Szerelem, szorongás

A kérdés

Tisztelt Doktornő! 20 éves fiatalember vagyok és úgy érzem komolyabb gondjaim támadtak az érzelmi életemben, amelyekkel nem mindig tudok mit kezdeni. Négy éve kerülget egy szörnyű állapot. Gombócot érzek a tokromban, szorongó üres érzést a mellkasomban, sokszor fáradt, feszült vagyok - a tünetek sosem múlnak el, csak időközönként enyhülnek. Csak az utóbbi másfél évben foglalkozom ezzel a problémával, előtte nem tudatosult. Az egész egy romantikus viszonnyal kezdődött, amikor is először éreztem úgy, hogy viszonozzák érzelmeimet. Előtte többnyire csak gyermekes, plátói szerelmeim voltak, ezek igen fájó emléket hagytak bennem. Onnantól kezdve féltem, nehogy megint szerelmes legyek. De amikor ott volt az alkalom, nem bántam, mert úgy éreztem viszont szeretnek. Mégis leblokkoltam az utolsó pillanatban. Szinte pillanatok alatt tört rám a fullasztó, gyötrő és nyomasztó üresség, görcsös tétovaság, amit nem tudtam hová tenni. Elbizonytalanodtam, nem tudtam mit is érzek igazán - hónapokig tétováztam, ami érthető módon véget vetett a kapcsolatnak. Akkor 15 éves voltam. Már több év is eltelt azóta, de nem múlt el ez a bizonytalanság, mindig ott van bennem. Sosem tudtam eldönteni, mennyire fontos nekem valaki, vagy mit is érzek iránta igazán. Ez megváltozott, amikor találkoztam a barátnőmmel, akivel jelenleg is együtt vagyunk és jól érzem magam vele, sokat lazított rajtam. De így is nehezen szabadulok fel, folyton aggódom, ami néha veszélyezteti a kettőnk közötti összhangot. Nagyon nehezen tudom kontrollálni az aggódás-lehangoltság rohamokat, ilyenkor minden apróságot a katasztrófa első jelének látok. Sokszor érzem azt, hogy nem szeretem őt eléggé vagy fordítva, képes vagyok egy sóhajtás mögött is bajt sejteni. Ha jól is érzem magam - a következő pillanatban felteszem magamnak a kérdést: mi van ha ez csak illúzió, káprázat? Nagyon ritkán élem meg azt a kellemes, felszabadult, feldobott hangulatot ami a szerelemmel jár. Ráadásul sokszor eszembe jut egy korábbi, plátói szerelmem, akivel ugyan barátok voltunk. Nagyon rosszul éreztem magam mellette így, véget vetettem a kapcsolatnak. Mostanában viszont egyre inkább úgy érzem, őt kételyek nélkül, hevesen tudtam szeretni, akkor nem tétováztam az érzéseimen. Ez is olyan dolog, amit akkor is felidézek magamban, amikor egyébként jól lennék. Ez nagyon bánt, és tartok tőle, hogy Páromat is megbántom vele, vagy elfordul tőlem, hiába látom úgy, hogy megértő velem (mindezt neki már elmeséltem). Szerencsére olyan társ, akivel őszintén megoszthatok mindent és komolyan gondolom vele a dolgot, de úgy érzem nem traktálhatom ezzel örökké. Nehezen tudom megkülönböztetni a valóságot és irracionális, görcsös félelmeimet. Előre is köszönöm válaszát!