A kérdés
35 év után ismét találkoztam ifjúkori szerelmemmel, egymás iránti vágyunk és rajongásunk ugyanott folytatódott. Mindketten hűséges házasságokban élünk, nálunk 4 gyermek, náluk 5. Minden erőnket össze kellett szedni ahhoz, hogy 58 és 62 évesen ne csináljunk hülyeséget. De mi értelme volt ennek az intenzív középéletkori fellángolásnak? És ha már így esett, mit kezdjek vele? Mit tesz ez hozzá az életemhez, vagy mit vesz el? Mert hát szenvedéssel jár. Az idő végességének felismerése egyébként is megkínoz ebben a korban , hát még ha rárakódik egy irreális közös boldogság lehetetlensége. A sorstól ez gúny. Árulás. Becsapás. Így élem meg. Kérdésem, hogy mire jó ez nekem?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Nehéz lehetett Önnek erősnek maradni, ellenállni egy új szerelem ígéretének és családját választani. Azt gondolom, hogy döntése mögött sok-sok együtt megélt könnyes és boldog perc lehet, amit nem éri meg félredobni egyetlen fellángoláslért sem. Véleményem szerint megpróbálhatja úgy felfogni a történteket, mint egy bolondos játékot a sorstól, ami arra készteti, újraélje fiatalkori önmagát. Tekintsen friss szemmel saját kapcsolatára és próbálja meg visszacsempészni bele azt az izgalmat, amit egykoron férje iránt (és most az ifjúkori szerelme irányában) érzett. Most hogy gondolom (bár erről nem írt) gyermekei már nagyok, több idejük van férjével egymásra. Fedezzék fel újra egymást, próbálják megtalálni újra a közös boldogságot ebben a megváltozott élethelyzetben! Remélem hasznosnak találja válaszom! Üdvözlettel: Habis MelindaKiemelt szakemberek a témában
-
Szalkai Réka
Pszichológus
-
-
-
-
-
-
-
Dengyel Kinga
Klinikai szakpszichológus, Környezetvédelmi szakpszichológus
-
-
Kiss-Tóth Petra
Pszichológus, Szervezet és vezetőfejlesztő és munkapszichológia szakpszichológus
Budapest és Pomáz
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
