Hogyan előzzük meg a párkapcsolati problémákat? 2. Rugalmas, de nem átjárható határokkal!

Én – Te – Mi egyensúlya

A párkapcsolatokban megélt önállóság és egység egyensúlya kevésbé látványos, de annál meghatározóbb szerepet töltenek meg be az életünkben. A saját igények és a kapcsolat érdekei nem mindig vannak összhangban, a másik elképzeléseiről nem is beszélve. Az alkalmazkodás és az önérvényesítés kényes egyensúlya teheti kielégítővé mindhárom szempontot.

Eltérő, hogy kinek milyen igénye van az én és a mi megélésére, ezt szabályozzák a személyközi határok. A két véglet az, amikor nincsenek ilyen határok és az együttélés, a szabadidő közös eltöltését jelenti, csak MI létezik és ez alá rendelődnek az egyéni igények (pl.: ilyenkor nehezen elképzelhető, hogy külön programot szervezzen a pár két tagja, vagy hogy valamiről eltérő véleményt fogalmazzon meg).

A másik véglet, mikor az ÉN kerül előtérbe és a kapcsolatot érintő közös érdekek nem tudnak érvényesülni az egyéni célokkal szemben (pl.: Inkább a saját barátokkal töltik a szabadidejük nagy részét, mint a párjukkal, vagy a karrier építése akadályozza a közös tervezést).

Mindkét véglet működőképességéhez és fennmaradáshoz szükséges, hogy a pár tagjai hasonlóképp vélekedjenek, kielégítő legyen számukra ez. Amennyiben eltérés van az igények között (ami jellemzően előfordul), az nézeteltérést okozhat, akár a kapcsolat felbomlását is eredményezheti. A hétköznapok szintjén sok egyezkedéssel és alkalmazkodással lehet ezeket kiegyensúlyozni és egy mindkét fél számára elfogadható ÉN-MI arányt találni

Tipp: Határozzák meg, hogy egy héten mennyi közös minőségi időt szeretnétek együtt tölteni és mennyi magán időt külön tölteni. A minőségi időben helyezzék a hangsúlyt az együttességre, figyelmüket pedig egymásra (pl.: randi nap), míg a külön töltött időt saját önálló igények mentén alakítsák (pl.: edzés, meccsnézés, vásárlás). A kialakított egyensúly a tartós kapcsolat érdekeit szolgálja.   

MI és a család/környezet:

A kapcsolatot övező külső határok legalább annyira fontosak, mint a tisztázott személyközi határok. Kinek milyen beleszólási joga van a kapcsolat alakulásába? Külső személyek a kapcsolatot érintő döntéseket mennyire befolyásolhatják, mekkora szerepet töltenek be a hétköznapokban? Például kinek van kulcsa a lakáshoz, ki mennyire támogat anyagilag, ki mondja, meg mit tehet a gyerek. Stb. 

Fontos jellemzője a családi rendszernek, hogy alrendszerekből épül fel (Pl.: gyermeki, szülői, nagyszülői alrendszer). Elmondható, hogy a rendszer működését meghatározza, hogy az alrendszerek közötti határok mennyire világosak, átjárhatóak. E tekintetben beszélhetünk tiszta határokról, merev/rugalmatlan határokról vagy diffúz határokról.

Tiszta, világos határok meghatározzák, mely családtag mely alrendszerekhez tartozik, meghatározzák a családtagok egymáshoz való kapcsolódási lehetőségét, és magának a családi rendszernek a rugalmasságát. A rugalmasság azért fontos, mert a családi vagy környezeti körülményekben bekövetkezett változások esetén (pl.: munkahelyváltás, gyermek születése, egyik családtag hosszabb betegsége, gyermek beiskolázása) a tiszta határokkal rendelkező családok jobban tudnak a változásokhoz alkalmazkodni, könnyebben tudnak új megoldási mintákat, szabályokat bevezetni.

Tiszta határokkal rendelkező családoknál mindenki megtartja saját önállóságát a családon belül a családhoz való tartozás érzésével együtt. Tiszta határok megkönnyítik a kommunikációt, biztosítják a családtagok függetlenségét, szabadságát.

De mit is jelentenek a tiszta határok:

• Tudja mindenki, hogy kinek milyen szerepe van a családban, mit tehet és mit nem.
• Egyértelmű, hogy kinek, mit lehet elmondani, kire mi tartozik. Nyíltan, egyenes kommunikációval lehet kifejezni magunkat.
• Megbeszélhetőek a határsértések, és újra húzhatóak a megfelelő határok.   

Merev, rugalmatlan határok elkülönült, egymástól elzárkózó családtagokat eredményeznek. Ilyen családokban ugyan fennáll a szüksége önállóság, de mivel hiányzik a támogatás, ez magánnyá válhat. Sokszor alacsony a ragaszkodás a családhoz, a családtagok kevéssé tudnak egymásra hagyatkozni. A kommunikáció gyakran feszes és tartózkodó.

Diffúz határok esetén nincsenek meghatározva a határok, a szerepek, ami összemosódottságot eredményez. (pl. Szülőknek kulcsa és szabad bejárása van a fiatalok lakásához; anya mellett alszik a 14 éves nagyfiú, szülők közös e-mail címe a gyerekkel, azért, hogy kontrollálni tudják, nehogy rossz társaságba keveredjen.) Ilyenkor sérül a függetlenség, a szerepek tisztázatlansága miatt nehezen alakul ki egy mindennapi rend. Nincsenek felelősei a tevékenységeknek, mindenki beleszólhat a másik dolgába, ami sok konfliktust generálhat és a párkapcsolatot is megterheli.

Tipp: Egy párkapcsolat alakulása során fontos tisztázni és időnként újra átbeszélni a határokat. Az eltérő családmodellekből jövő minták ötvözésével kialakítani egy közös elképzelést. Bizonytalan helyzetekben pedig először érdemes egymással tisztázni, hogy közösen milyen beavatkozást (segítséget, beleszólást) tartanak elképzelhetőnek a család többi tagjától.