A kérdés
Kedves és hasznos sorait olvasva a következők jutottak az eszembe: A másokkal történő összehasonlítást mindig elkövetem, talán felnőttként kevésbé mint fiatalon, de a válaszát olvasva kijelenthetem, hogy 13-14éves korom óta vágyom a párkapcsolatra és mindig a párkapcsolat megléte határozta meg, hogy értékesnek tartom magamat vagy sem. Nem ismerem az okokat, hogy ez miért alakult így nálam. ( Mindez nem azt jelenti, hogy bárkivel összeállok csak azért, hogy legyen párom és akkor megint értékesnek tarthatom magamat, hisz alig volt párkapcsolatom ) Hogy miként lehetne elérni azt, hogy az értékességemet ne a pár, a társ megléte határozza meg, ahhoz én nem értek, de nehezen tudom elképzelni, hogy másként is lehetne, mert mindig is a részem volt ez a viszonyítási alap. Köszönöm, hogy meghallgatott!A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró! Köszönöm, hogy előző válaszomat hasznosnak találta és ismét megtisztelt bizalmával. Az, hogy másokkal hasonlítja össze önmagát, teljesen normális, mindenki ezt csinálja. Azért van rá szükségünk, hogy megismerjük saját képességeinket. Nem egyedül létezünk a világban, hanem számtalan csoport, közösség tagjaként, ezért természetes, hogy hozzájuk hasonlítjuk magunkat. Pozitív önértékelésre törekszünk, ezért általában a hozzánk hasonlókkal mérjük össze magunkat. A bizonytalan emberek számára különösen fontos a társas összehasonlítás. Azonban nagyon óvatosan kell vele bánnunk! Ahogy az előző válaszomban írtam, az, amit a többi emberből lát, egyáltalán nem biztos, hogy a teljes igazság. Nem szeretjük ugyanis a negatívumainkat közszemlére tenni. Az állandó hasonlítgatás irigységhez, alacsony önbizalomhoz és depresszióhoz vezethet. Inkább a saját erősségeinek megtalálása legyen a célja! A társas összehasonlítással kapcsolatban sok érdekességet olvashat Festinger amerikai szociálpszichológus munkáiban is! Kérdésének másik részére válaszolva: az ember nem a párkapcsolatától lesz értékes. Ezt tipikusan az alacsony önértékelésű emberek gondolják magukról. Azt a szeretetet, önbecsülést, amit nem érez maga iránt, mástól sem fogja megkapni, más nem pótolhatja. A társadalomban folyamatosan nő az egyedülálló emberek aránya. Nemcsak azokra gondolok, akik nem találtak megfelelő párt és egyedül maradtak, hanem az egyedüllétet tudatosan választókra. Ők egyáltalán nem értéktelenebbek, mint párkapcsolatban élő társaik, sőt sokszor igencsak "sokat tesznek le az asztalra". Minél kevésbé becsüli magát, annál inkább mástól fogja várni azt, hogy megbecsülje. Ezért könnyen válhat kapcsolatfüggővé. Az alacsony önbecsülésű emberek gyakran maradnak benne a rossz kapcsolatokban is, mivel úgy érzik, hogy nem érdemelnek jobbat. Akár az érzelmi, fizikai bántalmazást is eltűrik, mert nem akarnak egyedül maradni. Ön ne ezt tegye! Továbbra is azt tudom Önnek javasolni, hogy fejlessze önismeretét, keresse erősségeit, pozitív tulajdonságait, azokat a közösségeket, ahol ezek a tulajdonságai megnyilvánulhatnak! Építse önbecsülését, önszeretetét! Ehhez a kemény munkához sok sikert és kitartást kívánok! Lindák LindaKiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
