet. Ebben a gyakran hosszan, akár évekig elhúzódó folyamatban elkerülhetetlen, hogy sérüljenek a családtagok. Ha azonban néhány fontos dolgot szem előtt tartanak a szülők, akkor a sérülések mértéke csökkenthető. Olyan automatikus működések indulnak be ilyenkor a családtagokban, amelyeket, ha tudatosítunk, az nagymértékben segíthet.
Nehéz elkerülni azt, hogy amikor a szülő egyébként is teljesen tanácstalan, ne a gyerekével beszéljen a problémáiról. Hiszen olyan nagy már, olyan sok dologról lehet vele beszélni... A válást sok családban még ma is szégyenteljes dolognak tartják, kudarcnak, amiről nem lehet „idegeneknek” beszélni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy a szülők olyan külső személlyel tudjanak beszélni, aki tanácsot tud adni, támogatni tudja őket ebben a folyamatban, legyen ez akár a nagyszülő, barát, jó ismerős, vagy szakember. Ha nem így tesz a szülő, könnyen bevonódhat ebbe a helyzetbe a gyerek.
Elsőként fontos leszögezni, hogy a gyerek bármilyen nagy már, ebben a helyzetben a szülők gyereke, nem barát vagy barátnő. Nagy károkat okozhat, ha olyan dolgokat beszélünk meg vele, mint például, hogy mi volt a gond a szülők házasságában, esetleg ki csalt meg kit, elkezdjük a gyerek előtt hibáztatni a másik felet. Gyakran nem is kell, hogy ezek ki legyenek mondva. Könnyen „átmennek” a gyerek felé a negatív megjegyzések egy arckifejezéssel, egy nézéssel, azzal, hogy nem szólnak egymáshoz a szülők.
A kamasz, sőt a fiatal felnőtt is gyerek a szülei válásában, és ezt a szerepét meg kell neki hagyni. Ha tanácsot kérünk tőle, olyan kérdések megbeszélésébe, még rosszabb esetben eldöntésébe avatjuk be őt, amihez nem kellene, hogy köze legyen, önkéntelenül is olyan felelősséget teszünk a vállára, amit hosszú évekig, sőt akár egy életen át nem fog tudni letenni.
Az egyébként is feszültséggel teli helyzetben nagy szorongást okoz a gyerekben, ha állásfoglalást kérünk tőle, esetleg sugalljuk vagy meg is mondjuk neki, hogy kit miért kellene választania. Gyakran megesik ilyenkor, hogy a gyerek azt a szülőt választja, akit gyengébbnek lát, például az elhagyott felet, és feladatának érzi azt, hogy segítsen neki, támogassa őt. A szülő pedig könnyen el is fogadja a támogatást tőle, hiszen valóban segítségre van szüksége. Csakhogy nem a gyereke a megfelelő személy erre.
Egyszer egy apuka megkérdezte tőlem, hogy milyen veszélyei lehetnek ennek a helyzetnek a gyerekére nézve. Arra kértem, hogy gondolja végig, hogy neki, felnőttként mennyire nehéz ez a helyzet (nemhogy a gyerekének), milyen felelősséggel jár ez (olyannal, amit egyszerűen nem bír el egy gyerek), mennyire tud így egy kamasz a saját dolgaival foglalkozni (például a tanulással, a kortárs kapcsolataival, a saját kamaszkori feladataival), és, ha ezeket az éveket valamelyik szülője támogatásával tölti, az lehetséges, hogy egy egész életen át pótolhatatlan lesz. Mennyire nehéz egy ilyen helyzetbe kerülő kamasznak a lázadás, ami a szülőkről való leválásnak elengedhetetlen része, és mennyire okozhat neki nehézséget a későbbi párkapcsolataiban az a pozíció, amibe a családon belül kerül.
Fontos, hogy beszélgessünk a gyerekkel arról, hogy mi történik a családban a válás során, de az ő szintjén, és nem bevonva őt a szülei közötti esetleges vitába, mert ez egyszerűen nem az ő dolga.

A cikk folytatását ide kattintva találja.