Depresszió a családban

A családnak és a közeli hozzátartozóknak rendkívül nagy szerepük lehet a gyógyulásban. Főként türelemmel és érzelmi támogatással tudnak segíteni, valamint azzal, hogy fizikailag sem hanyagolják el, gyógyszeres terápia esetén figyelnek arra, hogy megfelelően szedje a felírt szereket, nem hagyják egyedül. Éreztetik vele, hogy szükségük van rá (pl. megkérik mondjon el egy ételreceptet, meghívják, hogy mutassa meg, hogy hogyan kell csinálni).

Törekedni kell a stabil környezet biztosítására, hiszen az otthoni stressz csökkentése sokat segíthet. Legyen a napnak ritmusa, a napi feladatoknak időbeli ütemezése, hiszen a depressziós lelkiállapota egyik percről a másikra változhat, általában reggelre romlik, estére pedig javul. Bátorítják, hogy használja a pszichoterápia segítségével tanult megküzdési módokat és problémamegoldó készségeket.

Mit ne tegyünk a depresszióssal?

• ne sürgessük 

Ahogy a depressziós sem egyik pillanatról a másikra került ebbe az állapotba, úgy nem tud egyszeriben felépülni sem. Mindenképpen türelemmel kell lennünk vele, és rosszabb periódusaiban arra biztatni, hogy ez csupán átmeneti állapot, amely javulni fog.

• „szedje össze magát, tegye túl magát, legyen jókedvű...”

Ezek a gondolatok ahelyett, hogy pozitív hatással lennének rá, még inkább elkeserítik, bűntudata fokozódik és önbecsülése tovább csökken. Talán az egyik legrosszabb mondat, amit egy depressziósnak mondhatunk az, hogy „Az a te bajod, hogy nincsenek komoly problémáid… Ha volna valami, ami miatt igazán aggódnod kellene, nem fordulnál önsajnálatba”.

• ne hagyjuk, hogy fontos döntést hozzon a betegségállapotban, hiszen a realitáskontroll sérült

• direkt tanácsot sosem érdemes adni, hiszen ha megmondjuk mit tegyen a kontrollvesztés élményét fokozzuk, hogy nem képes irányítani a saját életét, ellenőrzést gyakorolni a vele történő események felett. A kérdésben sokszor már benne lévő választ érdemes kibontani, ezáltal az én-erő fokozódik.

• nem állíthatjuk azt, hogy már a gyógyulás útján van, mielőtt valóban javult volna

• bűntudatot kelteni benne vagy a meglévőt fokozni

• tilos részletesen elmeséltetni vele a suicid fantáziáit, kitérni a technikai részletekre ezáltal megoldási lehetőségeket kidolgoztatva vele annak végrehajtására

• ne ösztökéljük a depresszióst olyan tevékenységre, amely számára túlzott erőfeszítést követel

  A munkaterápia sok betegség esetében hatékony lehet, azonban depresszió esetén a visszájára is fordulhat. Ne mondogassuk, hogy kapcsolódjon ki, menjen ki egy kicsit levegőzni vagy menjen el moziba, hiszen a mozilátogatás puszta gondolata is kínszenvedés számára, és erőfeszítéseket igényel. Tehát ne buzdítsuk különböző tevékenységekre, amíg erre nem képes. Nem vonhatunk le téves gyógyulási következtetéseket sem a tevékenységekből: nem azért lett jobban az illető mert elment moziba, hanem éppen fordítva: azért ment moziba, mert már gyógyulófélben van. Úgyis tevékenykedik majd eleget és visszatér a napi rutin is, mihelyst jobban érzi magát.

• kerüljük a konfrontációt

A beteg sem érti, hogy miért érzi mindezeket, ezért ne hajtogassunk érveket, hogy meggyőzzük félelmei alaptalanságáról vagy eltúlzottságáról, hiszen ebben az állapotban csak a szorongását fokoznánk vele azt sugallva, hogy őt senki sem érti meg. Jobb ha megmagyarázzuk neki higgadtan, hogy beteg, és ha meggyógyul képes lesz másképp látni a világot. A legértékesebb segítség az, ha rávesszük a beteget, hogy kezeltesse magát.

 Mit tegyünk a gyógyulása érdekében?

• támogassuk abban, hogy szakemberhez forduljon

• biztosítsuk a támogatásunkról és figyelmünkről

• legyünk türelmesek

• segítsük a rövid távú tervezésben (amíg önállóan képes lesz erre)

• oldjuk az elszigeteltséget, vonjuk be közös tevékenységekbe

• ha bármi veszélyeztető jelet észlelünk jelezzük a kezelőorvosnak, pszichológusnak

  Összegzés

A depresszió pszichoterápiával és gyógyszeres terápiával is sikeresen kezelhető. A két fő kezelési módszer egymással és még sok más hasznos eljárással is kombinálható a minél gyorsabb javulás érdekében. A depressziósok legtöbbször reménytelennek érzik helyzetüket, emiatt gyakran előfordul, hogy vonakodnak maguktól segítségért fordulni. Ezért nagyon fontos a környezet (rokonok, barátok, kollégák) szerepe, hiszen a kezelés annál hatékonyabb, minél korábban kezdődik.

A korai felismerése és hatékony kezelés a beteg szenvedésének megszüntetésén túl az egyénileg és társadalmilag is rendkívül nagy jelentőségű komplikációkat is képes megelőzni, lényegesen javítva ezzel mind a beteg, mind közvetlen hozzátartozói-és végső soron a társadalom- életminőségét is.