A kérdés
Tisztelt Pszichológus! A kérdésem röviden: Hogyan lehet rávenni valakit arra, hogy mondja el, mi bántja? 33 évi házasság után egyszer azt mondtam: elég!! Elég a sok igazságtalan bántásból, megalázásból, félelemből amit a férjemtől kaptam, s úgy döntöttem, elhagyom az otthonunkat. A döntésemet az is megalapozta, hogy már kezdtem beteg lenni, és tudtam, hogy ez a sok stressztől van. S ha még sokáig maradok, megbetegszem, munkám nem lévén, ki leszek teljesen szolgáltatva a férjemnek. A személyes dolgaimon kívül semmit nem vittem magammal. Van egy 24 éves fiam, akivel mindig jól megértettük egymást, soha nem volt semmi konfliktus közöttünk, mindig udvarias, kedves, tisztelettudó volt velem. A fiamat nem vittem magammal, nem azért mert nem akartam, hanem mert én sem tudtam hová megyek, mit csinálok... Végül, a szülői házba költöztem, ott laktam egy darabig, és aztán külföldre költöztem dolgozni. Később mondtam neki, jöjjön ki hozzám, de nem jött. A férjem, mikor megtudta, h külföldre mentem dolgozni, azt írta sms-ben, számukra én meghaltam, és ne is keressem a fiamat. Hogyan lehet az:, mikor később, találkoztam a fiammal az egyetemen, ahol tanul, beszélgettünk, beültünk egy étterembe, megvacsoráztunk. Minden normálisan történt. Másnap hazament az Apjához, gondolom elmondta neki, hogy találkoztunk. Két hónap múlva ismét elmentem a fiamhoz, s nem ült be velem sem étterembe, sem sehová. Alig tudtam vele beszélgetni, mert beszélgetni sem nagyon akart velem. Hiába kérdeztem, mi történt, mi a baja, semmit nem mondott. Illetve annyit: "mert így döntöttem". Utána kb. 1 évig nem vette fel a telefont, aztán egyszercsak fölvette. S utána 2-3 naponta felhívtam és beszélgettünk úgy, mint régen. Megkérdeztem tőle, mi volt ez az 1 év, míg nem vetted fel a telefont? Annyit mondott: "Mit tudom én, Anya." Nem firtattam tovább a dolgot, örültem, hogy végre ismét jó a kapcsolat. Ez tartott tavaly decemberig. S ebben az évben hívtam volna h Boldog Új Évet kívánjak, és nem vette fel a telefont. Most az a helyzet, hogy ha hívom, kinyomja a telefont. Egyszerűen nem értem, mi van? Illetve sejtem, valószínű az Apjával nem akar konfrontálódni, s mindent úgy csinál, ahogy azt az Apja szeretné. Hogyan lehetne rávenni, hogy találkozzunk és mondja el, mi bántja? Mit és hogyan kommunikáljak felé?? Nem szeretném elveszíteni a fiamat! Nagyon szeretem Őt, s tudom a lelke mélyén Ő is szeret, csak most nem tudom, mi történik?? ÜdvözlettelA pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Édesanya! A szülők különválására a gyermek is reagál, (életkortól függetlenül) is sokféle fantázia veszi körül számára ezt az időszakot. Különböző érzéseket élhet meg: önmagát okolja, bűntudatot, dühöt, haragot érezhet. A szituáció neki is egy veszteség, tehát gyászfolyamatot előidéző, hiszen az egyik szülő őt – akármilyen indokkal is és akarata ellenére – elhagyta. A hosszú idő után bekövetkezett viszontlátás valószínűleg örömteli és vágyott lehetett fia számára, ugyanakkor negatív érzéseket is előhívhatott, a régen megélt haragot, cserben hagyatottság fájdalmát felidézhette. Mindez természetes. Lényegesnek tartanám, hogy vegye figyelembe, a gyermeke egy folyamaton megy keresztül. Nem lehet könnyű számára az új élethelyzethez alkalmazkodni. Viszont nagyon pozitív, hogy a fiával való kapcsolatában időnként gyermeke is jelzi: nem teljes az elzárkózása. Adjon neki időt, hogy érzései letisztulhassanak! Semmi esetre se erőltesse a találkozást, beszélgetést; elég, ha valamilyen formában tudatja vele, hogy ha keresi Önt, az ajtaja mindig nyitva áll előtte! Leveléből nem derül ki, azóta milyen a kapcsolata gyermeke édesapjával. Fontos lenne rendezni a régi sérelmeiket, elvarrni a szálakat. Vajon azóta leültek-e beszélni a valamikori problémáikról, a távozása okairól? Ha az édesapa számára tisztázódna a korábbi és az aktuális helyzet, az olyanfajta megnyugvást jelenthetne, amivel bátran engedné az Ön irányába gyermeküket. Sokszor előfordulhat, hogy a szülő szavakkal támogatja a gyermekét a másik szülőhöz való közeledésre, a gyermek mégis úgy érzi, azzal csalódni fog benne a felnőtt, rosszul esik majd neki, ha a „másikat választja”, önmagát „hálátlannak” élheti meg… mégha csak egy tea melletti csendes beszélgetésről van is szó. Ennek a lojalitáskonfliktusnak a feloldásához mindenképp javasolnám, hogy Önök, felnőttek is tisztázzák a történéseket és érzéseiket egymással. Gyermekükről ezzel hatalmas teher kerülhet le, ami könnyebbé teszi a nyitást Ön felé. Minden jót kívánok! Üdvözlettel, Porkoláb Márta