Nárcisztikus fecsegés

Sokszor csodálkozunk, hogy bizonyos emberek úgy tálalnak egyes információkat, mintha az ő eredeti ötletük vagy tudásuk lenne. Végig gondolva a dolgot elég jellemző viselkedés ez a nárcisztikusok egy csoportjára, persze nem kizárólag rájuk.

Az információfeldolgozásuk tipikusan aktivitás oldali, vagyis mindig cselekednek, dominánsan aktívak. A külső információt alig képesek befogadni a nárcisztikus dinamikával élő személyek, ha pedig sikerült valamit rögzíteni a külvilágból, azt úgy kezelik, mintha mindig tudták volna. Egy fél óra múlva már úgy tálálják azt, amit tőlünk hallottak, mintha az ő originális ötletük lenne. Ami jelentős számukra, ha vélt vagy valós fenyegetést érzékelnek önmaguk felé. Ezt rögtön érzékelik, és legtöbbször rögtön támadásba is lendülnek.

Egy ismerőstől, akire erősen illettek a nárcisztikus tünetek, többször hallottam egy neki nagyon tetsző viccet. Aztán a harmadik olyan találkozásunkkor, amikor beszélgetés közben elismételte nekem a poént, visszajeleztem finoman, hogy tőlem hallotta másfél éve. Ez még nem jelentett számára akadályt, hogy legközelebb újból a saját vicceként tálalja nekem.

Azért van ez a nagyfokú aktivitás és kiáradás, mert el kell távolodni, menekülni kell a belső bizonytalanságtól. A bizonytalanságot okozó traumák a korai gyermekévekből, és a tizenéves kor elejéről együttesen származnak, amelyekre jellemző a magányosság és kiszolgáltatottság érzése.

A folyamatos aktivitás azt mutatja, hogy belülről jelentős feszültségben élnek, mindig készenléti állapotban, vagyis folyamatos stresszben vannak. A stressz állapotok klasszikus megoldása kétirányú: menekülés vagy küzdés. Bármely stresszválaszt vesszük, azok mindig aktivitást jelentenek, hiszen a menekülés során távolodok a kellemetlen vagy veszélyes helyzettől, a küzdés során pedig közeledek a veszélyforráshoz, mert meg akarok vele ütközni. Mindkettő aktivitást, mozgást jelent, vagyis a készenléti állapotban felhalmozódott anyagok a testben arra késztetik szervezetet, hogy cselekvéssel kezdjen valamit a stresszhelyzet megoldására.

Az egyik ilyen megoldás a nárcisztikusok számára, hogy folyamatosan aktívnak kell lenni. Ebben az aktivitásban szinte képtelenek „szűrőt tenni maguk elé”, és mindig beszélnek, amikor csak lehetséges. Ez számukra egyébként a jellegzetes információ feldolgozási útvonal és lehetőség egyben. A beszéd is aktivitás, méghozzá a mentális folyamatok megnyilvánítása. Számukra az aktivitás közben történik a tanulás is, nagyon nehéz csak meghallani és úgy megtanulni valamit.

Egy külföldi buszútra mentünk ismerősökkel, barátokkal. A társaságban az egyik nő kifejezetten fecsegős volt, akit a legtöbben kerültek, annyit beszélt. Egyszerre a mellettem ülő barátomnak mondtam: „Csend van! Elaludt volna Timi?” Igen, egy félórára kellemes csendben utaztunk, aztán újrakezdődött a duruzsolás.

Ezek a tendenciák leginkább a nyilvánvaló vagy grandiózus nárcisztikusokra jellemzők. A rejtett nárcisztikusoknál nem annyira jellemző ez a fecsegés, a folyamatos megnyilvánulás. De ez nem jelenti, hogy kevésbé lennének traumatizáltak, csak a mozgósítható energiaszintjük a karakterükből adódóan alacsonyabb a nyilvánvaló nárcisztikusokhoz képest.

A fecsegő nárcisztikusok kiselőadást is imádnak tartani. Legyen ez otthoni kiáradás, munkahelyi, vagy baráti közösségben való megnyilvánulás. Viszont a komolyabb, kihívást jelentő prezentációkat nem szeretik, hiszen a teljesítmény nyomása már veszélyezteti a tökéletesre törekvő énképüket. 

Szinte biztosak lehetünk abban, hogyha ezeket az információkat átküldjük egy olyan ismerősnek, akire illik a fenti leírás, akkor rögtön tud mondani valakit, aki szerinte ezzel a problémával küszködik, és neki nincs semmi baja. (A nárcisztikusoknak nem erősségük az önismeret és az önreflexió.)