Miért nem engem választott? Hogy tud egy anya két gyerek közt választani?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, azt nagyon megértem, hogy a szülei kapcsolatának válsága (vége?) nagyon megrázta. Amit viszont nem értek, az a kérdése. Mármint persze a kérdést magát értem, de a "belecsomagolt" feltételezést, hogy az anyukája lemondott Magáról, hogy a másik gyerekét választotta Maga helyett, vagy hogy elhagyta Magát - ezt nem értem, nem értem, hogy jutott arra a következtetésre, hogy ez a történet elsősorban Önről szól. A SZÜLEI között történt valami, amit Önökkel "gyerekekkel" (azért az idézőjel, mert Ön már nem gyerek,,,) nem osztottak meg. Nehéz ügy ez, mert tartozik is a gyerekekre, meg nem is, hogy a szülők párkapcsolata miért fut zátonyra. Tartozik a gyerekekre, mert az ő életüket is érinti, meg nem is tartozik, hiszen egy párkapcsolat öröme és bánata csak arra a két emberre tartozik, akik egymással kapcsolatban voltak, vannak. Talán adhattak volna rá valami magyarázatot a szülei, az anyukája, valami olyat, ami nem túlságosan nagy kitárulkozás neki(k). De meg nehéz is megmagyarázni a gyereknek úgy, hogy a másik szülőre ne mondjanak rosszat, hiszen a házasságokban általában nem a szülőség, hanem a párkapcsolat szokott megbukni. De ezt most hagyjuk is, mert nem is ezt kérdezte. Nekem az is világos a levele alapján, hogy az anyukája nem a gyerekeit hagyta el, hanem a férjét, fel is tette a kérdést, hogy mennek-e vele. Nem tudom kiolvasni a leveléből, hogy csak egy gyerek mehetett vele, azt hiszem, mehetett volna Ön is... Nagyon nehéz lehetett Önnek választania, lehetetlen választás, hogy anya és apa között válasszon, de végül ebben a kényszerített választásban az édesapját választotta. Az anyukája ezt elfogadta ugyan, de abba nem akart belenyugodni, hogy a kapcsolatuk megszakadjon, nyilván ezért hívogatta minden nap. És Önnek igaza van: egy dolog valószínűleg tényleg (és nem mintha!!) nem változott: az édesanyja változatlanul ragaszkodott Magához, hívta, várta, kereste. Annyira ragaszkodott Önhöz, hogy még az eredeti döntését is megváltoztatta az Ön hatására, visszaköltözött a férjéhez, pedig - a leveléből az tűnik ki - nem is akart volna. Szóval szerintem sokat-sokat kellene beszélgetnie az édesanyjával úgy, hogy a feltételezéseit félredobja, és tényleg meghallgatja az ő verzióját. Kérdezze meg tőle, hogy mi is történt, kérje meg, hogy amennyire lehet, avassa be Önt, mert jelenleg úgy érzi, mintha Önt hagyta volna el... Szeretnék Önnek mondani még valamit, amit nem kérdezett.. És kérem, higgye el, hogy ha látszólag talán hideg is, amit mondok, valójában abszolúte nem az, nagyon is a megértés szándéka vezérel engem. Szóval: gondoljon bele, hogy az anyukája nem csak anya, hanem nő is, aki valamiért úgy érezte, hogy a párkapcsolatát nem tudja fenntartani, hogy nem tudja azt az életet élni, amit korábban. Próbálja meg az ő helyébe képzelni magát, képzelje el, hogy egy egy olyan párkapcsolatban él, amit valamilyen probléma miatt nehezen, vagy már sehogy sem visel el. Az anyukája nehéz döntés(eke)t hozott meg, hogy helyeseket vagy sem, azt nem tudom, de szerintem Ön sem tudhatja, mert nem ismeri az ő nézőpontját. De azt Ön is gondolja - hiszen itt is megírta -, hogy az apukájának nehéz természete van. Tudja - és kérem, ne haragudjon meg rám ezért túlzottan, hanem inkább gondoljon bele abba, amit mondok -, nem lehetnek mindig a gyerekek az elsők, mindig, minden határon túl, 25 éven is túl... Mert az anyukája élete nem csak a gyermekeié, hanem a sajátja is. Szóval hívja meg az anyukáját egy teára, és beszélgessen vele úgy, mint szomorú és kétségbeesett leány az anyjával (ezt már azt hiszem, megtette), de beszélgessen vele úgy is, mint egyik felnőtt nő a másikkal, aki megérti, hogy egy párkapcsolat hol ilyen, hol olyan, és sokszor képtelenül nehéz, vagy talán nem is lehet minden szempontból megfelelően dönteni, és aki ezért nem is ítélkezik túlságosan hamar, hanem csak kérdez és kérdez, és kivárja, míg a válaszok megérlelődnek. Üdvözlettel: Biró Eszter