Ha tél, akkor depresszió?

A depresszió, mint betegség, jóval több az egyszerű rosszkedvnél, szomorúságnál. A depressziós ember sokszor a legegyszerűbb dolgokat sem képes megtenni, amit környezete gyakran lustaságként értelmez, ez pedig tovább rombolja eleve alacsony önértékelését. Aaron Beck „az akarat bénultságának” nevezte ezt a jelenséget. Természetesen ebben az állapotban is vannak fokozatok, azonban a legtöbb esetben kezelés nélkül a helyzet súlyosabbá válik.

A klinikai értelemben vett depresszió két legfontosabb tünete a levert hangulat (szomorúság vagy üresség érzése a nap legnagyobb részében, szinte minden nap), továbbá az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése, ez kiterjed szinte minden aktivitásra és a nap legnagyobb részében fennáll. Gyakori a megalázottság, az elutasítottság, valamint az intenzív bánat érzése. A sírásrohamok szintén mindennaposak lehetnek. Az általános képnek része a szorongás, az ingerlékenység, és talán a legkomolyabb figyelmeztető jel a reménytelenség érzése, ami lényegében a jövőkép lezárulását jelenti.

Általában nagymértékben csökken a külvilág iránti érdeklődés, kialakulhat egyfajta közömbösség. A depressziós ember mindinkább magába zárkózik, negatív gondolatait nem osztja meg másokkal, folyamatosan ezeken őrlődik. A világtól való elfordulás a korábban említett tünetekkel együtt súlyos esetben odáig erősödhet, hogy megjelenik a halálvágy, az öngyilkossági gondolatok.

A depresszióban szenvedők mintegy 7-15 %-a kísérel meg öngyilkosságot, kezeletlen depresszióban ez az arány elérheti a 30-35%-ot is. Az öngyilkossági szándék hangoztatását sosem szabad félvállról venni, akkor sem, ha csak olyan kijelentéseket hallunk valakitől, hogy „szeretném, ha már vége lenne mindennek”, „szeretnék megpihenni” és hasonlók.

A mindennapi aktivitás jelentős mértékben zuhan, kialakulhat olyan állapot, amikor valaki ténylegesen képtelen felkelni az ágyból. Ennek semmi köze a lustasághoz, sokkal inkább a fáradtsághoz, az általános energiahiányhoz.

A gondolkodást meghatározza a negatív énkép, a negatív jövőkép és a másokkal kapcsolatos negatív várakozások (kognitív triád). Jellemző az értéktelenség érzése, az irreális bűntudat, állandó önvádak, az általános pesszimizmus. Általában nehezebben megy a figyelem összpontosítása, nagy problémát jelenthet egy-egy döntés meghozatala, akár kis horderejű dolgokban is (például vásárláskor két hasonló, a mindennapi élethez szükséges tárgy közötti választás). Sok-sok időt rabolhat el a terméketlen tépelődés.

A depressziónak sok testi tünete is van. Ezek közé tartoznak az alvási problémák (túl kevés vagy éppen túl sok alvás), a testsúly és az étvágy nagyobb mértékű csökkenése vagy éppen növekedése, ami a súly esetében (tudatos fogyókúra nélkül) meghaladja az 5%-ot. Jelentkezhetnek gyomor- és bélrendszeri panaszok, különböző fájdalmak, ingerlékenység, nyugtalanság, vagy éppen ellenkezőleg: meglassultság.

A betegség (főként a civilizált társadalmakban) egyre gyakoribb, egyes adatok szerint a felnőtt lakosságnak nagyjából 18 %-a él át élete során súlyos depressziós epizódot. A tapasztalatok szerint ez egyre fiatalabb életkorban alakul ki először, ami megnöveli a későbbiekben történő megismétlődés esélyét, különösen akkor, ha valaki nehéz élethelyzetbe kerül, megterhelő eseményeket él át. A fejlett ipari országokban jelentős a nemek közti különbség (a nők javára).

A depressziós állapot kezelésére (különösen súlyosabb állapot esetén) a leginkább elfogadott nézetek szerint a gyógyszeres és terápiás eljárások kombinálása a leghatékonyabb. A gyógyszeres beavatkozás gyorsan csökkenti a tüneteket, nyitottabbá tesz a terápia irányába, ezáltal felgyorsítja azt. Ezzel a módszerrel hosszabb távon a gyógyszert általában fokozatosan el is tudják hagyni.

Irodalom:

Comer, R. J. (2005). A lélek betegségei. Osiris Kiadó, Budapest (pp. 224-243)

DSM-IV-TR (2001), Animula Kiadó Egyesület, Budapest