Elég a halogatásból! Az időbeosztás művészete – elsősorban diákoknak

A kezdet jó, mármint az elhatározás. Elhatározás nélkül meglehetősen esetleges, hogy egyáltalán neki fogunk-e valaminek. De sajnos sokan tapasztaljuk, hogy az elhatározás önmagában még kevés. Érdemes az elhatározást egy kicsit konkrétabbá tenni, időt szánni, annak tudatosítására, elképzelésére, hogy milyen haszonra számíthatunk. Ha sikerül a célunkat elég vonzónak és elég közelinek beállítani, azzal növelhetjük a motiváló erejét.

Tehát a nagy átfogó céljainkat, mint például a sikeres érettségi vagy a diploma megszerzése, bontsuk fel kisebb egységekre (pl. egy tárgy, dolgozat, cikk elkészítése), az adott feladatot pedig belátható napi szakaszokra osszuk. Vagyis készítsünk olyan tervet, amiben napra, ha szükséges, akár órára, percre megtervezzük a haladási ütemet. Percekre vonatkozó időbeosztásra akkor lehet szükség, ha nagyon nemszeretem dolog áll előttünk. Arról viszonylag könnyű meggyőzni magunkat, hogy 10-20 percet rászánjunk egy tananyagrészre, és általában az idő rövidségével együtt képesek vagyunk növelni a ráfordított figyelem intenzitását is. Az így megtapasztalt eredmény pedig hozzásegíthet a kezdeti ellenállás legyőzéséhez. A beosztás ugyan felemésztette időnk egy részét, de megtérül majd, mert a részletes terv által ellenőrizhetővé válik a haladás. Végül az előkészület utolsó részeként képzeljük el, hogy amennyiben sikerül az aznapra eltervezett résszel végezni, mivel jutalmazzuk majd meg magunkat!

Általános hiba, hogy a tervkészítésénél megreked a folyamat, nem sikerül ténylegesen hozzáfogni az íráshoz, a tanuláshoz. Ilyenkor segíthetnek az emlékeink. Idézzük fel, hogy volt anno, amikor sikeresen abszolváltunk egy feladatot! Ha sose volt még (!) ilyen, most kell a rendszabályokat kialakítani. Meg kell találnunk azt a helyet (saját szoba, íróasztal, könyvtár, árnyas kert/park kerti asztallal, paddal és madárcsicsergéssel…), ami a leginkább tanulásra ösztökél, és a legkevésbé hagyja elterelődni a gondolatainkat. Én bizonyára kiiktatnám magam az alkotás, tanulás idejére a világháló fogságából is, de lehet, hogy ezt a digitális bevándorlóságomból fakadó tanácsot az Y és Z generáció tagjainak felesleges mondanom, úgyse képesek/akarják betartani. A viszonylagos állandóság a térben és az időben energiát takarít meg azon egyszerű oknál fogva, hogy a szokás nagy úr. A megszokott hely, póz elfoglalása után szinte automatikusan beindulnak az agytekervények. A többi bevált tanulást kísérő jelenségen sem érdemes változtatni, hacsak nem vallottunk velük korábban kudarcot. Vannak, akik megszokták, hogy tanulás közben zene szól a háttérben, mások a viszonylagos csendet keresik. Egyesek kifejezetten szeretik tanulással kezdeni a napot, sokan inkább azzal zárják. Mindegyik forma egyaránt eredményes lehet.

Ahhoz, hogy a feladatvégzés hatékonysága ne romoljon, rövid szüneteket kell beiktatni. Ezek alatt csökkentsük izmaink fizikai merevségét, adjuk meg az agynak a szükséges oxigént, szervezetünknek a folyadékot, egyszóval vegyük figyelembe a szükségleteinket, de arra ügyeljünk, hogy ne zökkenjünk ki egészen a folyamatból, mert akkor kezdhetjük elölről a tanulásra, írásra való ráhangolódást. Az adott tanulási szakaszt aztán zárjuk a tervvel való összevetéssel, hogy érvényesülhessen a pozitív visszacsatolás. A megfelelő részeredmény csökkenti a feladathoz kapcsolódó stresszt, magabiztosságot kölcsönöz, megerősítőként hat, és erőt ad a további tanuláshoz, arról nem is beszélve, hogy várnak a valódi vagy képletes jutalomfalatok is. Ha meg az önellenőrzés alapján láthatóan nem értünk el kellő haladást, korrigálásra, újratervezésre van szükség.

A gondos előkészületek ellenére előfordulhat, hogy mégse kezdünk bele, újra meg újra elakadunk, ismét csak halogatunk. Ilyenkor ismét a kezdetekhez kell visszatérni. Nézzük meg, hogy valóban él-e az elhatározásunk, vizsgáljuk át céljainkat. Tegyük fel a kérdést, hogy mit veszítenénk a kitűzött cél elérésével, milyen negatív változások várhatóak. Lehet, hogy szeretnénk megnyújtani a diák létformát, nem is olyan vonzó munkára, keresetre váltani az ösztöndíjat…??? Emellett ellenőrizzük azt is, megfelelő környezetet alakítottunk-e ki magunknak, lehet, hogy kényelmetlenség áll a halogatás mögött. Előfordulhat, hogy túlzottak az elvárásaink, annyit ütemeztünk be egy napra, ami reálisan nézve nem kivitelezhető, olyan mértékben szeretnénk tökéleteset alkotni, vagy épp annyira félünk az esetleges kudarctól, hogy ezek valamelyike bénít.

Összefoglalva az alábbi körfolyamat megvalósulásával jutunk egyre közelebb a célunkhoz: -> elhatározás -> tervezés = részegységekre bontás -> feladatra hangolódást segítő környezet kialakítása, fenntartása -> feladatvégzés közben rövid szünetek beiktatása -> egységenként a tervvel összevetés -> haladás tovább a tervek szerint vagy újratervezés.

Ne habozz tehát megtenni az első lépést célod elérése érdekében, hisz a kínai közmondás szerint a tízezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik. Aztán meg, ha arra van szükség „ne félj egy nagy lépést tenni, a szakadékon nem jutsz át két kis ugrással”, mint ahogy ezt már David Lloyd George is ajánlotta.   

Sok sikert a cél eléréséhez vezető úton! Dr. Rostás Rita