Kapcsolati bántalmazás

Felmérések szerint ma Magyarországon minden 5. nő válik kapcsolati bántalmazás áldozatává, nem beszélve a gyerekekről - s bár kisebb arányban, de a férfiak is szenvedhetnek tőle. Szavaink érzelmileg bántalmazhatják párunkat, akár komolyabb bántalmazásformák melegágyaként szolgálva. 

• Egy bántalmazott 4-5-ször vagy akár többször visszamegy ahhoz, mire véglegesen el tudja hagyni, ha egyáltalán tudja. Ez érzékelteti, hogy milyen mértékben függ ő maga is a kapcsolattól, nem beszélve a számos más nehezítő tényezőtől, például a bántalmazó partner öngyilkossággal vagy további még súlyosabb erőszakkal való fenyegetéséről.
• Sok bántalmazott görcsösen keresi a biztonságot, fél egy másik élettől.
• Másba a megalázó pszichoterror már annyi bűntudatot pumpált, hogy azt érzi, ő a rossz, ő a felelős, sőt torzan már odáig mehet, hogy azt hiszi, megérdemelte.
• Mások iszonyúan félnek az elszakadástól, tehát nem is a bántalmazótól, hanem a kapcsolatban való léttől függnek, azt hihetik, más úgyse szeretné őket. Sokáig hihetnek a bántalmazó partner változásában, vagy bennük lehet a reménytelen hit, hogy megváltoztatják őket.
• Még többen a gyermekeiket védik saját testükkel, lelkükkel, vagy egyszerűen keserű anyagi kiszolgáltatottságban, emberi elszigeteltségben élnek. Különös módon a bántalmazás a legtöbbször nem a bántalmazóban, hanem a bántalmazottban okoz szégyent. A tények sokszor szótlanul maradhatnak, óriási szerepet adva az értő, érző környezetnek.

A családon belüli erőszak, az egymással való durva bánásmód verbális és viselkedéses mintái mintha felszívódnának a családtagok működési mechanizmusaiban, generációról generációra adódnak át. Emiatt az eredeti családban tapasztalt agresszió a jelenlegi kapcsolati bántalmazás legbiztosabb előrejelzője. A bántalmazó fél sokszor maga is megvert, elutasított, érzelmileg és fizikailag bántalmazott gyerek volt. A megalázott és szorongatott, erőszaktól való félelemben töltött gyermekkori pozícióra gyakori válasz az „agresszorral való azonosulás”, tehát az erőszak és alázás elől úgy tér ki, hogy mikor a fizikai ereje meglesz hozzá, ő válik a domináló, vádaskodó, agresszív féllé – bántalmazóvá. Gyakori, hogy a bántalmazottsága és temperamentuma miatt egyébként is túlfeszült és robbanékony lelki alkatú személy igen nehezen értelmezi a társas szituációkat, az eredeti környezetében tapasztaltak nyomán a hiányzó információkat ellenséges szándék feltételezésével tölti fel. Ezért képzeletében helyesen, vélt pozícióvesztését megelőzve, voltaképpen iszonyú tévúton túl gyorsan agresszióval reagál. Sajnos ezt a mintát a saját viselkedésének irreális racionalizálása is bebástyázhatja, például „engem is vert az apám, rendes ember is lettem”.

Érdekes viszont, hogy míg a gyermekkori bántalmazás a férfiakban a dominancia, az uralkodás és a mindenkin felüli hatalom vágyát növeli, a nőkben inkább az alárendelődést, a színtelen, szolgáló, a saját sérelmeiért is bocsánatot kérő viselkedést fokozhatja. Ez egy lehetséges magyarázata a következő ténynek: a szexuálisan bántalmazott nők gyakrabban kerülnek felnőttként is bántalmazó kapcsolatba. Szintén ismert, hogy egy bennünk lévő mintának nem a minősége, hanem az intenzitása határozza meg, hogy milyen valószínűséggel térünk vissza hozzá. Minél erősebb tehát valakiben egy trauma, például a fizikai vagy szexuális erőszak élettörténeti katasztrófája, annál nagyobb valószínűségű, hogy az, vagy egy ahhoz hasonló minta a személyes és kapcsolati tudattalan műtermékeként sajnos újratermelődik. Fontos kimondani, felmérések szerint a nők 9%-át éri életük során valamilyen formában szexuális erőszak, például nem kívánt érintés, erőszakos játék, vagy akár közösülésre kényszerítés. Nőként és férfiként is muszáj tudatosítani, a kapcsolatban való lét önmagában nem írja elő a szexualitást, az kizárólag a szeretet- vagy vágykapcsolat minőségének, és elsősorban a mindkét fél szándékának a függvénye.

