Zavaros emlékek és nehézségek

A kérdés

Kedves doktor úr/doktor nő! 24 éves vagyok, nő, dolgozó. Generalizált szorongásos zavarral és depresszióval kezeltek 5 évvel ezelőtt. Röviden az előzményekről: olyan problémáim voltak 18-19 évesen (családi, szociális), amik nekem természetesnek tűntek már, annyira az életem részei voltak, lassan emésztettek fel. A tünetek legkorábban 10-11 éves korom óta álltak fenn (nem emlékszem a fele életemre, így ezt csak következtetjük...) , csak senki se törődött vele. Azt mondták a tanárok, a szüleim, hogy "művészlélek" vagyok (ezért sírok egy a sarokban néha, vagy "hisztériázok", mert ilyen egy "művész"). Azért mondták ezt, mert nagyon jól rajzolok, már 11 hónaposan ki lehetett venni tisztán a rajzaimból, miről szólnak, később országos versenyeken szereztem diplomát, pedig autodidakta mód tanultam ezt, mindenféle forrás nélkül. Ezért a tanárok nem szóltak bele, a szüleim pedig nem is hisznek a pszichológiában (... igen, tudom. Ez van. Ilyenek). A szorongással már nincs gondom, megtanultam "élvezni", mint valami, ami hajt. Futok egyet, edzek, tanulok valamit (azelőtt sose tanultam, mert megjegyeztem mindent, amit mondtak az iskolában, az érettségihez és egy oklevélhez elég volt, de most ez az "új" energiapazarlási módszer remekül jön!). DE a tünetegyüttes, ami immár harmadik éve ugyan az (másfél év a kezelésektől fogva és mérföldeket fejlődtem, de innen nem jutok tovább sehogy sem). Ezzel fordulok Önhöz. 1: gyakran nagyon ingerlékeny vagyok (főleg! a szüleimmel szemben) és azon veszem észre magam, hogy nem érdekel, más mit akar mondani. Ez aggaszt. Ennyire nem lehetek önző. 2: Sokszor össze vagyok zavarodva - nem értem magam körül a dolgokat (szó szerint nem értem, mi folyik és miért, amikor mindenkinek látszólag egyértelmű, mintha egy párhuzamos valóságból jöttem volna). Már ott tartok, hogy megkérdőjelezem a saját képességeimet vagy felvetem autista vagyok-e? Ezzel együtt jár, hogy az emberek kb 90%-a egyszerűen nem érti, miről beszélek. Egyszerűen elbeszélünk egymás mellett. Ez vicces, ugyan is jelenleg tolmácsként dolgozom.... ezt eddig még sikeresen teljesítettem. Bár ők is megjegyzik néha, hogy furcsán gondolkodom. 3: Sok nap már reggeltől kezdve létkérdések vannak a fejemben és nem hagynak békén. Élet értelme. Minden értelme. Hova vezet ez meg az. Meghalunk egy nap. Stb. 4 : ezeken felül számomra is megmagyarázhatatlan reakcióim vannak pl konfluktus helyzetben, ha nem értik, mit mondok (tehát nem tudom magam tulajdonképpen megvédeni): sírva fakadok. 5: Illetve néha pánikrohamom van este ( ritkán), amikor is attól rettegek, hogy magányosan fogok meghalni (pedig vannak barátaim...) vagy egy ilyen "roham" alatt kárt teszek magamban egy nap. Az egyedül-létes gondolattól pedig főleg megijedek, mert 6: undorodom és kicsit félek is egyszerre majdnem minden szexuális megnyilvánulástól vagy erre vezető dologtól. És ez reálisnak látszatja ezt a jövőképet. (Emiatt "nagyon válogatós" vagyok). Ennyi idősen nem volt még párom, pedig voltam szerelmes (párszor mertem szólni csak elutasítottak, de nem emiatt van a félelem szeritnem: ez rendben van, nem tetszhet az ember mindenkinek :) ) Meg akarom oldani a problémámat, így nem élhetek. Se párom nem lehet így, se az egészségem nem lehet tökéletes, hiszen a szorongás ezektől mindig és mindig felerősödik. Szeretnék emlékezni, mitől van midnez? Mikor éreztem magam így és ennyiszer, hoygez lett a vége? El akarom fogadni, de nem zavaros minden. Ennyi gondom van még midnig, mennyi lehetett azelőtt? Hiszen ez már a "jó vég-kifejlett". Meg akarom oldani. Szeretnék tanácsot, tudok-e bárminek utánanézni, esetleg vannak-e csoportok, akik ilyesmik miatt alakultak? Mit javasolna? Esetleg egy terapeuta tudna ebben segítséget nyújtani? Köszönöm! Köszönöm! Erika