A kérdés
Nagyon sokat dolgozom, mivel egyedül élek, eltartok (tartottam) egy iskolás gyermeket, magamat, a háztartásomat. Férjem 2013-as halála óta komoly kapcsolatom nem volt, csak több próbálkozás, aminek mindig az lett a vége, hogy erre nekem semmi szükségem és elegem van a szerencsétlenkedésből. Néha úgy érzem, belepusztulok, hogy nem kapok senkitől egy kedves szót, egy simogatást, csak a teljesítményt és a pénzt várja el tőlem mindenki. Annyira gyűlölöm már a körülöttem levő világot, hogy már a belőle kilépés is foglalkoztat, de ehhez nem vagyok elég bátor. Fáradt a lelkem, nem tudok semminek örülni, nem tudok könnyed és felszabadult lenni, torz arccal és lélekkel húzom az igát. Nem tudok sírni, bár az segítene. Ez az egész nem ennyire egyszerű, de itt nincs alkalom többre. Antidepresszánst szedek több éve, már hozzászoktam. Agyonnyom ez a helyzet. Várom a válaszát: ÁgiA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Ági! Ahogy olvastam a sorait, egyből az jutott eszembe, igaza van, így nagyon nehéz élvezni az életet. Biztosan megterhelő a helyzete, de nagyon kemény is lehet magával, ha jól látom. A kedves szavakat megtudja adni magának, gondoskodik önmagáról, ad magának apró dolgokat, amikkel kicsit könnyebb lenne? Elismeri, hogy mire képes egyedül? Az elmúlt évek kemény munkája, a pénzkereset, a létbizonytalanság be tudja keményíteni az embert, ilyenkor racionálisan csak arra koncentrálunk, hogy "túléljünk". Ilyenkor a vágyak, a női lágyság háttérbe szorulhat, de ezeket lassan vissza lehet hozni és meg lehet tanulni újra élvezni az életet. Varázsütésre nem fog menni, de apró lépésekkel vissza lehet találni magunkhoz. Igen, "lehet segíteni ezen", válaszolva a kérdésére. Érdemes lenne azzal kezdeni, hogy hol töltődik fel, miben lel örömet? Minden nap szánjon időt arra, hogy végez valamit, ami feltölti, s kérem, vegyen igénybe mielőbbi segítséget, hogy könnyebb legyen az út. Minden jót kívánok, Kőpataki Katalin