Menthetetlen..?

A kérdés

Üdvözlöm! 22 éves lány vagyok. Majdhogynem egész életemben tisztában voltam vele, hogy valamiért más vagyok. 1-2 éves koromban váltak el a szüleim, de emiatt sosem szenvedtem hiányt semmiben. Sőt.. Nagyon korán rájöttem, hogy ebből előnyt tudok kovácsolni. Amit az egyik nem enged, azt a másik... Amit az egyiktől nem kapok meg, megveszi a másik. Sosem volt tipikus anya-apa lánya kapcsolat egyikőjükkel sem. Apámnak voltak ezirányban próbálkozásai, de sorra kudarcot vallott, egyszerűen tizenéves koromra már nem tartottam igényt arra, hogy a szüleimmel üljek le és meséljem el nekik a velem kapcsolatos dolgokat. Rettentően rossz gyerek voltam. A tanulmányaimmal sosem volt különösebb probléma, a magatartásommal annál inkább. Képtelen voltam megülni a seggemen, odafigyelni az órákon mert a legtöbb untatott, és a pokolba kívántam az egészet...Egyke vagyok, sokszor unatkoztam is otthon, semmi nem kötött le... Ez eddig teljesen normális, minden második ismerősöm ilyenekről számol be. Viszont én a szórakozást máshogy/máshol kerestem. Nyolcadikos koromban hobbiszinten szöktünk ki éjszakánként egy barátnőmmel, lopkodtunk vagy csak áthelyeztünk dolgokat a városban, "szellemjárta" helyekre mászkáltunk el.. Ezek a dolgok mindig az én fejemből pattantak ki. Az emberi kapcsolataimra mióta az eszemet tudom másként tekintettem. Voltak és vannak emberek az életemben akiket szeretek. De úgy őszintén igazán sosem érdekelt senki búja/baja, oldja meg magától. Kivéve ha bármilyen előnyöm származott a segítségből... Más örömének képtelen vagyok örülni, akaratlanul is azt nézem, hogy nekem abból mi a hasznom származik, ha semmi akkor csak a számat húztam magamban, és irigykedtem. Nem azért mert én nem voltam bizonyos dolgokban sikeres, mert nagyon is...Csak.. Nem tudom... Nagyon korán rájöttem, hogy "különleges(en ocsmány) képességem" van, bárkit kiismerek rövid idő alatt, és ezt arra használom fel, hogy manipuláljam az illetőt. Bármilyen helyzetben képes vagyok szemrebbenés nélkül hazudni, bárkiről legyen szó... Volt egy nagyon rossz korszakom 16-17 éves koromban. Rengeteg pénzt loptam otthonról, és a nagyszüleimtől is.. Sosem éreztem bűntudatot, mert úgy voltam, hogy ha egy hónapos karibi nyaralást megengedhetnek maguknak, akkor igazán ne fájjon "áldozni" az unokájukra... Amikor már átléptem egy határt, és ezekkel a dolgokkal szembesítettek, egyszerűen addig kevertem-kavartam a dolgokat, és zokogva megbántam, hogy mindenki elhitte hogy a helyzetnek csak áldozata vagyok, és mindenki hibás csak én nem. Sosem szégyelltem magam, csak kínosnak tartottam a számonkérést... Leérettségiztem, szép eredménnyel, "természetesen" ott is csaltam.. Elkezdtem egy főiskolát, elköltöztem Budapestre. Egy ideig lekötötött. Fél évig. :) De elegem lett. abból hogy nem csinálhatom amit akarok, mert kötelezettségeim vannak és nincs elég keretem sem. Magamtól jött az ötlet, hogy prostiként kezdjek "hatalmas" karriert külföldön. A mai napig nem tudok felmutatni semmit abból a sok ezer euróból, amit 1-1 ilyen utazásomon kerestem, mindig elbasztam és elbaszom valamire... Sok lánnyal találkoztam, sokat beszéltek, hogy őket mennyire megviseli ez a "munka". Engem nem. Egyszerűen mintha két különböző ember élne bennem. Amikor az egyik jelen van akkor a másik nincs. Természetesen erről nem tud senki, tökéletes "alibit" csináltam. Hogyhogynem... :) Van párkapcsolatom, lassan 2 éve, már az összeköltözés kapujában állunk. Szeretem, és minden tökéletes vele, ő az első olyan ember, aki a fent említett tulajdonságaim mellett is elfogad... Talán mert őt is manipulálom.... De Nem attól félek, hogy elveszíthetem, és fájdalmat okozhatok neki, hanem max attól, hogy ha egyszer vége lesz, akkor hogyan tovább? Nehogymár erre valaki azt mondja hogy normális vagyok... Ha valaki fájdalmat okoz nekem, akkor minden erőmmel azon vagyok, hogy bosszút álljak, és nem válogatok az eszközökben.. Nem érdekel mi lehet a következménye. Ne fizikai bántalmazásra gondoljunk. Annak sosem láttam értelmét.... Egy kérdés van, amire nem tudok válaszolni... mi lesz velem 20-30 év mulva? Mikor jön el az az idő, hogy nem lelem örömem abban hogy irányítok mindent és mindenkit, mikor fogom érezni a tetteim súlyát? Legjobban a barátomat féltem, mert tudom, hogy a háta mögött bármikor képes lennék fájdalmat okozni neki... Hiába nem az a célom az adott dologgal...