Miért nem engedik?

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező! Leveléből érezhető a szomorúság és csalódottság, amely jelen helyzetben teljesen érthető. Szeretné unokáját látni, több időt (a szülőktől függetlenül is) kettesben vele tölteni, a korlátozás okát nem érti, ezért tehetetlennek érzi magát a szituációban. Igaza van abban, hogy lényeges, hogy a gyermek életében több kötődési személy jelen legyen, a nagyszülők szerepe pedig valóban fontos, nem csak a gyermek, hanem az egész család működése szempontjából. Ugyanakkor nem írt a körülményekről. A lánya vagy fia gyermekéről van szó? Korábban, a gyermek születése előtt milyen volt a viszonyuk? Milyen a viszony a házastárssal? Közel élnek egymáshoz, tehát fizikailag könnyen megoldható a láthatás? Az édesanya vélhetően otthon van még a gyermekkel. Van esetleg más segítsége? Nem bízzák Önre a gyermeket, de egyébként mennyire kérik ki véleményét a gyermekkel kapcsolatos kérdésekben? Mennyire aktív a kommunikáció Önök között? Ezek és még számos más kérdés is árnyalhatja a helyzetet. Levelében írja, hogy a másik nagyszülőkkel is hasonló a helyzet, tehát ez a korlátozás nem kizárólag Önnek szól, nem az Ön személyisége, vagy a magába vetett bizalom függvénye. A gyermek születésével tulajdonképpen szülő és új család is születik, új szabályokkal, határokkal, belső dinamikával. Egy 1 éves gyermek, bár már nem csecsemő, de fiziológiai és érzelmi működésében is erősen az anyához kötött. A korai anya-gyermek kapcsolatra jellemző szimbiózis ezidőtájt kezd oldódni, de hogy milyen ütemben és hogyan történik a környezet "beengedése" ebbe a burokba, azt számos tényező befolyásolhatja. Előfordulhat, hogy jelen esetben az anya, a szülőpár még nem áll készen arra, hogy éppen kialakuló, újonnan formálódó hármasuk határait meglazítsák, akár azért, mert még saját szerepeik is kialakulóban vannak, esetleg szoronganak az elengedés, a gyermek másra bízása gondolatától (ez első gyermeknél különösen gyakori), vagy személyes határaikat, megszerzett autonómiájukat féltik. Minden boldogsága ellenére (vagy inkább amellett) nehéz időszak ez az újdonsült anyának, aki tele van kételyekkel, hogy vajon jól csinálja-e, aki meg akar felelni saját, a környezete és a társadalomból érkező elvárásoknak egyaránt. Nehéz az apának is, aki a munkából hazaérve újabb kihívásokkal szembesül és talán önmaga is keresi a helyét az anya és a gyermek duáluniójában, valamint a megváltozott, átalakult párkapcsolatban. Ezek persze mind csak hipotézisek a rendelkezésre álló információ fényében. Azt tudom tanácsolni jelen helyzetben, hogy beszélgessenek sokat! Beszéljen a szülőknek az érzéseiről, minél személyesebben, úgynevezett "énközlésekben". Tehát ne vádolja őket, ne tegyen szemrehányást, hogy már megint olyan keveset láthatta a gyermeket, hanem mondja el őszintén, hogy a maga számára nehéz ez a helyzet, mert borzasztóan örül unokájának, nagyon szereti és szeretné, ha aktív és mély kapcsolat alakulhatna ki vele. Ugyanakkor biztosítsa a szülőket arról, hogy nehéz érzései ellenére tiszteletben tartja döntésüket és nem kívánja megkérdőjelezni szülői kompetenciáikat. Keresse meg, hogy miben és hogyan tudna a segítségükre lenni a gyermek körül. Mi lenne, ha maga nézne be hozzájuk, esetleg kísérné el őket a játszótérre, vagy vigyázna a gyermekre (akár a család otthonában) először csak rövid ideig, fél-1 órát (majd egyre hosszabban), amíg az anya bevásárol, vagy csak az emailjeire válaszol a másik szobában? Próbáljon alkalmazkodni hozzájuk, az ő tempójukhoz, igényeikhez, játékszabályaikhoz és higgye el, türelme előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét. Amit még fontosnak érzek: gondolja át saját élményeit. Milyen volt anyává válni? Milyen volt első gyermekével otthon? Magának könnyen ment a környezet felé a nyitás? Esetleg érezhetett hasonlót, lehettek hasonló, "önző" érzései, mint amilyet talán a szülők most éreznek? Mennyire volt könnyű beengedni az életébe édesanyját, anyósát? Mire vágyott akkor tőlük, mi volt az, amit megkapott és mit nem? Ön hogyan csinálná másként, jobban? Minden gyermek szerencsés, akinek szerető és gondoskodó nagymamája van, aki számára öröm a vele töltött idő és aki arra törekszik, hogy ebből minél több legyen. De szerencsés az a szülő is, aki mögött ott áll stabilan, szeretettel, az évek bölcsességével, türelmével és elfogadásával a segíteni kész idősebb generáció. Higgye el, a "burokból", a kezdeti "módosult tudatállapotból" kijőve, amikor az új család is már bejáratottan működik, előbb-utóbb ezt a maga családja is érezni és értékelni fogja! Nagymamaságához sok örömet kívánok!