Most mihez kezdjek?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező ! Nagyon elkeserítő amit ír, sajnos nincs egyedül ezzel a problémával, nap mint nap találkozom hasonló élettörténetekkel munkám során, ahol annyira megromlottak a családi viszonyok, hogy elég csak egy nagyobb adag düh és máris kirakják a gyereket az utcára, kiveszik az iskolából, megverik, megalázzák...Az a tapasztalatom, hogy ezek a kapcsolatok nem 18 évesen futottak vakvágányra, hanem rengeteg előzményük van. Nem írta le, hogy Önöknél mikortól van ennyi düh a családban, mikortól nem tudnak konfliktust kezelni, konstruktívan beszélgetni? A leveléből az érződik ki, hogy egyedül maradt, nem kap támogatást és megértést, úgy tűnik, hogy a másik fél, az anya nagyon haragszik valamiért Önre és reményt vesztett lett az Ön viselkedését és életét illetően. Mivel már nem gyerek, ezért az anya nem kötelezhető, mondjuk iskolai kereteken belül beszélgetésre, mediálásra, ez csak akkor történhet meg az önök esetében, ha valahogyan mégis rá tudja venni őt a beszélgetésre, a megoldások keresésére. Tudom, hogy nagyon kilátástalanak tűnik minden, de azért ha összeszedi az erényeit, tapasztalatait, lehetőségeit, melyek azért meg vannak, akkor azokból kiindulva lábra tud állni. Hiszen leérettségizett, ami azért nagy szó ilyen körülmények között, azután dolgozott már, persze nem tudom, hogy mi miatt kapott felmondást, de ha ezt kielemzi, akkor ebből is tud tanulni és gondolom életerős és egészséges nőről van szó. Gondolja át mi az az első legkisebb lépés, amit most meg tud lépni, melyek azok a kapcsolatok, emberek, melyekre számíthat, ahol segítséget kérhet, lehet ez akár régi osztálytárs, vagy tanár is. Azt gondolom, hogy a fent leírt kapcsolatrendszerét nem kell elviselnie, hiszen az ilyen körülmények nagyon megtépázzák az öntiszteletet, a motivációt és megbetegíthetik az embert, ezért sokkal jobb, ha olyan megoldást keres, amivel kikerül ebből a helyzetből, majd miután felépíti életét, átgondolhatja, hogy milyen keretek között tud a család többi tagjával kommunikálni. Írja, hogy igen érzékenyen érintik a problémák, azt gondolom, hogy ezt jó lenne átbeszélni pszichológussal, az ideg gondozókban, kórházakban dolgoznak olyan pszichológusok, akiknek a szolgáltatása térítés menetes, kérhet beutalót a háziorvosától is. A lényeg, hogy a legkilátástalanabb helyzetben is van egy olyan ici-pici lépés, ami mentén el lehet indulni. Ami pedig a végérvényes boldogtalanságát illeti, az egyáltalán nem bizonyított, nagyon sok ember tud teljes életet élni család nélkül is, és a családok is képesek változni, ami most így néz ki nem biztos, hogy öt év múlva is épp ilyen lesz. Kívánom, hogy sikerüljön erőt vennie magán, első körben, hogy szeparálódjon mint lelkileg úgy fizikailag is a leírt körülményektől és megtalálja azt a szakembert, mentort, aki meghallgatja, aki kérdéseivel rávezeti saját erőforrásainak a megtalálásarára. Ugyanakkor vannak, olyan aktivitások, melyek pénz nélkül is segítenek, ilyen a természetjárás, sportolás bármely formája, vannak ingyenes koncertek, előadások, minél több ilyen helyen töltekezik, annál erősebb lesz. Készíthet napi tervet,mi az amit azon a napon el szeretne intézni, meg szeretne tanulni...Ha célja van, akkor azért tenni is kell, és ha cselekedni kell, akkor az idő alatt nem lehet lehangolódni,szorongni oly mértékben, mint amikor sajnálja magát az ember... Üdvözlettel Balázs Nelli