Felnőtté válás

A pszichológus válasza

Kedves kérdező!

Kedves Kérdező, a levele alapján úgy fest, hogy gyermekkorában nem volt lehetősége az élet nehézségein edződnie - ne nagyon sajnálja.... Talán hagyhatott volna az édesanyja több feladatot Önre, de nem biztos, hogy a problémái abból származnak, hogy ezt nem tette. Őszintén szólva a kitartás sokszor csak akarat kérdése - kivéve persze, ha valakinek komolyabb pszichiátriai betegsége van. Ha Ön csak 1 hónapot dolgozott, majd feladta, akkor feltételezem, hogy még a szülei tartják el, hiszen ha igazán nehéz anyagi helyzetben volna, akkor az erősen motiválná. Javaslom, hogy kezdjen "lázadni", azaz a kényelmét feladva olyan munkát keresni, amivel függetlenítheti magát, legalább annyira, hogy felnőtt mértékben szállhasson be a család és önmaga fenntartásába. Persze hogy szembe lehet menni a rossz sémákkal: Önnek nem kell elfogadnia, hogy az édesanyja kivegye a kezéből a feladatokat, levegye a válláról a felelősségeket, 16 évesen sem lett volna muszáj, hacsak a szülei nem volak nagyon szigorúan és kíméletlenül korlátozóak. Talán 22 év elteltével már az édesanyja sem fog nagyon tiltakozni, ha a kisfiából felnőtt férfi válik, aki viseli a hétköznapi terheket, azaz levesz róla bizonyos feladatokat. És szerintem ha kitartóan dolgozik, még akkor is, ha ez kezdetben megterheelő, akkor érvényesebben fog tudni gondolkodni arról, hogy merre tovább, mit is lenne tanulni érdemes. Ahogy ezzel párhuzamosan várhatóan megnő az önbecsülése, javul az anyagi helyzete, az talán fel is készíti arra, hgogy legyen bátorsága párkapcsolatba kezdeni. Nem fogja elrontani a dolgait, főképp, ha lépésről lépésre halad, és nem akar most hirtelen mindent egyszerre megoldani. Beszélje meg azt a helyzetet valaki olyannal, akinek a véleményében megbízik, idősebb testvér, szülő, barát. Vajon ők mit mondanak, hogy mit tegyen? Ha nem megy ezen az úton a változtatás, pszichológus segítségét is kérheti. Üdvözlettel: Biró Eszter