Ki vagyok én a párom nélkül?

Adrienn nemrég szakított párjával, aki 3 éven keresztül bántalmazta szavakkal, olykor tettekkel őt. Bizonyára azt gondoljuk, hogy most már jobb lesz neki, hiszen véget vetett egy ártalmas kapcsolatnak. Ezt gondolta az összes barátja is. A probléma „csak” annyi, hogy ő mindezek után is szeretne visszamenni volt párjához.

Ez nem egy ritka forgatókönyv; kapaszkodni valakibe, aki önző, erőszakos és már nem akar minket többé; lehetséges, hogy függők vagyunk. Szó szerint! Egyetlen megoldás: túljutni ezen a függőségen, ami természetesen sokkal-sokkal nehezebb, mint a kimondani ezeket a szavakat. Első lépés annak beismerése, hogy lehet, hogy társfüggők vagyunk. Ha egy bántalmazó kapcsolatban elhagynak, akkor lényegében megkönnyítik a dolgunkat, még akkor is, ha az érzéseink egészen mást súgnak.  Ez teljesen érthető, hiszen elutasítottnak lenni nagyon nehéz.

A szakítás egy hullámvasút végét jelentheti, viszont a hektikus párkapcsolat ugyanolyan hatást válthat ki, mint egy új szerelmi ismeretség. Mikor a dolgok jól mennek, akkor örömérzetet, elégedettséget érzünk belül, még akkor is, ha áldozatok vagyunk egy bántalmazó kapcsolatban. Amikor a kapcsolat véget ér, szembesülünk az elutasítottsággal és kudarcként élhetjük meg azt.

A másik tényező, hogy a bántalmazó személye nélkül kell újra definiálnunk önmagunkat, az identitásunkat az „előző életünk” vesztesége után. Ez nagyon fontos része a leválásnak és a „Ki vagyok én a partnerem nélkül?” kérdést érdemes folyamatosan feltennünk magunknak.

Mint Adriennél is, vigaszt a barátok jelenthetnek, akik a legjobbat akarják nekünk. Tanácsokat kapunk tőlük; olyanokat, amiket mi is adtunk annakidején hasonló cipőben járó barátnőnknek „Hagyd már ott végre Tomit, nem látod, mit csinál veled?” Ezzel persze nehéz mit kezdeni, mert ugyan a szándék sokszor jó mögötte, de a megértés kevésbé sugárzik belőle. A társas támogatás mértéke viszont az egyik legjobb előrejelzője a lelki felépülésnek.

Az érzéseink, melyek szerint ismét a volt partnerünkhöz szeretnénk tartozni, becsaphatnak. Sajnáljuk a belefektetett időt, és azt hisszük, hogy még megjavítható a másik; nehéz elfogadni, hogy az a sok év pocsékba ment, inkább visszamennénk a volt párodhoz. Ha ezt tesszük, ne feledjük, hogy az még több elpazarolt évet jelenthet! Ami emellett még nagyon fontos, hogy elveszi az időt és az energiát egy egészséges társ megtalálásának lehetőségétől. Nehéz és fáradtságos az újrakezdés, az „újraismerkedés”, de jó eséllyel járunk jobban azzal az úttal.

Itt az idő továbblépni. Ezt mondani persze könnyebb, mint megtenni. A szakítás fájdalmára nincs gyógyír, azt fel kell dolgozni, és megtanulni vele együtt élni. Kiheverni egy szeretett személy elvesztését mindenkinek nehézséget jelent. Viszont rugalmasabbak és ellenállóbbak lehetünk ezután, és végre jók lehetünk önmagunkhoz is.

Ha úgy érzi, hogy a fentebbiek önhöz is szólnak, akkor érdemes egy szakembert felkeresni és átbeszélni a nehézségeit.

szk