Kitartás, ragaszkodás, függés - a társfüggőség, mint életcsapda

Hajlamosak vagyunk arra, hogy egy függőséget csak akkor nevezzünk problémának, ha valamilyen szerfüggőséggel állunk szemben, pedig egyre gyakoribb, hogy függőség alakul ki telefontól, sorozatoktól, társaktól, párkapcsolattól.

A függő viselkedés mint megküzdés

A függőségek segítenek abban, hogy eltávolodjunk önmagunktól, segít elkerülni így a valódi problémákkal való szembenézést is. Ez egy természetes reakció, hiszen nem szeretnénk kitenni magunkat fájó, sebesülést okozó helyzeteknek. Olyan viselkedésformákat alakítunk ki, és rögzítünk akár hosszú távon, amelyek segítségével megkímélhetjük magunkat. Ugyanakkor ezek a viselkedések, mint megküzdés vannak jelen, nem a probléma megoldásához, csak a pillanatnyi elkerülésükhöz segítenek minket hozzá.

Társfüggőség és/vagy kapcsolatfüggőség?

 A hétköznapi nyelvben a társfüggőséget és kapcsolatfüggőséget hasonló értelemben használjuk pedig más jelenségre vonatkoznak.

A társfüggőség alatt nem a párkapcsolatoktól való függést értjük, hanem a társ függőségétől való függést. Idegen kifejezéssel kodependenciaként hallhatjuk, ami jobban sejteti a jelentését, egyfajta „együttfüggésre” utal. Az érintett személy olyan viselkedéses függőséggel néz szemben, aminek a tárgya a társa egyik szokása. Ilyen lehet az alkoholizmus, a szerencsejáték, dohányzás. A kodependens személy a függő társának a felügyelőjeként, megmentőjeként vesz részt a függőségben. Paradox módon a kodependens egyén fenn is tartja a jelenséget, hiszen így a függő személy nem jut el odáig, hogy szembenézzen a tettei következményeivel, hiszen a társa sok kellemetlen helyzetből kimenti- pl. betelefonál a függő munkahelyére, hogy beteget jelentsen a párjának, elvégez helyette feladatokat, adósságot rendez.

A társfüggőség gyökerei

A társfüggőség általában tanult viselkedés. Az egyén gyermekkorába azt tanulja meg, hogy az alárendelődését értékelik. Az lett jutalmazva, ha a másik szükségletét helyezi előtérbe. Önbecsülése a megfeleléshez kötött. Gyakran találkozunk azzal, hogy valamelyik vagy mindkét szülő szintén rendelkezett függőséggel, ami miatt már gyerekként extra felelősséget kellett vállalnia, feladva saját érdekeit, háttérbe szorítva a szükségleteit.

Önfeláldozás, összeolvadtság, éretlenség

Felnőttként pedig egy kapcsolatban újra tud aktiválódni az önfeláldozás sémája. Túlzott hangsúly lesz azon, hogy a mindennapi szituációkban önként megfeleljen társa igényeinek. Bűntudatot, önzést érezhet, ha nem segít, úgy tűnhet, egyedül ő tehet a társáért. Arról szól tehát az élete, hogy társa kapaszkodója legyen. Gyakran együtt jár azzal a hiedelemmel, hogy a vele összefonódott egyén bírná ki, vagy nem boldogulna a másik folyamatos támogatása nélkül. Ez pedig az összeolvadtságon keresztül éretlenséget eredményezhet. Ez azért lehet hátrányos és veszélyes, hiszen a a kodependens egyén nem lesz képes autonóm módon működni, nem tud kialakulni a saját individuuma, csakis a társa relációjában tudja magát meghatározni.

A másikért, szeretteinkért való felelősségvállalás, aggódás egy természetes reakció. Ugyanakkor a túlzott bevonódás azt a következményt vonja maga után, hogy a kodependens személy saját szükségleteit a háttérbe szorítja. Elhanyagolhatja a munkáját, saját egészségét, érzelmi szükségleteit, határait.

A társfüggőségtől az érett személyiség felé

Nehezen ismerhető fel a társfüggőség, mert észrevétlenül csúsznak át az alábbi gondolatok, hiedelmek egymásba: ki kell tartani egymás mellett, a kapcsolatért meg kell dolgozni, akár meg is kell szenvedni érte. Hosszú út vezethet odáig, hogy a kodependens személy bűntudat nélkül ki tudja mondani, hogy a másik tetteiért, viselkedéséért, esetleg határhúzás esetén a másik negatív érzelmeiért, gondolataiért nem ő felel.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy egy jó párkapcsolatban nem kell megmenteni senkit, két önálló, autonóm fél lesz társa egymásnak, melyben egyensúlyban van a kölcsönösség. Előfordulhat, hogy nincs is olyan helyzet, ami megmentő szerepet kívánna, vagy ha van is, a nehézséggel küzdő fél többet és jobban akar magáért tenni, mint amennyire azt a társától elvárná, így a társa sem kényszerül túlzott felelősségvállalásra a kapcsolatban. Elsősorban mindenki magáért felel, amin keresztül a párkapcsolat is stabil alapot kaphat.