Egy pszichológiai találós kérdés – és a placebo

Placebónak hívjuk azt a kezelést, ami a kezelt személy hiedelmével ellentétben, a céltünetre nézve orvosi értelemben hatástalan. A placebo-hatás számtalan tünet és kezelés esetén hatalmas: idézhetünk elő allergiás bőrtünetet ártalmatlan növény levelével való simogatással, és remissziót (bizonyos esetben) rákos megbetegedés esetén. Említésre méltó, hogy nagyon gazdag és alapos az irodalma annak, hogy az összes jelenleg ma használatban lévő antidepresszáns a depressziós tünetek szempontjából nem hatásosabb lényegesen, mint a placebo-kezelés. Ez nem azt jelenti, hogy az antidepresszánsok (pl.: a triciklikus és a szelektív szerotoninvisszavétel-gátlók egyaránt) hatástalanok lennének, hanem azt, hogy a depresszió szempontjából nem segítenek lényegesen többet, mint egy hatóanyag nélküli drazsé. Ugyanakkor rengeteg komoly és káros mellékhatásuk van, pl. elhízás, kopaszodás. Ez az írás nem az antidepresszánsokról fog szólni, csak illusztrációként megemlítettem.

Napi négy placebótabletta hatásosabb, mint kettő. A drágább placebo hatásosabb, mint az olcsó, és a több mellékhatást okozó hatásosabb, mint a mellékhatás nélküli.

Vannak orvosi helyzetek, állapotok, amikor a placebo-kezelés teljesen hatástalan, az orvosi, farmakológiai beavatkozás pedig hatásos, végeztek ilyen vizsgálatokat több különböző fertőzéssel, pl. vírusos influenzával.

Következzék a találós kérdés: Vegyünk egy csoportnyi embert, akik mind álmatlanságban szenvednek, és jelentkeztek egy tudományos vizsgálatra, amiről úgy tudják, hogy az alvás közbeni mozgás és az álomtartalmak kapcsolatát vizsgálja. Az embereket véletlenszerűen három csoportba osztják. Az első csoport egyszerűen átesik a vizsgálaton, hívjuk őket kontroll-csoportnak. A második csoport tagjai kapnak egy pirulát, amiről a vizsgálat vezetői azt hazudják nekik, hogy megnyugtatja, ellazítja őket. Valójában placebót kapnak, hatóanyag nélküli tablettát. A harmadik csoport tagjai is egy pirulát kapnak, amiről azt hazudják nekik, hogy élénkítő hatású. Ez a tabletta is hatóanyag nélküli. A pszichológusok által szervezett kísérletek döntő többségére ez amúgy is igaz, hogy félrevezetik a résztvevőket, valami hazugság, ferdítés, elhallgatás van bennük.  Ezeknek a félrevezetéseknek az elsődleges célja nem a pszichológus szórakoztatása, hanem, hogy a résztvevők ne alakítsák az eredményeket saját elvárásaikkal. Ez az a pont, amikor a kedves olvasó megtippelheti, mi lett a hatása/eredménye a kísérletnek, mintegy lemérve saját pszichológiai érzékét, intuícióját, tudását. Milyen változások történtek a résztvevők alvási szokásában?

Ez itt a gondolkozási idő „helye”.

A következő történt: a második csoport tagjai, azaz akik azt hitték, hogy a szer, amit kaptak, nyugtató, ellazító hatású, még az általuk megszokottnál is, és a kontrollcsoporthoz képest is, rosszabbul, kevesebbet aludtak. A hármas számú csoport tagjai, azaz akik „élénkítő szert” kaptak, viszont könnyebben és többet tudtak aludni, csökkentek az inszomniás tüneteik.

Mi lehet ennek egy magyarázata?

A krónikus álmatlanság tipikus dinamikája, hogy az illetőt már lefekvés előtt foglalkoztatja az alvás, az alvás kudarcának gondolata. Ez fokozható a másnapi teljesítmény várható leromlásának fantáziájával. „Ha most sem fogok tudni aludni, holnap megint olyan leszek, mint akit kimostak, pedig holnap lesz a meghallgatás/ellenőrzés/leadási határidő/tanfelügyelő”. A szorongásszint megemelkedik, és ez tovább nehezíti az álomba zuhanást, mivel a szervezet átáll készenléti üzemmódba. A kialvatlanság másnapra lenyomja a hangulatot, az életelégedettséget, az örömképességet, ami előhívja/hangsúlyozza/gyakoribbá teszi a negatív tudattartalmakat, hatva ez által az önértékelésre, ami pedig visszahat a hangulatra. Ez a depresszív állapot szabotálja az alvási képességet, a depressziós tünetcsoportok egyik vezető tünete, kritériuma az alvászavar. Mindez még tovább ontható egy teljesítmény-keretezéssel: „erre sem vagyok képes, hogy időben lefeküdjek/elaludjak”.

Visszatérve a kísérletünkre: az élénkítőszeres csoport, mikor az este közeledtével észleli magán, hogy „aludnom kellene, de nem vagyok álmos”, a bevált, önmagára vonatkozó indoklás helyett (pl.: „mert már megint ezen rágódok, ahelyett hogy aludnék”) egy kézenfekvőbb okot használ: „nem vagyok álmos, hiszen olyan gyógyszert kaptam, ami ébren tart”. Mivel nem indul be a szorongás-kör, ezért egész könnyen el is alszik. Ezzel ellentétben az ál-nyugtatót kapó csoport a szokásosnál is tovább forgolódik az ágyban, mivel „hát nem igaz, még így sem tudok aludni, hogy altatót kaptam”.