A kérdés
1000 karakterben nehéz megfogalmazni a terápiámat, amelyben megélhettem a kapcsolódás pozitív élményét és beleszerettem a pszichológusomba. Miért? Mert heti 1 órában többet kaptam tőle, mint bárki mástól. Sokáig folytattuk így, segíteni akart nekem a felépülésemben. Jó úton haladtunk. Amíg mellettem állt, egyre jobban lettem - de ez megfordult az elszakadásra. Teljesen összetörtem lélekben akkor. Soha nem voltam ilyen. Mindig erős és összeszedett voltam, sosem szorultam senkinek a támogatására. Most sem fogok. Nagyon nehéz volt mindenkinek az egész helyzet és a terápia abbahagyása is. De az már a múlt. Lehet, hogy nem egészséges, de lélekben még mindig meg tud nyugtatni - akár mennyire nehezek is a mindennapjaim -, ha felidézem a személyét, az intellektusát, a közvetlenségét, a kedvességét és a mosolyát. Kivételes embernek tartom, én szertettel gondolok rá. Remélem boldog az élete és bízom benne, hogy egyszer még felém fordul és segít majd, hogy a rossz érzések helyére jó kerüljön.A pszichológus válasza
Kedves kérdező!
Kedves Levélíró, nagyon szép, amit ír, különösen, hogy emlékszem azonos jeligével feltett korábbi kérdéseire is. Fontos, hogy fel tudja idézni a pszichológusát, gondolatait, az általa nyújtott biztonságot - ez mutatja, hogy a tőle kapott fontos dolgokat a terápia lezárultával is meg tudta őrizni. Hasonlóképp "beszélget" sok ember a már elveszített szeretteivel, ami mutatja, hogy a kapcsolat nem szűnik meg akkor, amikor már nincs mód valakivel találkozni, hanem az érzelmek területén, megváltozott formában, fantáziában tovább folytatódik, "belsővé válik". Azt hiszem, enélkül nem is igen lehetne elviselni a nagy elválásokat, búcsúzásokat, szakításokat, az élet végességét. Nem tudom, mit kívánhatokÖnnek; nyugalmat, egyensúlyt mindenképpen. Üdvözlettel: Biró Eszter