kapunyitási pánik vagy más?

A kérdés

Üdvözlöm! 25 éves leszek hamarosan, a problémám már lassan 2 éve tart. Egyetem befejezése után leköltöztem a barátomhoz egy vidéki városba. Az egyetlen alapom abszolúte érzelmi (a híres-nevezetes szerelem) volt, hogy otthagyjam a fővárost, bármennyire is nehéz szívvel tettem. Itt azonban úgy tűnik, hogy lehetetlen elhelyezkedni a szakmámban (gyógypedagógus). A másik út a határ másik fele lenne, ami bár minden ember számára rendkívül csábító, én mégis úgy érzem, hogy nekem sosem fog sikerülni. Már több mint 1 éve tanulom a nyelvet, de úgy érzem, sosem fogom annyira magam felhozni, hogy kinn is gyerekekkel foglalkozzam. Másik problémám, hogy mivel a családom sosem tudott anyagilag segíteni, egyetem alatt is saját magamat tartottam el, most viszont gyakorlatilag "kitartott" lettem. Sosem élek vissza a helyzettel, de rendkívüli módon frusztrál. Viszont bevallom, úgy érzem, nem azért öltem bele sok-sok pénzt és energiát a diplomámba, hogy aztán gyári munkásként tengődjek. A barátom nagyon támogató, de tudom, hogy ő igazából a határon túli munkahelyet akarja nekem, továbbá így tudnám a családomat is segíteni. Mindezek ellenére nekem viszont hiányzik a "régi" életem, a barátaim, és a fővárosban pillanatok alatt találnék állást, tudom jól. Kicsit úgy érzem, hogy feláldoztam a szerelemért az életem, és nem vagyok benne biztos, hogy ez így jó. Egyre gyakrabban érzem kilátástalannak a helyzetem. Úgy érzem, hogy egyáltalán nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretném, és tudattalan nyomást is érzek a szeretteim részéről. Nagyon felháborító, hogy nehezen tudok "megalkudni"? Ön szerint nem ártana felkeresnem egy szakembert vagy bizakodjak, hogy lesz jobb is??? Már belefáradtam.