Ismerős gyerek, idegen viselkedés – a kamaszkor természetes átrendeződése

Sok szülő, aki kamasz gyereket nevel, azt éli meg, mintha hirtelen megszűnne a közös nyelv a gyermekével. Pár évvel korábban még természetes volt a beszélgetés, a közös étkezés vagy az, hogy a gyermeke megosztja vele a napját. Serdülőkorban viszont gyakran becsukják az ajtót maguk mögött (vagy becsapják), a családi asztalnál pedig egyre ritkábban vesznek részt a beszélgetésben. Ha a szülő érdeklődik, a kamasz sokszor tolakodónak érzi a kérdéseket, és zárkózottan vagy röviden válaszol. Ha viszont a szülő nem kérdez, az is probléma: a serdülő azt éli meg, hogy nem figyelnek rá, és a szüleit nem is igazán érdekli, mi történik vele.

A legtöbb szülő számára ismerős lehet az az érzés is, hogy a kamasz gyermeke mintha „szelektíven hallana”. Amit a szülő kér, azt gyakran halogatja, elfelejti, vagy csak többszöri emlékeztetés után teszi meg. Ugyanakkor ugyanez a fiatal képes pontosan emlékezni arra, mikor találkozik a barátaival, milyen programot szerveztek a hétvégére, vagy milyen üzenetre kell válaszolnia. Sokszor az is feltűnő a szülők számára, hogy a család helyett egyre inkább a kortársak kerülnek a középpontba. A kamasz szívesebben tölti az idejét a barátaival, mint a szüleivel, és a kortárscsoport véleménye gyakran fontosabbnak tűnik számára, mint a családé. Ez a változás fájdalmas lehet a szülőnek, aki úgy érezheti, hogy háttérbe szorult a gyermeke életében.

Miért tűnik úgy, mintha a kamasz „kicserélődne”, és mit tehet a szülő, hogy ne távolodás, hanem újrakapcsolódás történjen?

A serdülőkor gyakran a „második dackorszak” elnevezést kapja, nem véletlenül. Bár a kamaszok egyre inkább az önállóságra törekednek, közben továbbra is szükségük van arra a biztonságos háttérre, amelyet a szülői elfogadás nyújt. Paradox módon éppen akkor van a legnagyobb szükségük erre, amikor viselkedésükkel ennek az ellenkezőjét sugallják. A kamaszkor egyik legfontosabb fejlődési feladata az önállósodás és a saját identitás kialakítása. A fiatalnak meg kell találnia a saját hangját, saját értékrendjét és helyét a világban. Ehhez pedig szüksége van arra, hogy megkérdőjelezze mindazt, amit addig természetesnek vagy magától értetődőnek tartott. A kamasz ezért gyakran vitatkozik, ellenkezik, kételkedik, és megkérdőjelezi a szabályokat. Bár ez a szülők számára sokszor nehezen viselhető, valójában az önálló gondolkodás kialakulásának fontos része. Vekerdy Tamás szerint: „Aki nem kételkedett és kételkedhetett „mindenben”, az soha nem fog hinni semmiben.” A kételkedés tehát nem feltétlenül a tekintély elutasítását jelenti, hanem annak a folyamatnak a része, amely során a fiatal kialakítja saját meggyőződéseit.

Hogyan lehet szülőként jól kísérni egy kamaszt a felnőtté válás útján?

Első lépésként érdemes elfogadni, hogy a kamasz fokozatosan bontogatja a saját szárnyait, és ebben egyre inkább szüksége van arra, hogy külön világot is kialakíthasson a szüleitől. Ennek része lehet az is, hogy bizonyos dolgokban titokzatosabbá válik, vagy nem oszt meg mindent a szülővel. Fontos, hogy ezt ne faggatással próbáljuk ellensúlyozni: engedjük, hogy annyit meséljen, amennyit ő szeretne, és fogadjuk el azt is, ha éppen nincs kedve beszélgetni.

A kérdéseink legyenek inkább nyitottak, érdeklődők, nem számonkérők. A kapcsolat sokszor nem a nagy beszélgetésektől lesz harmonikus, hanem a hétköznapi apróságok által: például amikor bevonjuk valamibe, ami az ő döntését is igényli, akár olyan egyszerű helyzetekben, mint hogy ő választhatja ki a hétvégi ebédet, vagy megkérdezzük, van-e mostanában valami, amire nagyon vágyik. Ez nem azt jelenti, hogy minden azonnal teljesítésre kerül, hanem azt, hogy a szülő érdeklődése észrevehetővé válik számára. Így a kamasz megélheti, hogy számít a véleménye, és fontos a szülő számára az, ami őt foglalkoztatja. Az önállósodási törekvéseiben akkor tudjuk igazán támogatni, ha teret adunk neki: lehet ez az is, hogy barátokat hív át, vagy hogy egyedül tevékenykedik a konyhában, és nem állunk a válla felett kéretlen tanácsokat osztva. Ilyenkor sokat számít, ha nem a kontroll, hanem a bizalom van jelen.

Legyünk elérhetőek a kamasz számára, hiszen erre akkor is szüksége van, ha ezt időnként ennek ellenkezőjével fejezi ki. Ne lépjünk be az ő terébe erőszakosan, de mindig legyen világos: mi nyitott ajtóval várjuk őt. És bár a kamaszkor sokszor távolságot teremt, ez nem végleges eltávolodás. Az önállósodást követően a szülő-gyerek kapcsolat gyakran újraszerveződik, és egy kölcsönösen tiszteleten alapuló, érettebb viszony formájában stabilizálódhat.

Vannak csomagok, amelyeken jól látható felirat figyelmeztet: „Vigyázat, törékeny – kezeld odafigyeléssel.” Ilyenkor természetes módon óvatosabban bánunk velük: nem tesszük ki felesleges rázkódásnak, nem bánunk velük durván, mert tudjuk, hogy a bennük lévő tartalom sérülékeny. A kamaszok esetében is érdemes hasonló szemléletet kialakítani. A viselkedés szintjén megjelenő konfliktuskeresés, bezárkózás vagy távolságtartás mögött gyakran egy olyan fejlődési időszak áll, amelyben a fiatal az identitását alakítja, és emiatt fokozottan sérülékeny lehet. Ez nem jelenti azt, hogy ne lennének szükségesek a határok vagy a következetesség, de segíthet, ha a viselkedés mögött igyekszünk észrevenni a fejlődő személyt is.