A kérdés
26 éves srác vagyok. Egész életemben a szülői házban éltem. Nagy szeretettel voltam körülvéve. Diplomás informatikus vagyok, de a tudásom nem sokat ér, hiába voltam okos gyerek. Diploma után voltam munkanélküli is. Egy éve meghalt apukám. Kb. azóta vannak ugyan munkahelyeim, de nagyon rosszul keresek. A tudásom kevés hozzá, hogy felmenjek Pestre dolgozni. Félek is a költözéstől, kötődöm a lakhelyemhez. Itthon vannak konfliktusok, de anyukám inkább megfolyt a túlféltésével, és szeretetével. Abszolút önállótlan vagyok, nem igazán értek semmihez sem, amire lehetne építeni. Párom se volt még, de az is esélytelen. Depressziós is vagyok. Egyáltalán nem támogatnak már a fejlődésben csak a szinten maradásban. Szeretném megkérdezni, hogy értéktelen munkaerőként, esetlen, önállótlan pasiként, sok szorongással, ilyen anyagi háttérrel van-e még esélyem továbblépésre, költözésre, idővel párra, családra? Vagy mivel ellustultam életem elejét, fogadjam el, hogy nekem csak ennyi jutott, és veszettem?A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Kérdező! Amikor fiatal az ember, azt gondolja, hogy minden lépésének óriási következménye van, amit már nem is lehet módosítani. Biztosan van ebben is igazság és tényleg, ha valaki már fiatalon megtalálja az útját, a szakmáját , a párját gyorsabban halad előre, de ez mit sem jelent. A mindennapi élet azt mutatja nekünk, hogy amíg az ember él, addig van is lehetősége alkotni, újítani, a meglévő képességeit és tapasztalatait másképpen kódolni. Vannak történetek, melyek úgy kezdődnek, hogy minden beindult, halad az ember előre, majd egyszer csak történik egy baleset, háború, haláleset és lehet, hogy hosszú évekre nem találja újra az útját. Vannak emberek, akik nagyon mélyre kerülnek, drog, alkohol , trauma vagy más hatására, majd egyszer csak belátnak valamit és átalakítják az életüket és olyan szinteket ugranak meg, amit mások életük végéig sem. Azt gondolom, hogy minden tanít bennünket, a jó események arra, hogy milyen szép és csodás a világ, hogy érdemes élni, tanulni és kapcsolódni. A rossz dolgok is tanítanak bennünket, nagyon sok dologra, újrastrukturálni, új készségeket elsajátítani, türelemre, alázatra és nagyon sok mindenre, amit itt nem tudok megemlíteni. Egyszóval, Ön most egy élethelyzetben van, melyre jellemző a gyász, az önállótlanság, a félelem, az öntisztelet hiánya és az is, hogy van munkahelye, elvégzett egy iskolát, van anyukája, de sehol sem írja, hogy ennek így is kell maradnia. Először is vizsgálja át mikként került ebbe az állapotba, majd utána azt is nézze át, hogy mely lenne az az első lépés, amit megtehetne önmaga érdekében. Ki tudna ebben segíteni, mi lenne a jó időzítés, milyen helyszínen tenné ezt meg stb. ? Biztos vagyok benne, hogyha meghatároz egy konkrét célt, bármilyen terület legyen is az és elkezd azon aktívan dolgozni, előrébb fog jutni, sokat fog tanulni, megváltozik a szemlélete és már az érzései sem lesznek ilyen szomorúak. Érdemes szakember segítségét is kérni, mert így olyan dolgokra is ráláthat, amire egyedül nem biztos, hogy rá tud nézni. Semmiképpen sem adja fel, rengeteg lehetősége van, csak egyenlőre Ön nem látja azokat, itt az ideje, hogy feltárja, addig meg se álljon, amíg minden kérdésére nem tud legalább 3-5 alternatívát adni. Kívánom, hogy sikerüljön másképpen tekinteni önmagára, a körülményeire és a jövőbeli lehetőségeire is. Olvashat különféle önéletrajzokat, blogokat, ahol ráláthat mások változásaira és mikéntjeire. Üdvözlettel, Balázs Nelli