A kapcsolati bántalmazás a legtöbbször körkörös folyamatként zajlik le. Még visszafogottabb párok esetén is olykor az egyre erősebb konfliktus impulzív cselekvést idézhet elő, akár egy apróbb vagy súlyosabb incidenst. A párok nagy része – akiknél nem a teljesen határok nélküli, borderline kapcsolati struktúra, vagy patológiásan durva, feljogosítottságot érző nárcisztikus vagy szociopátiás személyiség tartja fenn folyamatosan az agressziót – ilyenkor megijed, és leáll a veszekedéssel. Ennek fonákja sajnos, hogy evvel az erőszak konfliktuszáró szerepet is kaphat. Ha pedig megvan az egyébként szinte oldhatatlannak tűnő feszültségnek ez a teljesen aberrált ugyanakkor gyorsan tanulható mintája, a kapcsolati agresszió visszatérővé, súlyosabbá, akár életveszélyessé válhat. A bántalmazás hosszú távú egyéni és kapcsolati következményei tehát teljesen katasztrofálisak.

A bántalmazás után viszont a bántalmazó gyakran megbánást színlel vagy valós bűntudatot él meg, esetleg a tette miatti elhagyási félelmet, a felelősséget pedig jó eséllyel a körülményekre esetleg a bántalmazott párjára hárítja. Magyarázkodik, például: „sosem ütöttelek volna meg, ha apám vagy te nem…”, vagy megígéri, hogy soha többet nem fordul elő, esdekel, sír, gyönyörű jövőt ígér, a bűntudat nyomán kicsikarja magából a szerelemről biztosító szavakat. A kodependens kapcsolatok intenzitásuk miatt tehát hemzseghetnek a fojtogató agresszív megnyilvánulásoktól. Illetve a bántalmazás láthatóan „mézesheteket” hozhat rövid távon. Ez sajnos megerősíti a párkapcsolati erőszakot, és a bántalmazott reményét abban, hogy párja újra jó ember lesz, ő pedig jó hangulatban tudja tartani párját. Egy darabig ez működhet is, de a feszültség a személyiségbeli és kapcsolati forrásokból eredően újra nőni kezd, és előbb-utóbb eljön egy újabb pont, mikor újra kirobban az erőszak, és minden kezdődik elölről. Egyre rövidebb lesz a szép időszak, a bántalmazás pedig egyre gyakoribb és súlyosabb.

Beáll tehát egy bántalmazó rendszer. Le kell szögezni viszont: a verbális bántalmazás éppúgy, mint a fizikai és szexuális erőszak megengedhetetlen, az agresszióért egyedül a bántalmazó a felelős! A veszekedéses ciklusok mentén persze érdekes kérdés, hogyan vesz részt mindkét fél a bántalmazó rendszerben, de felesleges illúzió azt gondolni, hogy a bántalmazotton múlna az, amit egyedül a bántalmazó kontrollálhat.

A kapcsolati bántalmazás az egyik legkeményebb problémát jelenti a párterápiák során. Sok terapeuta teljesen ellenjavalltnak is tartja a párterápiát a kapcsolati aszimmetria és a kiszolgáltatottság miatt. 
Amíg aktív a bántalmazás, vagy ha abúzus történt, csak egyéni terápia jöhet szóba.

• Felnőttek agresszióját korrigáló terápiában a gyermek soha nem vehet részt.
• A közös munka során és a magánéletben is mindennemű agresszió tiltott.
• Ha páros helyzetben szeretnénk segíteni, iszonyú fontos az agresszív cselekvéssor láncának felfejtése, az előző generációkból hozott minták, a saját indulatok és a kritikus helyzetek felismerése, amelyben az agresszív fél egy ponton dönthet másképp! Ebben segíthet a konfliktuskirobbanás eljátszása, a helyzet visszanézése videóról, a szerepcsere hasznos eszközök.
• A szenvedőt muszáj támogatni, hogy mindent megtegyen saját biztonságáért – ennek igen gyakran nem elegendő záloga a párterápia.
• Saját életünkért, családtagunk életéért, és kliensünkért egyaránt felelősséggel tartozunk – hogy ne váljunk a bántalmazó rendszer részeivé.